3p

Az üzletemberek alapítványai Covid-teszteket gyártó vállalatot vásárolnának fel. Céljuk az lenne, hogy olcsó teszteket dobjanak piacra, és hogy segítsék Latin-Amerika, Ázsia, Afrika és Óceánia szegény országait.

Bill Gates és Soros György amerikai üzletemberek alapítványai is részei annak a konzorciumnak, amely megvásárolná a Mologic nevű, brit székhelyű, koronavírus-teszteket gyártó vállalatot, az ezzel kapcsolatban kiadott közlemény szerint a cél a jövőbeni megfizethető, minőségi orvosi techonológia lenne - adta hírül csütörtökön a Forbes magazin.

A hét elején napvilágot látott közlemény szerint Soros György, illetve a Bill és Melinda Gates által finanszírozott alapítványok új kezdeményezést jelentettek be "Globális Egészségügyi Hozzáférés" (Global Access Health-GAH) néven, amelynek célja egyebek közt az orvosi technológia terjesztése lenne világszerte. A GAH a bejelentés szerint "legalább 41 millió dollárt" fektet be a tranzakcióba.

A Mologic egyik fő profilját jelenleg az orrból történő mintavételre alkalmas Covid-tesztek jelentik. E gyorsteszteket a világ minden pontján használják, elsősorban azért, hogy segítségükkel újranyithassanak a boltok, szórakozóhelyek, megtarthassák a sporteseményeket. A gyorstesztek kimutatják ugyanis az esetleges pozitív eredményt azok esetében is, akik elkapták a kórt, de nem mutatják a fertőzés tüneteit, viszont megfertőzhetnek másokat. Az Egyesült Királyságban és több más országban egyébként az ilyen jellegű teszteket második tesztnek kell követnie, mielőtt hivatalosan is megállapítják a diagnózist.

A Mologic által használt technológia azonban felhasználható a dengue-láz, a bilharzia és a folyami vakság megállapítására is. Soros és Gates részt vesznek abban a - dollármilliárdosok alkotta - üzleti csoportban is, amely az úgynevezett "globális Dél" országait - Latin-Amerika, Ázsia, Afrika és Óceánia részeit - igyekszik az elkövetkezendő évek során támogatni az oltási kampányokban és tesztelésekben.

Sean Hinton, a Soros-alapítvány igazgatója a közleményben leszögezte, hogy a pandémia "fájdalmasan rámutatott az alapvető egyenlőtlenségekre" a globális közegészségügyben. "Ahogy azt a koronavírus-járvány alatt láthattuk, a tesztelések alapvető fontosságúak a fertőzés terjedésének megállításában, amely mindnyájunkat érintő ügy" - szögezte le Roxana Bonnell, a Nyílt Társadalom Alapítványok közegészségügyi szakértője.

A Mologic labort - amely orvosi kutatásokkal és labortechnikai fejlesztésekkel foglalkozik - 2003-ban alapította Mark Davis, a jelenlegi elnök-vezérigazgató és az édesapja, Paul Davis, a cég kutatási igazgatója. Paul Davis nevéhez fűződik a Clearblue nevű, 1988-ban forgalomba került terhességi gyorsteszt, amely az első, ilyen jellegű technológián alapuló teszt volt.

Vasárnap a brit Financial Times című lap azt közölte, hogy a vírus fertőzőbbnek tartott delta variánsa már 95 százalékban felelős a Dél-Afrikai Köztársaságban azonosított új esetekért, jóllehet az országban a lakosság csupán három százaléka kapta meg a koronavírus elleni oltás mindkét adagját.

Mindeközben az Egyesült Államokban és Európában az oltási kampányokban történt jelentős előrehaladás nyomán vélhetően csökkenni fog azok száma, akik a pozitív teszteredményeket követően kórházi kezelésre szorulnak majd. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt héten bejelentette, hogy Afrikában még mindig csupán a kontinens 1,5 százaléka vette fel a vírus elleni oltást, azaz körülbelül 18 millió ember.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG