3p
A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Márpedig a Reuters adatközlése alapján a héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 0,5%-kal lett olcsóbb, a gázolaj ára 5,4%-kal csökkent. Mit hoz ez a magyar benzinkutakon? A GKI Energiakutató ezúttal is kiszámolta, mire számíthatunk.

Olcsóbb lett az olaj

A Brent spot kőolaj ára heti átlagban 1,7 dollárral, 3,5%-kal csökkent. Az árcsökkenés az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed várható kamatemelése miatt volt, de a várakozásokat meghaladó kőolaj-készletnövekedés is hozzájárult a csökkenéshez. Az elemzők most egyre kevésbé bíznak az olajtermelő országok szeptember végi találkozójának sikerében, illetve annak piaci hatásában.

Pénteken azért volt egy kisebb fordulat: az amerikai foglalkoztatottsági adat kisebb bővülést mutatott, mint az előző hónapokban, így várhatóanr a Fed nem emel kamatot az elkövetkező 1-2 hónapban. Ezért a dollár árfolyama gyengülésbe és az olajár erősödésbe fodult.

Az európai benzin és gázolaj-piacokon az árak a héten többé-kevésbé a kőolajár mozgását követték - írja a GKI Energiakutató.

A dollár viszont drágább lett

A forint átlagos heti árfolyama a héten 0,9%-kal gyengült a dollárhoz képest a dollár árfolyama 277 forint korül ingadozott. A megelőző héthez viszonyítva ezen a héten 2,5 forinttal kellett többet adni egy dollárért - márpedig ez gyengíti az üzemanyagpiaci árcsökkenés hatását.

A háttérben ezúttal sokkal inkább a dollár erősödése, és nem a forint gyengülése áll - az euróval szemben ugyanis gyakorlatilag nem változott a forint jegyzése. A továbbiak miatt fontos, hogy a hét utolsó napján a dollár már gyengült a nemzetközi piacokon és a mozgatórugók miatt várhatóan ez az irány folytatódik - írja a GKI Energiakutató.

Mekkora árcsökkenés lesz ebből?

Ha mindezt átváltjuk forintra és literre, hozzácsapjuk a 27 százalékos világrekorder áfát, azt kapjuk: a benzin esetében várhatóan 0 és mínusz 3 forint között alakulhat az ármódosítás. A gázolaj esetében várhatóan 4-5 forintos árcsökkentést jelenthetnek be.

A GKI Energiakutató arra is felhívja a figyelmet: a benzin esetében most a szokásosnál nagyobb a bizonytalanság, mivel a különböző piacok (mediterrán és európai) eltérő irányú és mértékű változást mutattak, nem tudni pontosan, ez hogyan csapódik le a hazai kutakon.

Ha az előrejelzések beválnak, a benzin ára 335, a gázolaj ára 337 forint/liter körüli szinten változhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Értékálló otthonok: milyen szempontok alapján érdemes tervezni?
Márkázott tartalom | 2026. június 24. 07:25
Az ingatlanpiacon gyakran hallani, hogy egy jó elhelyezkedésű lakás vagy ház hosszú távon is megőrzi az értékét. A lokáció valóban meghatározó tényező, de korántsem az egyetlen. Egy otthon értékállóságát az is jelentősen befolyásolja, hogy mennyire tud alkalmazkodni az idő múlásával a változó igényekhez, mennyire praktikus a kialakítása és milyen minőségben készült el. Azok a döntések, amelyek az építkezés vagy felújítás során elsőre csupán kényelmi szempontnak tűnnek, évekkel később komoly értéknövelő tényezővé válhatnak.
Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A verseny, amit sokan észre sem vesznek
Márkázott tartalom | 2026. június 11. 11:00
Naponta emberek milliói keresnek választ a Google-ben, a ChatGPT-ben és más AI-alapú rendszerekben. A legtöbben csak az eredményeket látják, azonban a háttérben számtalan vállalkozás versenyez ugyanazért a figyelemért.
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG