2p
Az orosz elnök is hivatalos az osztrák külügyminiszter lagzijába.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Vlagyimir Putyin orosz elnök is meghívást kapott Karin Kneissl osztrák külügyminiszter szombati esküvőjére Dél-Stájerországba. Mi több, a Kreml tájékoztatása szerint Putyin nászajándékkal is készült az eseményre.

A lakodalmat egy eldugott kis osztrák vendéglőben tartják. Arról is írtunk, Kneissl az esküvő költségeit maga fedezi, és egy privát biztonsági céget is felbérelt az eseményre. Ennek pontos összege nem ismert, ugyanakkor nagyságrendjét be lehet lőni a júniusi Putyin-látogatás alapján. (Akkor mintegy 900 osztrák rendőr és 600 katona vigyázott a rendre, ami – a személyi kiadásokat tekintve – csaknem négyszázezer euróba került. Ehhez jöttek még további költségek, hiszen az egykori KGB-ügynököt tíz repülőgép és hét helikopter is védte.)

Putyint az esküvő után egyébként a Berlin melletti Meseberg kastély megy majd, a német kormány vendégházában fogadja majd Angela Merkel német kancellár. (A találkozó hátteréről a Privátbankár elemzését itt olvashatja.)

De vissza a lagziba! Az EPA szombat délután több képet is közölt az esküvőről. A táncoló miniszterről és az orosz elnökről az alábbi fotó marad meg az utókornak:

Karin Kneissl és Vlagyimir Putyin (Fotó: EPA/ROLAND SCHLAGER / POOL)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 10 spórolási tipp, amit bárki könnyedén bevezethet a mindennapokban
PR | 2025. szeptember 30. 11:11
A spórolás sokaknak egyet jelent a lemondással, pedig valójában apró szokásokról van szó. Ha kicsit tudatosabban figyelünk a mindennapi döntéseinkre, a hónap végén sokkal több pénz maradhat a zsebünkben. Nem kell drasztikus változtatásokat tennünk, elég, ha néhány kisebb lépést fokozatosan beépítünk az életünkbe.
Vásárló Esedékes egy tankolás? Ennyibe kerül most a benzin és a gázolaj
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 18. 13:14
Jó hír, hogy nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára pénteken.
Vásárló Legalább rossz hírt nem kaptak a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 11. 12:11
De jót sem.
Vásárló Régi kazetták: felbecsülhetetlen emlék, pontosan meghatározott érték
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 9. 11:57
Nem is olyan régen ki gondolta volna, hogy a VHS kazetták csillaga egyszer leáldozik majd. Az ilyen kazettákon őrzött emlékek felbecsülhetetlen értéket képviselnek, de technológiai akadályok miatt egyre nehezebben válnak hozzáférhetővé – ami érthető okokból kétségbeejtő lehet.
Vásárló Miért fontos a hőkamerás vizsgálat házfelújítás előtt?
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 14:38
Egy lakás vagy ház felújítása előtt az alapos tervezés nélkülözhetetlen. A hőkamerás vizsgálat az egyik legjobb módszer, amely révén pontosan láthatóvá válnak az épület hőveszteségi pontjai. 
Vásárló A székhelyhasználat jogcímét igazoló okirat jelentősége
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 14:27
Gondolt már arra, miért elengedhetetlen, hogy egy vállalkozás a bérbe vett ingatlanra vonatkozó jogviszonyt írásban is igazolni tudja? 
Vásárló Hogyan tüntesd el a nikotin- és beázásfoltokat a falról?
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 11:27
Képzeld el, hogy frissen festett falra tekintesz. Minden nagyszerűen néz ki, de néhány nap múlva észreveszed, hogy a régi, makacs foltok újra megjelennek. Az ilyen problémák igazán bosszantóak, hiszen a beázás nyomai, a dohányfüst okozta sárgás elszíneződések vagy egy konyhai baleset után ottmaradt korom foltjai rendre visszatérnek. 
Vásárló A frontok hatása a szervezetünkre
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 11:06
Talán nincs is olyan ember, akit ne viselne meg az állandó időjárás-változás. Ki az ízületeiben érzi, ha jön a melegfront, ki fejfájástól szenved, ha hidegebbre fordul az idő. A kellemetlen tünetek befolyásolják a közérzetet, de a napi feladatok elvégzésére is kihathatnak – akár a munka során is teljesíthetünk rosszul, amely anyagi következményekkel is járhat.
Vásárló Van, ami 50-60 százalékkal drágább, mint tavaly – ennyibe kerül most a családi nagybevásárlás
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. szeptember 8. 05:49
Hajszál híján ismét két számjegyű áremelkedést tapasztalt éves szinten a hazai hipermarketekben a Privátbankár Árkosár-felmérése – 38 ezer forintba kerül egy átlagos családi élelmiszer-nagybevásárlás, ez valamivel kevesebb, mint augusztusban. Szélsőséges árváltozásokat találtunk: a frissen meghosszabbított árrésstopos termékek között komolyabb csökkenést is mértünk, más termékeknél viszont 50-60 százalékos éves drágulás is előfordul.
Vásárló A bagel titka és varázsa
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 5. 10:33
Gondoltál már arra, honnan származik a bagel, ez a népszerű reggeli finomság? A pékáruk rajongói bizonyára örömmel hallják, hogy a bagel Budapesten is hódít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG