3p
Világszerte tovább csökkent, ötéves mélypontra esett a mezőgazdasági termékek ára áprilisban.

Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a bőséges készletek ellensúlyozzák a várhatóan alacsonyabb termésszintet idén - derült ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön közzétett előrejelzéséből.

A húsár nőtt

A FAO élelmiszer-árindexe márciusról áprilisra 1,2 százalékkal 171 pontra süllyedt, ami 2010 júniusa óta a legalacsonyabb szint, és 19,2 százalékkal alacsonyabb 2014 azonos időszakához képest. A legnagyobb esés a tejtermékeknél figyelhető meg, de a cukor, a gabonák és a növényi olaj árai szintén mérséklődtek. Ezzel szemben a hús drágult áprilisban, amire 2014. augusztus óta nem volt példa.

A FAO élelmiszer árindexe.

Világszinten, az élelmiszerek ára továbbra is nyomás alatt lesz a jelentős raktárkészletek és az erős amerikai valuta hatására - olvasható a közleményben, amelyben a FAO kiemelte, hogy a devizamozgások és makrogazdasági folyamatok 2015-2016-ban is kihatással lehetnek a piacokra.

Az országok gondoskodnak magukról?

A világ élelmiszer-behozatali kiadásai ötéves mélypontjukra süllyednek 2015-ben, amit az ENSZ szakosított szervezete a nemzetközi árak és logisztikai költségek csökkenésével, valamint az erős amerikai dollárral magyaráz.

Az import mennyisége az egyes termékek esetében várhatóan nem változik, vagy valamelyest nő. Az alacsony jövedelmű országok az importárak csökkenésének haszonélvezői közé tartoznak.

A tavalyi rekordhoz képest idén 1,5 százalékkal csökkenhet a gabonatermés, főleg a kukoricával bevetett földterületek visszaszorulása miatt, bár ennek hatását kompenzálja a meglévő készletek magas szintje.

Ha az időjárási viszonyok nem lesznek rendkívül kedvezőtlenek, a FAO összesen 2509 milliárd tonnás gabonatermésre számít, valamelyest kevesebbre, mint a 2014-es csúcsévi, de még így is többre, mint az utóbbi öt év átlaga.

Az utóbbi évek stabil termései és a meglévő készletek garantálják az alapvető mezőgazdasági termékek pozitív mérlegét.

Épp ezért a gabonatermés várhatóan alacsonyabb szintje nem lesz érzékelhető a fogyasztók szintjén az élelmiszerek hozzáférhetőségét tekintve.

A tejtermékeknél 2 százalék közeli növekedés várható, ami mögött az alacsony nemzetközi árak által hajtott növekvő afrikai import áll.

Az Európai Unió tejkvótarendszerének felszámolása a termelésre ösztönzőleg hathat; leginkább ez áll a tejárindex 6,7 százalékos havi csökkenése mögött.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG