5p
Mark Zuckerberg, Sheryl Sandberg és Jack Dorsey után a Google vezérigazgatója, Sundar Pichai is megjelent az amerikai kongresszus előtt, a több mint három órás kihallgatás időnként vészjóslóan titokzatossá, időnként pedig egész egyszerűen komikussá vált - sok új információ ugyanakkor nem derült ki.
Sundar Pichai a kongresszusi meghallgatás előtt. (EPA/JIM LO SCALZO)

A republikánusok régóta ferde szemmel néznek a liberális fellegvárnak tartott kaliforniai Szilikon-völgyre, ahol a legnagyobb techcégek főhadiszállásai találhatóak. Kormánypárti körökben egyre általánosabbá válik az a vélekedés, miszerint a vállalatok manipulálják és szűrik az interneten megjelenő információkat úgy, hogy az kedvezőtlen legyen a konzervatívok számára.

A Google-vezér meghallgatása elengedhetetlen volt, egyrészt, mivel három hónappal ezelőtt nem volt hajlandó megjelenni a kongresszus előtt, ahogy Sheryl Sandberg és Jack Dorsey, a Facebook és a Twitter vezérigazgatói tették, másrészt nemrég előkerült egy 2016-os videó arról, ahogy a Google akkori vezetősége szidja Donald Trump győzelmét, és arról beszélnek, hogy ez nem egyezik meg a vállalat értékrendjével.

Mr. Pichai, azért hívtuk össze ezt a meghallgatást, mert egyre nő a bizalmatlanság a Szilikon-völgy és az amerikaiak között – mondta Kevin McCarthy, a januárig még republikánus többségű ház frakcióvezetője.

Az időnként nevetségesnek tűnő kérdések mellett a kongresszus nagyon komoly és lényegi problémákat is felvetett, például, hogy mennyire gyűjtenek adatot a felhasználókról a Google alkalmazásai.

Komoly kérdések

Emellett az egész meghallgatás talán legélesebb szócsatáját az váltotta ki, hogy a texasi Ted Poe a vezérigazgatónak szegezte a kérdést arról, hogyha átsétálna a szoba túloldalára úgy, hogy a telefonja a zsebében van, akkor a Google tudná-e pontosan követni a helyzetét.

Pichai először a telefonok közti egyéni beállításokról kezdett beszélni a válaszadás helyett, majd mikor ismételten nekiszegezték a kérdést, továbbra sem válaszolt egyértelműen. A képviselő erre úgy fogalmazott, hogy:

„Maga 100 millió dollárt keres évente, tudnia kéne válaszolni erre a kérdésre, megdöbbent, hogy nem tudja. Szerintem egyértelmű, hogy a Google tud követni.”

Poe ezután harmadjára is, emelt hangon is feltette a kérdést, amire Pichai ismételten nem válaszolt, hanem csak arról beszélt, hogy látnia kéne a képviselő telefonját, illetve, hogy a Google lehetőséget ad a felhasználóknak az adataik megosztásának kontrollálására és nem ad el információkat. Arról viszont nem adott egyértelmű információt, hogy vajon a hirdetések eladásakor felhasználja-e a vállalat a lokációs adatokat.

Egységes adatvédelmi törvényt akarna

Mikor arról kérdezték, hogy támogatna-e egy egységes, az uniós GDPR-hoz hasonló adatvédelmi szabályozást, egyértelműen igennel válaszolt, ami csak elsőre tűnik pozitívnak.

Idén júniusban Kalifornia elfogadott egy olyan törvényt, amelynek köszönhetően az állam lakói lekérdezhetik, hogy milyen adatokat és miért gyűjtenek a cégek, valamint, hogy mindezt kivel osztják meg. Ezzel párhuzamosan a nagy internetcégek lobbistái agresszívan küzdenek azért Washingtonban, hogy legyen egy egységes, kormányzati adatvédelmi irányelv, amely vélhetően lényegesen lazább lenne, mint a kaliforniai szabályozás, és felülírná azt.

Kínos és sértett kérdések

A vezérigazgató összesen három órán át válaszolta meg a honatyák kérdéseit, akik a fontos kérdések mellett időnként egészen meghökkentő mértékű technológiai analfabetizmusról tettek tanúságot, így például Pichait szó szerint arról is kérdezték, hogyha az „idióta” szót beírjuk a keresőbe, miért jön fel a képtalálatok közt Donald Trump képe, illetve, hogy létezik-e egy „kis ember a függöny mögött”, aki manipulálja és szűri a keresési eredményeket.

Pichai egyúttal ismételten kiemelte, hogy a Google által adott keresési eredményeket algoritmusok és egy automatizált rendszer hozza létre, és Lamar Smith texasi képviselő kérdésére elmondta, hogy sosem kellett még a keresési eredmények manipulálása miatt megbüntetni egy alkalmazottat, ugyanis ez egészen egyszerűen nem lehetséges.

Az iowai 4. körzet képviselője, Steven King arra volt kíváncsi, hogy a hét éves unokája, miközben egy iPhone-on játszott, miért látott egy olyan képet, amelyeken a nagyapját szidják. A kérdésre először őszintén megdöbbenő Sundar Pichai finoman kiemelte, hogy az iPhone-t egy másik cég gyártja, mire King azt válaszolta, hogy:

„lehet, hogy egy Android volt, nem tudom”.

A vezérigazgató ezután felajánlotta, hogy a meghallgatás után szívesen segít megoldani a felmerülő technológiai problémát. King emellett azt is javasolta, hogy vizsgálják meg a Google-alkalmazottak közösségi média oldalait azért, hogy a politikai beállítottságukat megtudják. Emellett több képviselőt is leginkább az érdekelt, hogy a saját nevére rákeresve miért csak negatív találatokat ad ki a keresőmotor.

A meghallgatásról készült teljes felvételt itt lehet megnézni:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 15:41
És ezzel a Facebook, valamint az Instagram anyacégének első jelzései szerint nem is igazán volt gond – írták.
Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG