1p

Elmossa az árrésstopot a recesszió?
Mekkora sebeket ejt rajtunk Donald Trump vámháborúja?

Online Klasszis Klub élőben Jaksity Györggyel!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves közgazdászt!

2025. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tudatosabb vásárlókra lenne szükség, akik értik, hogy rajtuk kívül még legalább 100 000 ember is ugyanazt a terméket akarja ugyanabból a boltból.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint kérdéses, hogy a fekete péntekre a webes kereskedelemben érintettek rendesen felmérték-e az igényeket. Vámos György az M1 szombat délelőtti műsorában a pénteki webkereskedelmes akciókkal, illetve az ebből adódó problémákkal kapcsolatban azt mondta, a neten vásárlóknak azt kell megérteniük, hogy amikor megnyomják a gombot, akkor más is megnyomhatja, ezért hamar elfogyhat a termék.

Hozzátette: volt már a magyar kereskedelem történetében olyan eset, hogy az akciós áru öt perc alatt elfogyott. Ilyenkor a fogyasztóvédelem és a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik az igényfelméréssel kapcsolatban.

Tegnap több weboldal is akadozott a terhelés miatt, az eMAG-nál például a Black Friday akciók miatt egyszer 130 000 ember akart vásárolni és másodpercek alatt kapkodták el a legjobb akcióval rendelkező termékeket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nem csupán a magyarokat hagyta faképnél a zsugorodó áruházlánc
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 10:07
Nemcsak Magyarországnak fordított hátat a Cora áruházlánc, amelynek hipermarketjei itt az Auchan kezébe kerültek. A vállalat tovább zsugorodik, mert már a nyugat-európai piac is kifog rajta.
Vásárló Trump rácsapott a konyhaasztalra is
Buksza blog | 2025. április 15. 07:54
Jó példája a juharszirup annak, milyen mélyen összefonódott az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államok és Kanada gazdasága. Hiába termelik amerikaiak a szirupot, ha kanadai eszközöket használnak hozzá.
Vásárló Egyre súlyosabb a helyzet, már keresik az utódot a csokipiacon
Buksza blog | 2025. április 13. 16:59
Egyre valószínűbb, hogy a hagyományos csokoládé luxuscikké válik, miután egyik fő alapanyaga, a kakaó ritkaság lesz. Az élelmiszer-fejlesztők keresik, mivel lehetne pótolni a kakaót.
Vásárló „Egy euróval sem adunk többet a kormánynak” – kellemetlen meglepetés érheti a Szlovákiában vásárló magyarokat
Buksza blog | 2025. április 13. 12:15
Az új tranzakciós adó bevezetése miatt előfordulhat, hogy a Szlovákiába látogató magyaroktól is készpénzt kérnek olyan vásárlásoknál, amelyeket korábban bankkártyával fizettek ki.
Vásárló Az árrésstopról is beszélt a magyar Spar
Privátbankár.hu | 2025. április 10. 14:41
A jelenlegi piaci környezet egy akadálypálya a kiskereskedelmi láncoknak. Ezen próbál lavírozni a Spar. Most kiderült, mennyire sikerült. 
Vásárló Mire számíthatunk 2025-ben a betonozás áraival kapcsolatban?
Márkázott tartalom | 2025. április 10. 09:40
Az építkezéseknél és a lakásfelújítások során sokszor találkozunk azzal a kihívással, hogy pontosan kalkulálni kell a betonozás költségeit. Hiszen ezek az alapmunkálatok nélkülözhetetlenek, gyakran a projektek kiindulópontját jelentik, és minden további munkálatra hatással lehet a minőségük.
Vásárló A jövő autómosása – víz nélkül
Márkázott tartalom | 2025. április 10. 08:53
El tudod képzelni, hogy autód ragyogó tiszta legyen anélkül, hogy közben egy csepp vizet is elhasználnál? Sokak számára ez a gondolat új és talán hihetetlen is, hiszen a hagyományos autómosási szokásokkal nőttünk fel. Az autómosók többnyire bőséges vízfelhasználással dolgoznak, hiszen azt gondoljuk, minél több víz és tisztítószer kerül a kocsira, annál tisztább lesz az. De mi van, ha van erre egy alternatíva?
Vásárló Nagyot csökken az üzemanyagok ára, így időzítse a tankolást!
Privátbankár.hu | 2025. április 9. 10:29
600 forint alá is benézhetnek az árak.
Vásárló Dohányzás: anyuci és apuci idegesítő szerepébe képzeli magát egy áruházlánc
Buksza blog | 2025. április 8. 11:03
Ihletet adott a belga Delhaize áruházlánc marketingeseinek a cigarettásdobozokon megjelentő figyelmeztetés a dohányzás káros hatásairól. Pozitív életvezetési tanácsokat fognak adni a vevőknek.
Vásárló Furcsa sorsa jutott egy csapat Audi – ezt is Trump intézte el
Privátbankár.hu | 2025. április 7. 13:57
Audi-szállítmányok ragadtak bent az amerikai kikötőkben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG