1p
A használtautó-piac lassan ugyan, de élénkül: 2012 utolsó negyedévében elkelt használt autók összértékének változását mutató Használtautó-index elérte a 104 százalékot. A növekedés mértéke azonban nem számottevő: mindössze 3,2 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi értéket.

A felfutó használtautó-import mellett a mutató lassú emelkedését segíti az is, hogy a növekvő újautó-eladások miatt több lecserélt autót hirdetnek meg. Az átlagár ugyanakkor – az öregedő kínálatnak köszönhetően – továbbra is másfél millió forint körül stagnál.

A kilencéves autók mennek a legjobban

Miközben a hazai használtautó-átírások száma 2012-ben enyhén csökkent, az importált használt személyautók száma az előző évi 31-ről közel 54 ezerre nőtt, ami ezt a visszaesést képes volt ellensúlyozni – értékeli az elmúlt évet záró adatokat Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. Továbbra is kevés azonban az újszerű autó a kínálatban: az eladások 60 százalékát legalább kilencéves autók teszik ki, ennek megfelelően az átlagár egy év alatt közel öt százalékkal 1 millió 506 ezer forintra esett vissza.

Az 1,5 milliós átlagár azonban értelemszerűen jelentős szórást takar az egyes korosztályok között: az év utolsó negyedében a 0-2 éves használt személyautók átlagos kínálati értéke ugyanis megközelítette az 5,8 millió forintot. 3-5 éves autóhoz átlagosan 2,9 millió forintért, 6-8 éves személygépkocsiért 1,7 millió forintért lehetett hozzájutni, míg egy 9 év feletti autóért elegendő volt átlagosan 630 ezer forintot fizetni.

 

0-2 év

3-5 év

6-8 év

9+ év

2012 Q1

5 606 437

3 136 063

1 931 398

701 845

2012 Q2

5 502 680

2 996 503

1 844 661

670 461

2012 Q3

5 658 523

3 082 058

1 834 808

665 531

2012 Q4

5 791 928

2 918 641

1 728 516

629 735

A táblázatból az is kiolvasható, hogy a három évnél idősebb autók átlagára minden korcsoportban jelentősen (7-11 százalék között) csökkent az év során, ugyanakkor az alacsony kínálat miatt a 0-2 éves korcsoportba tartozó járművekért átlagosan három százalékkal többet tudtak elkérni tulajdonosaik.

Kategóriák szerint vizsgálva a szakportál adatbázisát, a használtautó-forgalom 31 százalékát az alsó középkategóriába tartozó autók tették ki, ezek átlagára 1,09 millió forint volt. A közép-és felső középkategóriához (27 százalék) tartozó átlagár 1,84 millió forint volt, miközben a mini- és kisautók (együttesen 25 százalék) 798 ezer forintos átlagos értéken keltek el.
Forrás: Használtautó.hu


2012-ben az öt leggyakoribb gazdát cserélő márka sorrendben az Opel, a Suzuki, a Ford, a Volkswagen és a Renault voltak, az adásvételi szerződések több mint fele e márkák egyikére köttetett.

2013-as kilátások

A tavalyi évkezdet komoly változást hozott: a legtöbb kategóriában jelentősen kedvezőbbé vált a regisztrációs adó mértéke. Ennek következtében ugrott meg a használtautó-import volumene – mondta a Használtautó.hu ügyvezetője.
Az idei évkezdetkor a szabályozásban nem történt változás, ezért a jelenlegi tendenciák érvényesülnek a továbbiakban is. A behozatalban – kedvező árfolyamok esetén – további növekedés valószínűsíthető, ám a használtautó-piac jelentős bővülésének továbbra is komoly gátat szab az a tény, hogy az újautó-eladások számát tekintve 2013-ban sem várható jelentősebb kiugrás az előző évekhez képest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG