4p

Betett a gazdasági helyzet a műhúsoknak: egyre inkább kifarolnak a befektetők a vegán húshelyettesítő termékeket gyártó cégek mögül. A szakértők szerint a jövő a hagyományos húsokra még inkább hasonlító, fermentált növényi termékeké.  

Változások jöhetnek az élelmiszerek piacán: az elmúlt időszakban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő műhúsokat kevesebben keresik a boltokban. A növényi alapú húsipari startupokhoz kockázati tőkaalapoktól érkező befektetések összege öt éve nem látott mélységbe süllyedt. Egyebek mellett ez derül ki a Financial Times és a Grocery Gazette brit élelmiszer-kiskereskedelmi szakportál összefoglalóiból. 

Drasztikus csökkenés

A műhúsok iránit kereslet csökkenésének oka a Financial Times cikke szerint részben az, hogy a központi bankok a magas infláció megfékezése érdekében megemelték a kamatokat, a vásárlók pedig visszafogták a fogyasztásukat, a befektetők óvatosabbá váltak. A PitchBook adatszolgáltató szerint 2022 első negyedévében a növényi alapú húshelyettesítőket gyártó startupok 553,7 millió fontot (majdnem 244 milliárd forintot) tudtak behúzni kockázati tőkéből, addig ez az összeg az idei év azonos időszakában drasztikusan visszaesett 59,2 millió fontra (alig több mint 26 milliárd forintra) csökkent.

A műhúsokat gyártó startupoknak nem megy jól. Fotó: Depositphotos
A műhúsokat gyártó startupoknak nem megy jól. Fotó: Depositphotos

A másik beszédes PitchBooktól származó adat: a növényi alapú húsra összpontosító startupok az első negyedévben mindössze 22 üzlet keretében 75,2 millió dollárt (25,7 milliárd forintot) szereztek a kockázati tőkecégektől, ami a tavalyi év azonos időszakában elért 703 millió dollárhoz (több mint 240 milliárd forinthoz) képest szintén jelentős csökkenést takar.

Az iparág iránti egykor jelentős volt a lelkesedés, de a számok azt mutatják, hogy a befektetők, köztük a műhúsokat fejlesztő startupok egyik fő finanszírozási támaszát jelentő kockázati tőkealapok visszafogták magukat. Carlotte Lucas, a Good Food Institute Europe érdekvédelmi szervezet vállalati kapcsolatokért felelős vezetője szerint a növényi alapú, húshelyettesítőket gyártó iparág ki van téve az infláció és az emelkedő kamatok kettősének. 

Csődeljárás és gyenge kereslet

A vásárlók és a befektetők hátrább lépése máris kárt okozott az ágazatnak. A kaliforniai székhelyű Tattooed Chef bejelentette, hogy csődvédelmet kér, míg a Plant & Bean húsalternatívákat gyártó vállalat júniusban a költségek emelkedése miatt csődeljárást kezdeményezett. Az egyik legismertebb húspótlókat gyártó cég, a Beyond Meat mintegy 366 millió dolláros (125,2 milliárd forintos) veszteséget szenvedett, és májusban bejelentette, hogy új részvények kibocsátásával 200 millió dolláros (68,2 milliárd forintos) tőkebevonást hajtana végre.  

Az Egyesült Királyságban hasonló a helyzet, a Grocery Gazette szerint júniusban a VFC növényi alapú húspótlókat gyártó cég kötött megállapodást a Meatless Farm nevű vegán húsokat készítő céggel, hogy megmentse azt. A Meatless Farm júniusban elbocsátotta alkalmazottainak nagy részét, és miután sikertelenül próbált új befektetőket találni, csődeljárás alá került. A VFC 2020-ban indult el Vegan Fried Chick*n néven, és a KFC húsmentes riválisaként pozícionálta magát. A VFC márka 2021-ben debütált a Tescónál, és azóta már több brit élelmiszerlánc, például a Sainsbury's, a a Morrisons és a Waitrose is forgalmazza a termékeit. 

Idén más termékek is szenvedtek a gyenge eladásoktól: a Nestlé például kivonta a húsmentes márkáját, a Garden Gourmet-t és a borsóalapú tejalternatíváját, a Wunda-t az Egyesült Királyságban és Írországban a kiskereskedelmi forgalomból. A lépésre azért került sor, mert a márkák a jelenlegi piaci körülmények között "nem életképesek", a Garden Gourmet például 2022-ben mindössze 2,2 millió font árbevételt ért el. A Heck kolbászokat gyártó cég pedig a kereslet hiánya miatt 10 termékről kettőre csökkentette húsmentes termékeinek a választékát. A cég társalapítója szerint azonban a húsmentes alternatívák iránti kereslet visszatér.

Műhús helyett fermentált fehérjék

A kockázatitőke-befektetők ugyanakkor nem mondtak le teljesen az ágazatról. Miközben a növényi alapú alternatívák finanszírozása csökkent, a befektetők figyelme egyre inkább a laboratóriumban termesztett és fermentált fehérjealternatívákat fejlesztő startupok felé fordult. A PitchBook szerint az ilyen termékeket fejlesztő vállalatok az első negyedévben 356,6 millió dollár (122 milliárd forint) tőkét gyűjtöttek.  

Andrew Ive, a Big Idea Ventures élelmiszeripari technológiai befektetési cég alapítója elmondta: 

 a befektetők a nehezebb környezet ellenére olyan technológiákat keresnek, amelyek "bioazonos" termékeket hoznak létre, azaz olyanokat, amelyek megkülönböztethetetlenek a valódi hústól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG