A Magyar Posta Zrt. arra hívja fel a figyelmet, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően az ajánlott küldeményt kizárólag személyesen vagy meghatalmazott, illetve helyettes átvevő, például hozzátartozó veheti át az adott címen vagy a kijelölt postán.
A postaládába tehát a jövőben nem dobhatják be a kézbesítők. Postafiókon keresztül pedig csak személyes átadással kézbesíthető, növelve a kézbesítés biztonságát.
Tovább is van
A törvényi változások és a letéti küldemények számának növekedése miatt - az ügyfelek gyorsabb kiszolgálása érdekében - az eddigiekhez képest több postán lesznek átvehetők a könyvelt, például ajánlott küldemények, az értesítés kiállításától számított ötödik munkanapig.
További változás, hogy azon küldemény, amely mérete vagy alakja miatt nem fér be a postaládába, kizárólag könyvelt küldeményként, például ajánlott levélként, csomagként adható postára.
Postai küldeményátvétel - kivéve utalvány - esetén lakcímét ezen túl már harminc napnál nem régebbi közüzemi számlával is igazolhatja az ügyfél.
Hétfőtől változnak bizonyos postai szolgáltatások az erről szóló törvénynek megfelelően.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
16 perce
-
Putyin pénztárcáját támadnák
29 perce
-
Milliók járhatnak vissza a magyar devizahitelesnek, itt az ítélet
körülbelül 1 órája
-
Nincs alku: Irán elutasította az EU kérését
körülbelül 1 órája
-
Egyre félelmetesebb az észak-koreaiak és oroszok együttműködése, már nem csak az ukránok aggódhatnak
2 órája
-
Izrael az iráni állami média épületét is támadja
12 órája
-
Trump kormánya további 36 ország beutazási tilalmát fontolgatja
12 órája
Mfor.hu Top24
- Orbán Viktor szignózta: megszüntetnek egy kártyát
- Ezért van bajban az izraeli légierő Irán felett
- A forint nem köt alkut – sugárzóan erős
- OTP-s ügyfelek figyelem: fontos hír érkezett az internetbankról
- Pert vesztettek Rogán Antalék, nem titkolózhatnak tovább?
- Kesztyűt dobott az Orbán-kormánynak az uniós biztos
- Úgy tűnik, Irán berezelt
Vásárló
Nagy durranás készül a magyar patikákban – Nagy Márton már örül
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 16:42
Itt is vállalják az árkorlátozást.
Vásárló
Leszegi a fejét, ha meglátja a hétvégi üzemanyagárakat!
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 12:45
A nemzetközi áremelkedés szombattól megjelenik a hazai kutakon is.
Vásárló
Váratlan veszély leselkedik a gyerekekre – baljós jelentést tettek közzé
Kollár Dóra | 2025. június 11. 15:03
Egy friss jelentés szerint Európában és Nagy-Britanniában folyamatosan nő az új autók motorháztetejének magassága, ami egyre komolyabb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent, különösen a gyerekek számára.
Vásárló
Hónapok óta nem láttunk ilyet a boltokban: megint drágább lett a családi nagybevásárlás
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. június 10. 05:47
Az árrésstopos termékek ára csökkent, de így is megszakadt egy kedvező trend júniusban: három hónap után most először drágult újra a családi nagybevásárlás a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Alaposan megvizsgáltuk, hogyan alakítja az árakat az intézkedés, amivel a kormány elégedett, de a szakszövetség szerint csúnyán vissza fog majd ütni.
Vásárló
Kinek segíthet a lézeres látásjavítás?
Márkázott tartalom | 2025. június 8. 11:56
Sokak számára a szemüveg és a kontaktlencse már évek óta része a mindennapoknak – hol több, hol kevesebb kellemetlenséget okozva. Pedig létezik egy korszerű, tartós és biztonságos megoldás azok számára, akik szívesen búcsút mondanának ezeknek az eszközöknek. A kérdés csak az, hogy kik élhetnek ezzel a remek lehetőséggel, azaz a lézeres látásjavítással?
Vásárló
Kiderült, milyen árak várják a magyar autósokat a hosszú hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. június 6. 15:25
Mutatjuk, mire számíthat a kutakon.
Vásárló
Lézeres szőrtelenítési trendek 2025-ben: Új irányok és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2025. június 6. 14:29
Ebben az évben számos új szolgáltatás és fejlesztés várható a lézeres szőrtelenítés világában. Az elmúlt esztendők technológiai fejlesztései révén ezek az eljárások még komfortosabbá és eredményesebbé válnak. Hogyan változik az esztétikai kezelések világa 2025-ben? Nézzünk meg néhány fontos tényezőt!
Vásárló
Divatos női cipők
Márkázott tartalom | 2025. június 5. 16:10
Gondoltál már arra, hogy a megfelelő cipő mennyire képes meghatározni a napodat? Az ideális lábbeli nem csupán a stílusodat tükrözi, hanem hozzájárul a kényelmedhez és akár teljesítményed javításához is. A jól megválasztott cipő összhangban van az edzéseid eredményességével, és azzal, hogy mennyire érzed jól magad egész nap. De hogyan találhatod meg azt a darabot, ami mindkét elvárásnak megfelel? Egyre több márka kínál változatos lehetőségeket, hogy megkönnyítse a döntést.
Vásárló
Tisztítószerek esetén megéri a minőséget választani
Márkázott tartalom | 2025. június 5. 07:52
A higiénia nem pusztán esztétikai kérdés, hanem alapvető elvárás, bármilyen helyiségről is legyen szó. Otthoni környezetben, közintézményekben, ipari létesítményekben egyaránt elengedhetetlen a megfelelő tisztaság, hiszen ez az alapja a kényelmes, biztonságos feladatvégzésnek.
Vásárló
Mit érdemes tudni a modern autótuning kapcsán?
Márkázott tartalom | 2025. június 3. 15:39
Az autóiparban a technológiai újítások kulcsszerepet játszanak, különösen az autók teljesítménynövekedésében és megjelenésük finomításában. Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb újdonsága a G87-es BMW M2, melyet sokan tartanak a tuning világ egyik legígéretesebb alapjának.
Heti top
- Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat 2025. június 15. 10:03
- Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak 2025. június 14. 11:47
- A nap képe: Orbán Viktor mellett egészen váratlan zászló tűnt fel 2025. június 13. 15:58
- Itt az iráni válaszcsapás az izraeli támadásra 2025. június 13. 09:59
Havi top
- Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes? 2025. május 18. 08:18
- Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok 2025. május 18. 13:03
- Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek 2025. május 28. 10:19
- Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem 2025. június 7. 08:58
A privátbankár ajánlja
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
Rosszul aludt a magyar fizetőeszköz.
16 perce
Nemzetközi
Trump kormánya további 36 ország beutazási tilalmát fontolgatja
Újabb nemkívánatos állampolgárok.
12 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42


Piac&Profit cikkei
-
Az értékesítés csodafegyvere
05:05
-
Nem szerencsés, hogy rövid távú célok érdekében állandóan felülírják a szabályokat – Klasszis Podcast
17:05
-
Bizonytalanok a kilátások – mi lesz a forinttal?
16:04
-
Ha OTP-s ügyfél, erről tudnia kell!
14:02
-
Faktoring: gyors, rugalmas és egyre népszerűbb finanszírozási megoldás
13:01
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
MI által generált videóval kampányol Orbán Viktor Ukrajna EU-csatlakozása ellen
18:31
-
Két egri üzletbe is betört, konkrétan egy kukával
15:28
-
Elkótyavetyéli a város az Ifiház épületét?
14:51
-
Frontális ütközés miatt lezárták az M3-ast
12:10
-
Elindul az egri óvodák átfogó fejlesztése – csaknem 800 gyermeket szolgáló beruházássorozat kezdődhet
10:39
legolvasottabb
-
Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes?
2025. május 18. 08:18
-
Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok
2025. május 18. 13:03
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
top 24
-
Új taktikát alkalmazott Irán? Vészjósló fenyegetés érkezett Izraelből
2025. június 16. 10:21
-
Most kezdhetnek aggódni Iránban: megmozdult az amerikai légierő
2025. június 16. 11:58
-
Fontos bejelentés az OTP-től: sok bankszámlást érintett
2025. június 16. 15:47
-
Keményen szembeszállt Trumppal, a demokraták sztárja lett
2025. június 16. 09:36
-
Új bizonyíték került elő az Air India gépével kapcsolatban – ez mindent megváltoztat?
2025. június 16. 11:11
