4p

Mától csak online lehet megtartani a döntéshozatali testületi üléseket.

Tavasszal, a koronavírus-járvány első hulláma idején sok más intézkedés mellett a kormány arról is döntött, hogy korlátozza a vállalkozások, más jogi személyek operatív és stratégiai döntéshozatali eljárását. A megszokott rend szerint az igazgatóságok, felügyelőbizottságok, elnökségek, kuratóriumok jellemzően havi rendszerességgel összegyűltek a tárgyalóban, hogy átbeszéljék a cég, alapítvány, kamara aktuális ügyeit és döntéseket hozzanak a továbbiakról.

Ez tehát fizikai térben zajlik, de amikor járvány van, nem lehet kockáztatni a vírus terjedését. Ezért már tavasszal úgy döntött a kormány, hogy elektronikus hírközlési formában - például videókonferencia - formájában engedi a testületi ülések megtartását. Ha pedig a helyzet megkívánja, akkor a menedzsment kezébe ad bizonyos döntéseket.

Most szinte szó szerint ugyanez a rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben, mai hatályba lépéssel. Ez alapján február 8-ig kell az online meetingekre berendezkedniük a cégeknek, ami valószínűleg nem okoz nehézséget, tekintettel arra, hogy tavasszal már átestek a tűzkeresztségen.

Csak hogy a legfontosabbakat kiemeljük a szabályok közül:

a  jogi személy döntéshozó szervének ülése – ideértve küldöttgyűlést és a  részközgyűlést  is – nem tartható meg olyan módon, hogy az a  tag személyes részvételét igényelje, abban az esetben sem, ha az ülés e rendelet hatálybalépésekor már összehívásra került.

2. A jogi személy döntéshozó szervének

a) ülése a tag elektronikus hírközlő eszköz igénybevételével történő részvételével tartható meg,

b) határozathozatalára – ha a  jogi személyre vonatkozó törvényi előírás az ülés tartása nélküli döntéshozatalt nem zárja ki – az ügyvezetés kezdeményezésére ülés tartása nélkül is sor kerülhet,

akkor is, ha a  jogi személy létesítő okirata e lehetőségekről és annak feltételeiről nem vagy az e rendeletben foglaltaktól eltérően rendelkezik.

Vagyis a - talán éppen mára - meghirdetett üléseket sem lehet már megtartani a tárgyalóban. Az új feltételek nem igénylik az ülések rendjéről is határozó alapító okiratok átfogalmazását. Az ügyvezetésnek kell gondoskodnia azokról a technikai feltételekről, amelyekkel biztosítható a tagok azonosítása és a kommunikációjuk egymással. Ha pedig a jogi személy ügyvezetése a tagokat (képviselőiket) személyesen nem ismeri, meg kell határozni a személyazonosság igazolásának módját.

Érdemes még felidézni, hogy mely esetekben nem hozhat saját hatáskörben döntést az ügyvezetés, még veszélyhelyzet alatt sem:

A jogi személy ügyvezetése

a) a jogi személy létesítő okiratát nem módosíthatja, kivéve, ha arra a veszélyhelyzet ideje alatt hatályba lépő jogszabály rendelkezése alapján van szükség,

b) a jogi személy jogutód nélküli megszűnéséről nem dönthet,

c) a  jogi személy átalakulását, egyesülését vagy szétválását nem határozhatja el, és folyamatban lévő átalakulásban, egyesülésben vagy szétválásban a döntéshozó szerv hatáskörébe tartozó kérdésben nem dönthet,

d) korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság esetén a jegyzett tőke leszállításáról nem dönthet, 

e) pótbefizetésről vagy egyéb tőkepótlásról csak akkor dönthet, ha az a tagok jogi személyben fennálló részesedése mértékét nem érinti, és a pótbefizetésre vagy egyéb befizetésre kötelezettek ehhez előzetesen írásban hozzájárulnak

Minden más döntést csak akkor hozhat meg az ügyvezetés, ha a szavazatok 25 százalékát meghaladó részesedéssel rendelkező tagok a  döntés meghozatalát megelőző írásbeli véleményükben legalább a szavazatok 51 százalékát elérő mértékben a határozati javaslattal szemben nem tiltakoznak, illetve ha a jogi személynek a Ptk.szerinti többségi befolyással vagy minősített többséggel rendelkező tagja van, akkor e tag az előzetes írásbeli véleményében a határozati javaslattal szemben nem tiltakozik.

A tavaszi intézkedés hatására a nyilvánosan működő cégek kénytelenek voltak elhalasztani éves közgyűléseiket, amelyek pedig a legfontosabb döntéshozatali fórumok, ilyenkor döntenek például az osztalékfizetésről. Itt pedig egy alapos leírást talál a rendelettel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Hiába a módosítások, a korrupció melegágya maradhat a közbeszerzési rendszer?
Imre Lőrinc | 2026. július 22. 08:43
Túlburjánzott, alacsony hatékonysággal működő intézmények, hiányzó felelősségi körök és a korrupció melegágya: hiába módosított a kormány a hazai közbeszerzési törvényen, a háttérrendszer reformja nélkül félő, hogy az évente 4-5 ezermilliárd forintot megmozgató piac alapjaiban nem fog megváltozni.
Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG