4p

Egyre valószínűbb, hogy a hagyományos csokoládé luxuscikké válik, miután egyik fő alapanyaga, a kakaó ritkaság lesz. Az élelmiszer-fejlesztők keresik, mivel lehetne pótolni a kakaót.

Az első dolog, ami feltűnt a BBC riporterének az egyik újfajta csokoládé vagy csokoládéalternatíva megkóstolásakor, az volt, hogy nem érezte a kakaó erőteljes aromáját. Az íze sem volt olyan, mint az igazinak és nem úgy olvadt el a szájában, mint a valódi csoki. Ahhoz képest azonban nem volt rossz, hogy alapanyaga napraforgómagból készült – derül ki a brit médium csokoládériportjából.

A csokoládék kakaótartalmának pótlásával kapcsolatos élelmiszer-fejlesztések azért kerültek a képbe, mert a hagyományos termék ára extrém magasságokba ért. A csokoládék átlagosan kilenc százalékkal drágultak 2024-ben – mondta a BBC-nek Richard Caines, a brit Mintel élelmiszer- és italkutató intézet elemzője. Idén januárban a drágulás éves összehasonlításban már 14 százalékos volt. 

Az előbbi adat a csokoládé kiskereskedelmi árára vonatkozik, az alapanyagként használt kakaó esetén sokkal rosszabb a helyzet. A kakaóbab ára ugyanis 300 százalékkal ment fel 2024-ben, azaz a négyszeresére drágult. Ennek legfőbb oka, hogy a kakaó fő termőterületét, Nyugat-Afrikát is sújtja a globális felmelegedés. Emellett sok farmer inkább illegális aranybányászatból próbál megélni, mert abban több pénz van.

Többféle alternatíva lehet 

Mindennek eredménye az lett, hogy az elmúlt évben nagyjából félmillió tonna kakaó hiányzott a világpiacról. A hagyományos csokoládé luxuscikké válik – mondta Massimo Sabatini, az olasz Foreverland élelmiszergyártó társalapító-igazgatója.

Ez a vállalat Choruba néven a kakaópor egyik alternatíváját fejleszti. A cég márciusban üzembe helyezett gyárában a szentjánoskenyér héjából állítanak elő csokoládé-alapanyagot. Egy barna, banánalakú termésről van szó, amelyben magok vannak. Ebből pedig port lehet készíteni. 

A szentjánoskenyér lehet a kakaó utódja
A szentjánoskenyér lehet a kakaó utódja
Fotó: Wikipedia

A korábbi próbálkozások nem voltak fényesek. Egy amerikai újságcikk szerint az 1970-es években egy hasonló csokihelyettesítő sokkolta a fogyasztókat. Sabatini szerint az ő erjesztési és hevítési eljárásuk eredményeként olyan élelmiszert kapnak, aminek az íze közelebb van a kakaóéhoz, mint amit a korábbi próbálkozásokban elértek. Termékük a fekete csokira hasonlít, de annál édesebb és karamellesebb az íze. A cégvezető szerint drasztikusan kisebb a cukortartalma, kevésebb benne a zsír és rostosabb, mint az eredeti csoki.

Furcsán hangzik, mi mindenből lehet még műkakaót csinálni

A német Planer A Foods vállalat más kakaóalternatívát dolgozott ki – derült ki Sara Marquart társalapító-igazgató, egyben technológiai főnök szavaiból. A napraforgómag-alapú terméket ChoViva névre keresztelték. A cégvezető elmondása szerint éppen úgy dolgozzák fel a napraforgómagot, ahogy azt a csokoládégyártók a kakaóval teszik. Az alapanyagból nagy a piaci kínálat, eddig 35 különböző terméket hoztak létre. Egyik édességük földimogyoró ChoViva burkolatban.

A BBC riportere szerint a mogyoróé a domináns íz ebben a termékben, de a csokipótló-borítás meglepően hasonlít az igazira. További úttörő ezen a téren a brit Nukoko vállalat, amelynek két alapítója korábban a csokoládégyártó-iparban dolgozott. Ők élelmiszer-kutatókkal álltak össze, hogy zöldbab feldolgozásával állítsanak elő kakaópótló alapanyagot. Ez helyben rendelkezésre áll és van belőle elég. Így megszűnik a beszállítói lánc elakadásának veszélye. Ez a vállalat 2025 vége felé akar előállni az első termékeivel. A cégtulajdonosok állítása szerint a csokoládé 25 alapvető ízösszetevőjéből 24-et tudnak hozni. A BBC riportere négy karamelles golyót kapott, amelyek nagyon édesek voltak, de egész jól el lehetett őket rágcsálni.

Rossz hír lehet a kakaóbab-termesztőknek, ha beválnak az alternatívák

Ha a csokoládéalternatívák beválnak, az rosszul érintheti a kakaóbab-termesztő farmereket – mondta Tonya Lander, az Oxfordi Egyetem biológus professzora.

Ezt együtt kell megoldaniuk. Figyelembe kell venni, hogy ezek az emberek a mezőgazdasági termelők legszegényebb csoportjába tartoznak. A három említett vállalat úgy tartja, hogy nem helyettesíteni akarják a csokoládégyártásban a kakaót, csak ki akarják tölteni az űrt, amit a termény hiánya okoz.

Lander és kollégái tanulmányozták azokat a környezeti tényezőket, amelyek a kakaóbabtermés visszaeséséhez vezettek. A fő gond a gyenge beporzás és a magas hőmérséklet. Ezeket lehet enyhíteni, például olyan eszközök elhelyezésével, amelyek árnyékot vetnek a kakaócserjékre. Ezzel enyhülhet a termés mennyiségének hullámzása. Ha ehhez társulnak az új élelmiszer-alapanyagok, akkor lesz mit fogyasztania a csokoládészerető embereknek. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG