4p

Javuló eredményprofillal zárta az idei első kilenc hónapot az Erste, amelyben éveken át birtokolt 15 százalékos részesedésétől tavaly vált meg az állam.

Évtizedes kihagyás után ismét lakóingatlan-fejlesztést finanszíroz az Erste. A bank több mint 12 milliárd forint értékű hitelszerződést írt alá LIVING-gel a 257 lakásos Római Park kivitelezési munkáinak finanszírozására, amely hozzájárul a fővárosi újlakás-kínálat bővítéséhez a következő években. Az óvatos újrakezdést támogatta, hogy a Római Park által nyújtott kiemelkedő fenntarthatósági kritériumok tökéletesen illeszkednek a bank ESG céljaihoz is – mondta el Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója az idei első kilenc hónap eredményeit bemutató sajtótájékoztatón. 

Az Erste működési bevételei 2024 első kilenc hónapjában – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – 19 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a díj- és jutalékbevételek 22 százalékkal nőttek, elsősorban az aktív ügyfélszám és a kezelt vagyon növekedésének köszönhetően. 

A működéssel kapcsolatos kiadások 13 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az Erste működési eredménye 183 milliárd forint lett, szemben a 2023-as 150 milliárd forinttal. A költség/bevétel arány szeptember végére 32 százalék alá csökkent a tavaly szeptemberi 33 százalékról. Az adózás utáni nyereség így az első kilenc hónapban 113 milliárd forint lett, míg 2023 azonos időszakát 90 milliárd forint profittal zárta a bank.

Az ügyfélhitelek és kötvények állománya 2024 szeptember végén 2,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az új finanszírozás volumene az első kilenc hónapban 25 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A nem teljesítő hitelek aránya 2,3 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 2,8 százalékról.

A teljes lakossági hitelállomány 11 százalékkal nőtt egy év alatt, az újonnan kihelyezett állomány az idei első kilenc hónapban 60 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az új lakáshitelek folyósítása a két és félszeresére ugrott 2023 első kilenc hónapjához képest. A személyi kölcsönöknél 40 százalékkal emelkedett az új folyósítás összege, míg a kisvállalkozók esetében a kihelyezés 4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – szeptember végén 6163 milliárd forint volt, ami 20 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A megtakarításokon belül a befektetések aránya sosem látott szintre, 71 százalékra emelkedett. 

Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója óvatos újrakezdésről beszélt
Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója óvatos újrakezdésről beszélt
Fotó: Bánkuti András

Az állományok gyors növekedése annak is köszönhető, hogy az Erste mára a legdigitálisabb bankká vált Magyarországon az online szolgáltatások terjedelmét és típusait tekintve. Az Erste digitális platformja, George folyamatosan fejlődik, az ügyfelek több mint 30 féle terméket vehetnek igénybe online, minden második terméket digitálisan adja el a pénzintézet. Az Ersténél a digitálisan aktív lakossági ügyfelek aránya szeptember végére elérte a 73 százalékot. Az ügyfelek 76 százaléka kizárólag a mobiltelefonját használja bankolásra, míg további 13 százalék a George Webet is igénybe veszi a George App mellett.  

Az Ersténél a befektetett és kezelt vagyon az elmúlt egy évben a piaci átlagot meghaladó mértékben gyarapodott, az idei első kilenc hónap végére 24 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, meghaladva az 5000 milliárd forintot. A privátbanki üzletág szeptember végén már 1200 milliárd forintos vagyont kezelt. Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2930 milliárd forintot. Az összeg harmada fenntartható (ESG) befektetési alapokban van. Az elmúlt egy évben nagyot nőtt a kereslet az ETF-ek (tőzsdén jegyzett befektetési alapok) iránt. Az Erste által kezelt állomány csaknem a duplájára nőtt tavaly szeptemberhez képest. Az Ersténél több mint 800 féle ETF érhető el, ezekből 250 Magyarországon regisztrált alap.

A vállalati területen a kötvény- és hitelállomány együttesen 7 százalékkal csökkent egy év alatt, szeptember végén 1102 milliárd forint volt. A vállalkozások továbbra is a korábbinál kevesebb hitelre tartanak igényt, a remélttől elmaradó üzleti környezetben sok cég visszafogja a beruházásokat, sokan a korábban tervbe vett fejlesztésekkel is egyelőre inkább kivárnak. A kis- és középvállalkozásoknál a hitel- és kötvényállomány 9 százalékkal csökkent, a kereskedelmi célú ingatlanoknál 7 százalékkal nőtt, a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében 18 százalékkal zsugorodott 2023 szeptember végéhez képest. Az új vállalati kötvények és hitelek volumene 8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Címkék: Vállalat Erste Bank

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG