4p
Majdnem 10 százalékkal haladta meg 2016-ban a finanszírozott összeg az egy évvel korábbit, ráadásul a java még hátra lehet.

Jelentős növekedést ért el 2016-ban a magyar lízingpiac: a finanszírozott összeg 518 milliárd forintra rúgott, ami 9 százalékkal magasabb az előző évi adatnál és meghaladja a lízingpiaci szakértők által 2016-ra becsült 5 százalékos növekedést is - közölte a Magyar Lízingszövetség. Az idén folytatódhat a növekedés, elsősorban az alacsony kamatkörnyezet és a vállalkozások fokozódó eszközfinanszírozási igényei miatt.

A szervezet utal arra is, hogy bár a múlt év negyedik negyedévében a finanszírozott összeg elmaradt az előző év azonos időszakában elért kiugró eredménytől. 2015 utolsó három hónapjában ugyanis a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjának második szakaszának zárása miatt jelentősen megnőtt az új kihelyezések összege.

A változás szele

Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke a 2016-os eredményekről azt mondta: “Amellett, hogy a finanszírozott összeg látványosan emelkedett, örömteli az is, hogy nőtt a lízingcégek tőkekintlévősége. 2015-höz képest 6 százalékkal 66 milliárd forinttal 1138 milliárd forintra emelkedett”. Legutóbb 2010-ben volt példa arra, hogy a lízingcégek tőkekintlévősége az előző évhez képest többlettel zárjon. Az elnök hozzátette, bár a tavalyi 1138 milliárd forintos érték bőven elmarad a válság előtt 2000 milliárd feletti szintektől, a növekedés egyértelműen trendfordulóra utal.

A múlt évben a járműfinanszírozás volt a lízingpiac motorja, a személyautók finanszírozása 9%-kal bővült, a kis- és nagyteherautóknál még ennél is jelentősebb, 19% volt a növekedés, de a flottapiac is bővült 16%-kal. A termelőeszközöknél 6,5 százalékkal nőtt a finanszírozott összeg. Bár ez a növekedési tempó elmarad a lízingpiac teljes bővülésétől, a Magyar Lízingszövetség szerint a fejlődés örömteli. “Egyrészt azért, mert a tagvállalatok ezen a területen nem vártak lényeges növekedést. Másrészt annak fényében is jó eredmény, hogy a beruházások a múlt év első kilenc hónapjában 14 százalékkal csökkentek” - tette hozzá az elnök.

Kellett a jegybank pénze

Nyikos Katalin szerint az eszközfinanszírozásban elért növekedés azért is kedvező, mert a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja (NHP) segítségével sok vállalkozás már a korábbi években lebonyolította a szükséges eszközbeszerzését, mégis megmaradt a kereslet az eszközfinanszírozás iránt. A múlt évben bár fontos szerepet kapott az NHP, de csökkent az aránya az előző évhez képest. A jegybanki hitelprogram adta a finanszírozott összeg 17 százalékát, ami lényeges csökkenést jelent 2015-höz képest, amikor 26 százalékos volt a részesedése. Az összes eszközkategóriában összesen 26%-ot ért el a hitelprogram aránya (tehát némiképp csökkent a súlya az előző évi 29%-hoz képest).

Van még benne potenciál

A Magyar Lízingszövetség szerint a piaci szereplők összességében elégedettek a tavalyi eredményekkel és az idén is növekedésre számítanak. A 2016-os forgatókönyvhöz hasonlóan a járműfinanszírozás lehet a piac egyik motorja, emellett, ha a teljes gazdaságban megindul a beruházások növekedése, akkor az eszközfinanszírozásban is bővülés várható.

Nyikos Katalin a Lízingszövetség várakozásairól azt mondta, hogy a 2017-ben és 2018-ban a gazdaságba áramló uniós források a gépberuházásoknak, ezen keresztül pedig a gépfinanszírozásnak lökést adhatnak. “Igaz, a jelenlegi pályázati rendszer a közbeszerzésekkel megnehezíti a forrásokhoz elérését. Nyikos Katalin elmondta, azt egyelőre nem lehet biztosan látni, hogy mikor indulnak növekedésnek a beruházások, ezért most még korai lenne konkrét növekedési előrejelzést adni a lízingpiac 2017-es teljesítményére. A Magyar Lízingszövetség összességében arra számít, hogy a finanszírozott összeg az idén növekedni fog 2016-hoz képest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG