2p

Már épp ideje volt az elmúlt egy év csúnya áremelkedése után.

A Lidl délelőtt jelentette be, hogy mától "jelentős mértékben és tartósan", 21-25 százalékkal csökkenti a "legnépszerűbb vajak árát". Az üzletlánc szerint egyes 250 grammos kiszerelésű termékek ára 1199-ről 899 forintra, egyes 100 grammos temékek ára pedig 479-ről 379 forintra csökkent.

Délután egy budapesti áruházban megnéztük, hogy valóban ez történt-e. Íme, ezt láttuk:

300 forint mínusz (a leárazott vaj felül látható). Fotó: Privátbankár
300 forint mínusz (a leárazott vaj felül látható). Fotó: Privátbankár

A Pilos márkanevű, 250 grammos termék ára valóban a cég által említett mértékben zuhant, és ezt, mint a képen látszik, jelezték is. (Igaz, az árcsökkenés akcióként van feltüntetve.) Ugyanez igaz a 100 grammos Mizo vajra is.Emellett továbbra is kaphatók ennél drágább vajtermékek, ezeknél nem láttuk jelét árcsökkenésnek.

A Lidl lépése alighanem reakció a nagy vetélytárs Aldi tegnapi bejelentésére: a szintén német diszkontlánc 20 százalékkal vitte lejjebb "a két legnépszerűbb", Desira és Milfina nevű saját márkás vajtermékének az árát. Ezek 1199 forint helyett ezentúl 959 forintba kerülnek. A 100 grammos, szintén saját márkás Kokárdás vaj pedig 479 forint helyett 383 forintba kerül. Szerintük nem akciókról, hanem tartósan alacsony árakról van szó.

Az Aldi az alacsonyabb árakat "a nemzetközi tej- és beszerzési piacon az utóbbi napokban kialakult árcsökkenés"-sel indokolta. Egyrészt a nagyobb mennyiségben előállított nyerstej miatt nőtt a kínálat, és így csökkent a nyerstej ára, másrészt januárban számos beszállítói szerződés lejárt, amelyek után a cég a korábbinál alacsonyabb beszerzési árakat ért el.

Az árcsökkenés vásárlói szempontból azért is örvendetes, mert a tejtermékek ára (is) csúnyán elszállt az elmúlt egy évben. Lapunk felmérése, az Árkosár szerint az árstopon kívüli tej 125 (!) százalékkal lett drágább 2022. január és 2023. január között, míg a tejföl ára 90,5, a sajté 65,6, a margariné pedig 49,5 százalékkal emelkedett.

A február eleji felmérésünk eredményét holnap reggel ismertetjük, addig is ajánljuk olvasóink figyelmébe januári helyzetképünket: 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG