2p
Csütörtökön a Teslánál, ma az Amazon központjában és a Boeing-cégcsoport tett látogatás. Hogy milyen konkrét megállapodások születtek, milyen eredménnyel járt a miniszter ezeknél a cégeknél, nem derült ki.

Amerika kegyének keresése

Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca közleménye szerint azt mondta, Magyarország elkötelezett az erős kétoldalú kereskedelmi kapcsolatainak fenntartása mellett az Egyesült Államokkal, tavaly a két ország közötti kereskedelmi áruforgalom értéke meghaladta az 5,4 milliárd dollárt.

A világ egyik legnagyobb online kereskedelmi cégével folytatott megbeszélésen a magyar pénzügyminiszter hangsúlyozta, Magyarország és az Egyesült Államok közötti külkereskedelmi egyenleg mintegy 1 milliárd dolláros többletet mutatott 2017-ben, ami jól mutatja a bilaterális kapcsolatok kiemelt jelentőségét.

Óriási hazai csomagküldő piac

A tárcavezető a megbeszélésen közölte, a magyar kiskereskedelmi forgalomból 4 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 28 százalékkal emelkedett tavaly, miközben a forgalom a 2016 évi 308 milliárdról 2017-ben csaknem 400 milliárd forintra bővült. Ez azt jelenti, hogy az online kereskedelem fejlesztésében még komoly lehetőségek rejlenek, ami az üzletág felfutásához és a fogyasztás bővüléséhez is érdemben hozzájárul.

Varga Mihály látogatást tett a Boeing-cégcsoportnál is. Ezután azt közölte: a magyar kormány korábban jelentős összeggel segítette a német Diehl repülőgép-alkatrészgyártó cég mérnöki üzemének létrehozását Debrecenben, amely első számú beszállítója többek között a Boeingnek is. Magyarország elkötelezett a kutatás-fejlesztés, főként a magas hozzáadott értékű termékek minél szélesebb körű fejlesztésében, amelybe a hazai felsőoktatási intézmények is szervesen bekapcsolódtak az utóbbi években.

A miniszter csütörtökön a Teslánál is megfordult. Hogy miről állapodtak meg, nem derült ki, mindenesetre a magyar autóipar az egekig méltatta. Részletek >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG