2p
Azok, akiknek a biztosítás alatti összeggel jön a Buda-Cash, hamarosan kérelmezhetik a kártalanítást a Befektető-védelmi Alapnál.

A kérelmezés hivatalosan jövő péntektől él, ezért a 2015. március 27. napját megelőzően küldött papírokat az ügyintézés szempontjából az igényérvényesítés első napján beérkezettnek kell tekinteni – írta közleményében a Beva.

Ha a befektető menthető okból nem tudta igényét egy éven belül előterjeszteni, a kérelem az akadály elhárulását követő harminc napon belül még benyújtható a késedelem indokolásával együtt.

Pontosan mennyi?

A Beva a jogosult befektető részére legfeljebb húszezer eurót fizethet kártalanításként. Az euróban meghatározott összeghatár forintra történő átszámítása a felszámolás kezdő napján, 2015. március 5-én érvényes MNB devizaárfolyamon (305,27 Ft) történik, így a kártalanítási összeghatár a Buda-Cash kártalanítási ügyében 6 millió 105 ezer 400 forint.

A kártalanítás mértéke egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint összeghatár felett egymillió forint és az egymillió forint feletti rész kilencven százaléka.

Így kaphat vissza pénzt

A kártalanításhoz a befektetőknek kérelmet kell benyújtaniuk, az igénybejelentő lapot a Beva honlapjáról (www.bva.hu) lehet letölteni, vagy a kártalanítási eljárásban közreműködő takarékszövetkezeti fiókokban lehet átvenni.

A fiókok elérhetőségéről részletes információ a Beva honlapján található. A kitöltéshez szintén a Beva honlapján és a kártalanítási eljárásban közreműködő fiókokban elérhető kitöltési útmutató nyújt segítséget.

A igénybejelentő lapot postai úton a Befektető-védelmi Alap 1476 Budapest, Pf. 495. címére, vagy elektronikus úton a budacashigeny@bva.hu e-mail címre kell elküldeni.

A postai úton beérkező igénybejelentő lap átvételéről a Beva nem küld külön értesítést, tértivevénnyel történő feladás esetén az igénybejelentő lap átvételét a visszaérkező tértivevény igazolja. Az elektronikus úton benyújtott igények esetében automatikus visszaigazoló levelet kap az igénylő.

A türelem a kulcs

A Beva az érdemi elbírálást akkor tudja megkezdeni, ha a Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolójától megkapja a kártalanítás megállapításához szükséges adatokat.

A felszámoló az ügyfélköveteléseket egyezteti az ügyfelekkel, és felméri a meglévő és kiadható ügyfélvagyont. Ez a Beva hatáskörén kívül eső eljárás, amelyről a felszámoló tud tájékoztatást adni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG