1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az iskolakezdés az őszi családi költségvetés egyik meghatározó eleme. A K&H szakértői szerint a családok a nyár végén esedékes plusz kiadások fedezésére gyakran a fogyasztási hitelt hívják segítségül.

A nyár vége sok család számára annak átgondolását is jelenti, hogyan gazdálkodják ki okosan az iskolakezdéssel járó költségeket. Az évkezdés az általános vagy középiskolás korú gyerekes családoknak több tízezer forintba kerül. Még mélyebben kell a pénztárcájukba nyúlniuk azoknak, akik egyetemista gyerekkel kezdik a tanévet, hiszen ott akár százezres nagyságrendet is elérheti például egy albérletért kért kaució összege.

Legalább a THM-et majd ki tudják számolni.



A szezonalitás a fogyasztási hitel piacnak egyik meghatározó tényezője. Tapasztalataink szerint a nyaralási céllal hitelt felvevők nem tértek vissza a fogyasztási hitelek piacára a válság óta. Az ügyfelek megfontoltabban döntenek a hitelfelvételről - mondja Dr. Bába Ágnes a K&H Bank lakossági banki divízióért felelős vezérigazgató-helyettese. Ugyanakkor nyár végén - folytatja az igazgató -, ősz elején minden évben megfigyelhető egy enyhe emelkedés a fogyasztási hitelek iránti keresletben, amelyet részben az iskolakezdés költségei indukálnak. Ebben az időszakban megnövekszik a meglévő folyószámla hitelkeretek és hitelkártyák kihasználtsága, illetve nagyobb igény mutatkozik új hitelkeretek iránt is. Az ügyfelek körében különösen a személyi kölcsön és a hitelkártya termékek népszerűek ilyenkor.

Kedvezőbb árazású hitelek

Bába Ágnes

Az idén áprilisban bevezetett THM-plafonnak köszönhetően a hitelek árazása kedvezőbb lett, az egyes hiteltermékek könnyebben összehasonlíthatóak. A kiszámíthatóbb hitelfelvételi környezet is élénkítheti a fogyasztási hitelek piacát – teszi hozzá Dr. Bába Ágnes.

A fogyasztási hitelek piaca a válság utáni első sokk óta nem változott jelentősen, az ilyen típusú banki termékek forgalma messze jár a válság előtti években tapasztaltaktól, 2012-ig folyamatosan csökkenő ügyfélszám jellemzi ezt a szegmenst. A fogyasztási hiteltermékek közül a személyi kölcsönöknél a 2009. januári csúcs óta folyamatos lemorzsolódás jellemző a piacon, a személyi kölcsön állomány fokozatosan csökkent. A folyószámla hitelek állománya ezzel szemben az elmúlt években nagyjából hasonló szinten mozgott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
Vásárló Fókuszban a szemhéjplasztika
Márkázott tartalom | 2026. június 1. 11:14
A modern esztétikai kezelések világában új lehetőségek nyílnak meg azok számára, akik szeretnének frissebb, üdébb megjelenést elérni. Az esztétikai beavatkozások között a szemhéjplasztika különösen népszerű, mivel viszonylag egyszerű módon képes átalakítani az arckaraktert. 
Vásárló Közös megegyezéses válás: gyors és konfliktusmentes út a különváláshoz
Márkázott tartalom | 2026. május 30. 12:00
A válások során sok pár találkozik azzal a dilemmával, hogy békés úton, közösen egyezve bontják fel a házasságukat, vagy inkább peres útra terelik az ügyet. Az első lehetőség számos előnyt hordoz magában, amit érdemes alaposan megfontolni. Az utóbbi években a közös megegyezéses válás egyre népszerűbbé vált, nem véletlenül. De mi áll ennek a trendnek a hátterében?
Vásárló A homlokzat új dimenziója a sötét WPC falburkolattal
Márkázott tartalom | 2026. május 29. 11:37
A modern építészetben a falburkolatok szerepe egyre jelentősebbé válik. Gondolt már arra, hogyan adhatna teljesen friss megjelenést otthona külső falainak? Azok számára, akik tartós és esztétikus megoldást keresnek, a WPC (Wood-Plastic Composite) falburkolat kiváló lehetőség. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG