3p
Félig-meddig fogyasztóvédelmi cégként lépett fel.

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy az Ügyfél Vélemény Vizsgálati Központ Kft. tisztességtelen kereskedelmi és üzleti gyakorlatot folytatott a „Fogyasztói Vélemény Tanúsítvány” kiállításával valamint kommunikációjával.

Az Ügyfél Vélemény Vizsgálati Központ Kft. (ÜVVK) 2016 júliusától „Fogyasztói Vélemény Tanúsítvány” néven kínálja korábban „Megbízható Cég” néven kibocsátott igazolását vállalkozások számára. Az ÜVVK, kereskedelmi gyakorlata szerint, egy speciális szoftver segítségével 18 kulcsszó (pl. „hazug”, „átvág”…) alapján vizsgálja a vállalkozásról fellelhető negatív véleményeket az interneten. Ha a keresés nem hoz ilyen eredményt, az adott cégnek lehetősége nyílik a csomag megvásárlására, amelynek birtokában megjelenítheti a tanúsítványt üzlethelyiségében, e-mailjeiben, honlapján, levélpapírján, illetve szóróanyagain.

Nem volt sok alapja a tanúsítványoknak

Az ÜVVK „tanúsítványa” azt sugallja, hogy egy vállalkozás átfogó feltételrendszernek tesz eleget. A GVH vizsgálata azonban azt állapította meg, hogy a cég által végzett elemzés egyáltalán nem volt teljes körű, sőt, saját előadása szerint is kizárólag előre meghatározott, alacsony számú kifejezés algoritmikus szűrésére terjedt ki.

Az így kibocsátott „tanúsítvány” ezért valós minősítés nélkül ösztönözhette a vásárlókat olyan ügyleti döntésre, amelyet egyébként nem vagy másként hoztak volna meg.

Az ilyen megtévesztés a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül. Szintén jogsértőnek bizonyult a cég hasonló tartalmú kommunikációja a vállalkozások megrendelési szándékának ösztönzésére.

Sok volt a súlyosbító körülmény

A hatóság a bírság kiszabásakor kiemelt jelentőséggel vette figyelembe, hogy a jogsértés jelentős számú fogyasztót és vállalkozást (több mint tízezer céget) ért el, így potenciálisan nagy hatást gyakorolt a versenyre. Szintén különösen felróhatónak találta, hogy a vállalkozás működésének egésze alapszik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlaton. Mindemellett a GVH 2016-ban már elmarasztalta a vállalkozást a mostani vizsgálattal azonos magatartás miatt, ezért súlyosító tényezőként kezelte az ismétlődő jogsértést is.

Így a GVH a vállalkozás árbevétele alapján kiszabható maximális összegre, 11.076.400 Ft-ra bírságolta az ÜVVK-t, és eltiltotta a jogsértő kereskedelmi gyakorlat folytatásától is. A vállalkozásnak emellett tájékoztatnia kell ügyfeleit a jogsértésről, honlapján pedig ismertetnie kell a hatóság határozatának rendelkezéseit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG