1p
A Magyar Gyógyszerészi Kamara konferenciáján elhangzott, hogy áprilistól követhetnék a gyógyszerészek a betegek egyes vényköteles gyógyszereinek kiváltását.

A javaslat értelmében - amennyiben a beteg nem tesz külön tiltó nyilatkozatot - TAJ-száma alapján a gyógyszer és betegbiztonság javítása érdekében a gyógyszerész jogosult lenne lekérdezni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisából a beteg korábbi vényköteles gyógyszerelésére vonatkozó adatait, úgy mint a gyógyszerkiváltás ideje, kiváltott gyógyszer neve, mennyisége.

Szó volt arról is, hogy a betegegyüttműködés tekintetében egyelőre az analóg inzulinoknál történt előrelépés. Az analóg inzulin felírhatóságát a beteg laboreredményeinek függvényében egy, a szakmával közösen megállapított célértékhez kötötték. Utalva az ezzel kapcsolatos ellenhangokra elhangzott, hogy a betegegyüttműködés, az amit életmódjára való odafigyeléssel saját állapotának érdekében tehet a beteg, a saját érdekét szolgálja.

A jövő év harmadik negyedétől lesz elérhető az úgynevezett patikaalap, amely elősegíti, hogy a  gyógyszerészek a gyógyszertárak többségi tulajdonosaivá váljanak, továbbá hogy a patikák stabilizálása érdekében januártól bevezetik a gyógyszertári szolgáltatási díjat is. Ennek célja többek között a magyarországi gyógyszerfelhasználás hatékonyságának és biztonságának javítása, a betegtájékoztatás fokozása, a párhuzamos gyógyszerszedéssel járó kockázatok felmérése és a mellékhatások felderítése. Az elmúlt időszakban a gyógyszerek dobozonkénti térítési díja átlagosan 722 forintról 612 forintra csökkent. Így ha a betegek az azonos hatóanyagú készítmények közül a preferált - vagyis olcsóbb - gyógyszert választanák, éves szinten 12-15 milliárd forintos megtakarítást lehetne elérni a betegek gyógyszerköltésében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Az Apple kénytelen meghajolni, már a legújabb iPhone-t is olcsóbban adja a legdurvább versenyben
Buksza blog | 2025. január 6. 12:53
Az Apple kénytelen diszkonttal árulni az okostelefonjait Kínában, hogy lépést tartson a helyi gyártókkal. Köztük mindenekelőtt az egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező Huaweijel.
Vásárló Nagyot kaszált a Lidl a Tesco pályáján
Buksza blog | 2025. január 6. 10:01
Az Egyesült Királyság kiskereskedelmi piacán számos kőkemény játékos focizik. Köztük a Tesco, amelynek ez a hazai pályája. Ám a Lidlt ez sem akadályozta meg abban, hogy szép karácsonya legyen.
Vásárló Szerencsétlen gazdagok: beütött a rolexes probléma
Buksza blog | 2025. január 3. 10:39
Teszteli a luxuscikkek legendás érzéketlenségét az áremelkedésekkel szemben a Rolex azzal, hogy jelentősen emeli aranyóráinak árát. Az arany drágulásából fakadó költségnövekedést áthárítja vevőire.
Vásárló Folytatódhat a csokirémálom
Privátbankár.hu | 2025. január 2. 15:43
Az elmúlt évek arról szóltak, hogy a kakaóbab-termelő vidékeken kialakult kedvezőtlen időjárás miatt felment az ára a csokoládé nélkülözhetetlen összetevőjének. Most újabb rossz hírek jöttek. 
Vásárló Mivel tehetjük tartósabbá a mobiltelefonunkat?
Márkázott tartalom | 2025. január 1. 18:33
Egy okostelefon nem két fillérbe kerül, éppen ezért jól meggondoljuk, milyet válasszunk. Általában alapos kutakodás, kérdezősködés előzi meg a vásárlást, és ha megvan a kiszemelt modell, akkor nagyon vigyázni akarunk rá, hogy évekig szolgáljon bennünket.
Vásárló Az 5 leghatékonyabb online hirdetés a gyors eredmények eléréséhez
Márkázott tartalom | 2025. január 1. 18:05
Az online hirdetések által az azonnali eredmények nemcsak álomként lebeghetnek a vállalkozások előtt. Manapság már olyan lehetőségek rejlenek benne, hogy kár lenne parlagon hagyni. Hogy miért is? 
Vásárló Európa közepén rabszolgamunkával vádolnak egy vállalatot
Buksza blog | 2025. január 1. 15:21
Nem kell a világ szegény sarkaiba menni azért, hogy rabszolgamunkával vádolható cégeket találjanak a hatóságok, bírósági dokumentumok szerint elég Észak-Olaszországban körülnézniük.
Vásárló Mit jelent a pericoronitis, hogyan kapcsolódik a bölcsességfoghoz?
Márkázott tartalom | 2024. december 31. 10:24
A bölcsességfogak gyakran okozhatnak különböző problémákat, amelyek közül az egyik leggyakrabban előforduló a pericoronitis, azaz a bölcsességfogat körülölelő íny gyulladása. Ne sajnáljuk arra a pénzt, hogy felkeressünk ilyenkor egy fogorvost.
Vásárló Történetek a hátadon: ismerd meg a népszerű backprint pólókat!
Márkázott tartalom | 2024. december 30. 10:18
Egy póló jóval több lehet, mint egy funkcionális ruhadarab, kifejezheti viselője stílusát, látásmódját és akár személyes történeteket is mesélhet. A hátul mintázott pólók, az úgynevezett backprint darabok lehetőséget nyújtanak arra, hogy egyedi és figyelemfelkeltő módon tűnjünk ki a tömegből. 
Vásárló Átlépett az öt számjegyű ligába az Aldi, a Lidl és a Penny hármasa
Csernátony Csaba - Kollár Dóra | 2024. december 30. 05:45
Tavaly még 10 ezer forintnál kevesebbet kellett fizetni a javarészt alapvető élelmiszereket tartalmazó kosárért a diszkontokban. Az idén viszont csaknem 12 ezer forintot. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG