1p
Már csak az Országgyűlés jóváhagyására vár a fogyasztóvédelmi törvény módosítása. A módosítások révén a jövőben - többek között - gyorsabbá válik a panaszkezelés, bővül a békéltető testületek hatásköre és hatékonyabban léphetnek fel a fogyasztók érdekében eljáró civil szervezetek is.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint az Országgyűlés elé kerülő javaslat bővíti a fogyasztó fogalmát: a törvényjavaslat elfogadása esetén a törvényben biztosított védelem a jövőben kiterjed például a tisztán fogyasztói minőségben eljáró kisvállalkozásokra is. A gyakorlati tapasztalatok alapján a tervezetben számos a legutóbbi átfogó módosítás során bevezetett szabály kerül kiigazításra, például a panaszkezelés és ügyfélszolgálati szabályok, a békéltető testületi eljárás, a közérdekű keresetindítás, valamint a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása terén.

A szaktárca felhívta rá a figyelmet, hogy a törvényjavaslat értelmében változnak a panaszkezelésre vonatkozó szabályok, így például a módosítás rögzíti, hogy a vállalkozás a megadott határidőig érdemben köteles válaszolni a fogyasztói panaszra. A vállalkozások ezért a jövőben nem élhetnének azzal a gyakran alkalmazott megoldással, hogy a panaszost érdemi válasz helyett csupán a további intézkedés megtételének szükségességéről tájékoztatják.

A tervezet tartalmazza a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületek tanácsadó tevékenységét. A békéltető testület – jelenlegi tevékenysége, a fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése mellett – a javasolt módosítás alapján a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot adna a fogyasztót megillető jogokról és kötelezettségekről.

Az NGM hozzátette, hogy a fogyasztók elvárják a jogsértő vállalkozásokkal szembeni határozott hatósági fellépést, ugyanakkor az egyedi sérelmeik orvoslását is. Emellett igényük van arra, hogy minél egyszerűbben hozzáférjenek azokhoz az alapvető információkhoz, amelyek fogyasztói döntéseik meghozatalához, esetleges problémáik, jogvitáik rendezéséhez szükségesek. A minisztérium kiemelte, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén a jövőben gyorsabbá válik a fogyasztók panaszainak kezelése, és – például a közérdekű keresetek újraszabályozása révén – hatékonyabb fellépésre nyílik lehetősége a fogyasztók érdekében eljáró civil szervezeteknek is.

A törvényjavaslat egyik fő célkitűzése az, hogy a fogyasztót magabiztossá kell tenni, annak érdekében, hogy saját ügyeit kellő felelősségtudattal tudja kezelni. A kormány a tudatos fogyasztói magatartás kialakítása érdekében kiemelten fontosnak tartja a fogyasztók minél jobb tájékozódásának és az információkhoz való hozzáférésének a biztosítását. Szintén kiemelt célkitűzés a speciálisan védendő fogyasztók (gyermekek, fiatalkorúak, idősek, fogyatékossággal élők) érdekeinek fokozott védelme - áll az NGM közleményében.  


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG