4p

Az állami Széchenyi Alapok kezelésében álló Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap 3 milliárd, míg a néhai Demján Sándorral évtizedeken át együtt dolgozó Nyúl Sándor 1,29 milliárd forint új tőkét fektet a Gránit Bankba. 

Összesen 4,29 milliárd forint új tőkét fektet a Gránit Bankba a Széchenyi Alapok kezelésében álló Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap és egy magánbefektető - olvasható abban a közleményben, amelyet a bank juttatott el szerkesztőségünknek. Azt követően, hogy a Pénzügyminisztérium szervezésében egy online sajtótájékoztatót tartottak, Varga Mihály miniszter részvételével, amely eseményre lapunk nem kapott meghívót.

Varga Mihály (jobbról a második) a Gránit Bank vezetőinek körében. Fotó: Gránit Bank
Varga Mihály (jobbról a második) a Gránit Bank vezetőinek körében. Fotó: Gránit Bank

A közlemény szerint tőkebefektetés a leggyorsabban növekvő hazai bankba történik, amelynek mérlegfőösszege 2020. október végén megközelítette az 500 milliárd forintot. A befektetéssel az új tulajdonosok kisebbségi tulajdonrészt szereznek a Gránit Bankban. A tőkeemelésről szóló megállapodást a felek aláírták és a bank közgyűlése jóváhagyta azt.

A közleményben nem nevesített magánbefektető Nyúl Sándor, aki jelenleg is a bank felügyelőbizottságának az elnöke, s hosszú évtizedeken volt annak a Demján Sándornak a kollégája, aki a Gránit Bankban birtokolt részesedését 2015 végén adta el Hegedüs Évának, a Gránit Bank mostani elnök-vezérigazgatójának. Demján 2018-ban bekövetkezett haláláig a hitelintézet tiszteletbeli és örökös elnöke maradt.

Ez már a második alkalom, hogy az állam tőkét juttat a Gránit Banknak. 2015. december 30-án 3,1 milliárd forinttal nőtt a Gránit Bank tőkéje, az e célból újonnan kibocsátott törzsrészvényeket a Pannónia Nyugdíjpénztár és a Magyar Állam közösen jegyezte le. Két évvel később, 2017 végén a magyar állam eladta a tulajdonában lévő 36,5 százalékos részvénycsomagot, amelyet a Hegedüs Éva tulajdonában lévő E.P.M Kft. vásárolt meg, ezzel a bank 61,2 százalékos főrészvényese lett.

A sajtóközlemény emlékeztet arra, hogy a Gránit Bank Magyarország első digitális hitelintézete, amely dinamikusan fejlődött az elmúlt tíz évben: mérlegfőösszege közel 70 szeresére növekedett és idén október végén megközelítette az 500 milliárd forintot. Közel 70 ezer ügyfélszámlát kezel és várhatóan 2020-ban a hetedik nyereséges üzleti évét zárja, miután az idei év első kilenc hónapjában közel 1,4 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el.

Sajáttőke-arányos nyeresége 10 százalék fölötti (adózás előtti eredménnyel számolva), ami a közlemény szerint nemzetközi viszonylatban kimagaslónak számít egy fiatal, még az építkezés fázisában lévő bank esetében. A kedvező eredmény fő okai a költséghatékony működési modell, a fokozatosan felépített kiváló minőségű hitelportfólió, az innovatív elektronikus banki megoldások és az elkötelezett tulajdonosi és menedzsment kör. A Gránit Bank nem teljesítő hitelállománya 0,04 százalék a bankrendszer 5,3 százalékos átlagával szemben, míg a hitel-betét aránya 55-65 százalékos, ugyanez a bankrendszer vonatkozásában mintegy 80 százalék.

A bank tulajdonosai a megtermelt eredményt folyamatosan visszaforgatják a növekedés maximalizálása érdekében, amelynek összege az ez évi tervezett eredményt is figyelembe véve meghaladja a 4,6 milliárd forintot. A Gránit  szavatoló tőkéje a mostani tőkeemelést is figyelembe véve 21,5 milliárd forint.

Az új részvények kibocsátásával nagyobb üzleti aktivitás, az innovatív növekedés további gyorsítása valósítható meg, ide értve a nemzetközi terjeszkedés támogatását és a bank részvényeinek a Budapesti Értéktőzsdére való bevezetését. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Elon Musk hatalmas gyomrost kapott a bíróságon
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:45
134 milliárd dollár volt a tét.
Vállalat Ezen a területen is lecsúsztunk, de zebrák helyett még lehetünk az unikornisok országa
Imre Lőrinc | 2026. május 18. 09:17
Egy startup-barát környezet kialakítása is fontos célkitűzése lehet majd az új kormányzatnak. Erről Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter beszélt a múlt hét elején tartott parlamenti meghallgatásán. Magyarország az elmúlt években kifejezetten előkelő helyen is szerepelt a vonatkozó nemzetközi rangsorokban, de a koronavírus-járvány után elindult a lejtőn lefelé.
Vállalat Csak a Samsungot ne! Mindent megtesz Korea a cégért
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 17:33
A dél-koreai óriásvállalat egyedül felel a távol-keleti ország exportjának komoly részéért. Most sztrájk fenyegeti a működését.
Vállalat Lesújtó hír jött – A Fidesz után megbuknak a trafikok is?
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 09:48
Megszólalt a dohány kiskereskedők szövetsége is.
Vállalat Új üzemet épít a Mol
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 16:06
A Mol biometánüzemmel bővíti a Szarvasi Biogázüzemet. A fejlesztésnek köszönhetően az üzemben olyan tisztaságú biometánt állítanak elő a biogázból, amely betáplálható az országos földgázhálózatba. Az üzem várhatóan az év végére készül el, és évente több mint 7 millió köbméter, a gázhálózatban földgázt kiváltó biometánt állít majd elő. A beruházás összhangban a MOL-csoport hosszútávú SHAPE TOMORROW 2030+ stratégiájával, tovább bővíti a MOL zöldenergia portfolióját. Ez lesz a MOL-csoport első biometánüzeme, és egyidejűleg a harmadik ilyen létesítmény Magyarországon.
Vállalat Hihetetlen energiapazarlás folyik Magyarországon, egyetért Kapitány Istvánnal a magyar tőzsdei cég
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 13:25
A Budapesti Értéktőzsde Prémium Kategóriájában jegyzett Masterplast befektetői napján a cég vezetői a vállalat friss eredményei mellett az új magyar kormány elképzeléseiről is beszéltek.
Vállalat A Balkánon terjeszkedik a 4iG, Jászai Gellért személyesen utazott el
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:00
Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjéban folytatott tárgyalásokat Hristijan Mickoski észak-macedón miniszterelnökkel, valamint Aleksandar Nikoloski miniszterelnök-helyettessel a vállalatcsoport észak-macedóniai stratégiai beruházásairól és hosszú távú fejlesztési terveiről.
Vállalat Óriásit hajrázott a kínai e-kereskedelmi nagyágyú, ennyire volt elég
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 08:35
Az Alibaba Group Holding kínai e-kereskedelmi óriás adózott eredménye majdnem a duplájára nőtt, bevétele mérsékelten emelkedett a cég pénzügyi negyedik negyedévében.
Vállalat Remekelt a Grafisoft Park SE az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 19:23
A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye az első negyedévben jelentősen, 20 százalékkal 2,67 millió euróra nőtt, összhangban a menedzsment várakozásaival – közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat Visszaállnak a Wizz Air Budapest-Tel Aviv járatai
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 16:57
A biztonsági helyzet javulásával a Wizz Air május 28-tól újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közötti légi összeköttetést – közölte a légitársaság az MTI-vel szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG