3p
Évek óta több közúti- és töréskárral járó baleset történik az őszi hónapokban: az éves átlaghoz képest szeptember-október-novemberben öt-kilenc százalékkal több, mint az év többi hónapjaiban. Ezek döntő többségét a járművezetők okozzák, és ez egybecseng a Genertel által megkérdezett gépjárművezetők legnagyobb félelmével: a megkérdezettek közel 40 százaléka más autóvezetők szabálytalanságától tart leginkább.

2016 utolsó negyedévére vonatkozó friss adatok ugyan még nem állnak a rendelkezésünkre, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján az várható, hogy az éves átlaghoz képest szeptember-október-november időszakban több közúti baleset történik.

A KSH személysérüléses közúti közlekedési balesetek statisztikái szerint is minden évben több személysérüléses közúti baleset történik az őszi hónapokban, mint az év többi hónapjában.

2013-ban a szeptember-október-november hónapokban átlagosan 9-, 2014-ben ugyanebben az időszakban átlagosan 5 százalékkal, míg 2015-ben átlagosan 6 százalékkal több személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, mint az év többi hónapjában.

Nem figyelnek a körülményekre

A Genertel saját adatai megerősítik ezt; az adatokból jól látszik, hogy az őszi hónapok minősülnek a legveszélyesebbnek, ilyenkor ugyanis sokan nem készítik fel autójukat a hideg hónapokra és vezetés közben nem veszik figyelembe a megváltozott időjárási körülményeket.

A KSH legújabb, otthoni és a munkabalesetek számáról beszámoló statisztikájából az látszik, hogy átlagosan négyszer annyi ember hal meg otthoni balesetben, mint ahányan közúti karambolban vagy gázolás esetén. 2015-ben Magyarországon 1759 embert szenvedett otthoni halálos baleset, miközben közúti balesetben 404-en haltak meg. Az otthoni balesetek mögött leggyakrabban lakástűz, mérgezés, fulladás vagy hibás elektromos hálózat áll.

Ha rossz az idő, akkor sem lassítanak?

Ebben az időszakban a legtöbb problémát a köd, csúszós utak és a romló látási viszonyok okozzák, és ilyenkor gyakran előfordul, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket.

Mindenki saját felelőssége, hogy a gépjárművet az útviszonyoknak megfelelően, őszi-téli használatra felkészítse, hogy a többi közlekedő részére látható legyen az autó.

Mi okozza a baleseteket és mitől félnek a vezetők?

Érdemes megvizsgálni a személysérüléses közúti közlekedési baleseteket az okozó károk szerint és ezt összevetni a Genertel lekérdezésével arra vonatkozóan; milyen baleseti tényezőtől tartanak leginkább a vezetők?

A KSH 2015-es adataiból kiderül, hogy tavaly szeptember-október-november időszakban összesen 4482 személysérüléses közúti közlekedési balesetet regisztráltak. A balesetek döntő többségét személygépkocsik okozták és csak kis részben kerékpárosok, elenyésző esetben pedig tehergépkocsik.

A megkérdezett autósok 30 százalékánál történt baleset 2010-2015 közötti időszakban, közel felénél a másik autó okozta a kárt, azaz az ő kötelező biztosítása térítette a kárt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG