5p

A karácsony csak megerősítette a Temu vezető pozícióját a webshopok között.

Ugyan a magyar online kiskereskedelem darabszámban még őrzi vezető szerepét, a háttérben már egyértelmű hatalomátvétel zajlik: a külföldi webshopok – elsősorban a Temu – egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a magyarok online költéséből. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a legfrissebb adatok alapján ma már csak az a kérdés, hogy ezek az – elsősorban globális – szereplők milyen gyorsan szorítják háttérbe a hazai webshopokat.

Most még többször fizettünk itthon, de összegben már többet költünk idegen webshopokban

2025. harmadik negyedévében hajszálnyi különbséggel ugyan, de még több vásárlás történt magyar webshopokban: 53,24 millió tranzakciót bonyolítottak magyar bankkártyával hazai internetes elfogadóhelyeken, szemben a 50,47 millió külföldi webshopos vásárlással. Ennek megfelelően a hazai online boltok részesedése darabszámban még 51,3 százalék, ám ez az arány történelmi összevetésben drámai visszaesést jelent – figyelmeztet a BiztosDöntés.hu szakértője.

Öt évvel ezelőtt, 2020 őszén – a koronavírus-járvány által felpörgetett online kereskedelem idején – a hazai webshopok még 57,5 százalékos részesedést tudtak felmutatni, sőt az új webshop-nyitások hatására 2022. harmadik negyedévére 62,3 százalékra tudott erősödni a hazai kiskereskedelem az online költések terén – emlékeztet Gergely Péter. Ehhez képest drámainak mondható a több mint 11 százalékpontos pozícióvesztés a szakértő szerint.

A darabszámnál beszédesebb az értékbeli eltolódás. Már 2025. második negyedévében meghaladta a külföldi webshopokban elköltött összeg a hazai online forgalmat, ám az olló a harmadik negyedévben tovább nyílt. A magyar fogyasztók 1 192 milliárd forintot költöttek külföldi internetes áruházakban, miközben a hazai webshopok forgalma visszacsúszott 1000 milliárd forint alá, és 970 milliárd forint alatt maradt. Ennek következtében a magyar bankkártyákkal fizetett webshopos költéseknek már csupán 44,9 százaléka marad belföldön.

Ez különösen éles kontrasztban áll a korábbi évekkel. Ugyanezen módszertan szerint 2020-ban még 61, 2022 végén pedig 63,7 százalék volt a hazai webshopok részesedése az online költések értékében. Néhány év alatt gyakorlatilag megfordult az irány: ma már a magyar online pénzköltés többsége külföldre áramlik – fogalmaz Gergely Péter.

Kétharmadával ugró forgalom

A növekedési ütemek alapján jól látható, mi hajtja a változást. Miközben éves szinten a hazai webshopos vásárlások darabszáma 3 százalék alatti ütemben nőtt és a hazai online költések értéke is „csak” 10,7 százalékkal emelkedett, addig a külföldi webshopoknál közel 28 százalékkal többet fizettünk, az elköltött összeg ugyanakkor kétharmadával, több mint 66 százalékkal ugrott meg. Ez a dinamika egyértelműen a Temu és a Shein robbanásszerű térnyeréséhez köthető a BiztosDöntés.hu szakértője szerint. Persze – teszi hozzá Gergely Péter – arról sem szabad megfeledkezni, hogy a magyar piacon régóta akár fizikai bolttal is jelen lévő, döntően online kereskedelemben érdekelt cégek, mint az Alza, az EMAG, a VidaXL, az ecipo.hu, vagy épp kifli.hu is a valóságban külföldi kereskedő – a náluk bankkártyával elköltött forintok is külföldi vásárlásnak minősülnek.

A kosárértékek még plasztikusabban mutatják a különbséget. A harmadik negyedévben egy átlagos hazai webshopos vásárlás értéke 18 226 forint volt, ami az idei év legalacsonyabb szintje, hiszen az év elején még 19 ezer forint felett költöttünk átlagosan 1-1 vásárlással a webshopokban. Ezzel szemben a külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Gergely Péter szerint miután az elmúlt évekkel ellentétben idén a Black Friday időszak felfokozott forgalma ellenére sem lehetett arról hallani, hogy összeomlott volna a teljes hazai csomagküldő hálózat (csak az egyik szállítóról jelentek meg december közepén hírek fennakadásokról), ennek következtében jó eséllyel az év végi ajándék beszerzések jelentős része is a külföldi internetes áruházak, köztük kiemelkedően a Temut használta. Ennek okán a BiztosDöntés.hu szakembere a külföldi internetes áruházak további térnyerésére számít az év utolsó negyedévében is.

Bekavarhat a Revolut

Gergely Péter szerint ezt ugyanakkor az online kiskereskedelemtől látszólag távol álló esemény árnyalhatja. A szakember szerint ugyanis a statisztika annyiban azért torzít, hogy – annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a tranzakciós illeték fizetése – a magyarok Revolut feltöltései egyelőre külföldi kártyás vásárlásként jelennek meg.

Ha ténylegesen elindul a neobank magyar fióktelepe, akkor ezek a költések vélhetően kikerülnek a külföldi bankkártyás forgalomból és hazaiként lesznek nyilvántartva. Biztosat azért nem lehet tudni – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu szakértője –, mert egyelőre kérdéses, hogy a magyar fióktelep, vagy a litván anyabank lesz-e a jövőben a magyarországi Revolut ügyfelek bankkártya kibocsátója. Miután az már tudható, hogy a régi revolutos ügyfelek megőrzik a litván bankszámlaszámukat is, így a kártyakibocsátás kérdése is nyitott.

Címkék: Vállalat Temu Webshop

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
Vállalat Tovább terjeszkedik az egyik leggazdagabb magyar
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:58
A Jellinek Dániel tulajdonába tartozó Indotek Group megvásárolta az Auchan Retail Internationaltől (ARI) az Auchan Magyarország Kft. fennmaradt 53 százalékos tulajdonrészét, és ezzel kizárólagos tulajdonosa lett a kereskedelmi láncot üzemeltető és az ingatlanjait birtokló társaságnak – jelentette be az Indotek Group pénteken.
Vállalat Egy magyar cég is bekerült a világ 400 legnagyobb vállalata közé
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:15
Megjelent a Forbes Global 2000 rangsora a világ legnagyobb tőzsdei cégeiről. Az OTP Csoport – négy év folyamatos előrelépést követően – idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG