1p

Csaknem négyszeresével nőtt az ír székhelyű Ryanair légitársaság profitja az idei második negyedévben, ugyanakkor a cég rontotta utasszám-növekedési előrejelzését a Boeing szállítási késései miatt.

Az ír fapados légitársaság, amely utasszáma alapján a legnagyobb Európában, hétfőn arról jelentett, hogy a tavalyi 170 millió euró után 663 millió euró adózott eredményt ért el a június végén lezárt pénzügyi első negyedévében, ami a legnagyobb első negyedévi nyereség 2017 óta. Elemzői várakozások átlagában 620 millió eurós nyereség szerepelt. A májusban és júniusban is rekordszámú utast szállító Ryanair erős keresletet vár a nyár hátralévő részében, a viteldíjak alacsony kétszámjegyű százalékkal emelkednek július és szeptember között.

Michael O'Leary vezérigazgató szerint az infláció, az emelkedő kamatlábak és a jelzáloghitelek magasabb kamatai hatással lehetnek a fogyasztói kiadásokra az év második felében. A cég azzal számol, hogy utasforgalma 9 százalékkal, 183,5 millióra nő a 2024 március végéig tartó pénzügyi évben, ami a Boeing szállítási késedelmei miatt elmarad az eredetileg várt 185 milliótól. (MTI)

Címkék: Vállalat Ryanair
A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A JP Morgan 330 millió dollárt fizet Malajziának korrupciós ügye miatt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 17:20
A JPMorgan Chase 330 millió dollárt fizet a malajziai kormánynak egy olyan megállapodás részeként, amely az 1MDB állami alap több milliárd dolláros botrányában betöltött szerepével kapcsolatos összes ügyét rendezi – közölte mindkét fél pénteken.
Vállalat A Waberer's nyerte az MVM logisztikai tenderét
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 16:20
A Waberer’s Logisztikai Szegmense új, három évre szóló stratégiai együttműködést indít az MVM Csoporttal, amelynek célja egy egységes, hatékony és magas színvonalú logisztikai és szállítási rendszer kialakítása az energetikai szektorban.
Vállalat A Duna House erős negyedévvel készül az Otthon Startra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 14:05
A tisztított adózott eredmény 915 millió forintot tett ki a második negyedévben, ami 32 százalékos növekedést az előző év azonos időszakához képest.
Vállalat Az ANY 40 százalékkal növelte nyereségét az első félévben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 19:58
Az ANY Biztonsági Nyomda nettó eredménye 5,33 milliárd forintra nőtt – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett beszámolóban.
Vállalat Az MBH bankban a Matolcsy kör már nem tulajdonos
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 18:00
A Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt. részesedése immár nulla, közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat A WING eladta 18 lakásprojektjét Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:05
Rekordértékű, több mint 223 milliárd forint (2 405 millió PLN) összegű megállapodás született a WING többségi tulajdonában lévő Echo Investment által fejlesztett, valamint a vállalat résztulajdonában álló Resi4Rent bérlakásplatform portfoliójának valamivel több mint felének értékesítéséről.
Vállalat Véget ért a sztrájk az Egyesült Államokba legtöbb járatot indító légitársaságnál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:41
Az Air Canada és a légiutas-kísérők szakszervezete előzetes megállapodást kötött, amellyel véget ér a napok óta tartó sztrájk.
Vállalat Trump lemásolná Nagy Márton ötletét
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:59
Az amerikai Eli Lilly árat emelt Nagy-Britanniában, miközben a dán Novo Nordisk az Egyesült Államokban csökkentette a fogyasztó gyógyszer árát. 
Vállalat Nem akármilyen befektetők érkeznek az Intelbe
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 11:37
A Trump-kormányat és a Softbank is beszállna az Intelbe. A chip-gyártó üzletág felvirágoztatása a cél. 
Vállalat Felére csökken a fogyasztó csodaszer ára
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 09:47
A felére csökkenti a legnépszerűbb gyógyszerének árát a Novo Nordisk. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG