5p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Nehéz rangsort felállítani az ígéretes magyarországi startupok között, hiszen mindegyik valamilyen innovációval, újítással kívánja magára felhívni a figyelmet. Mindannyian újak, frissek, fiatalosak, miközben megpróbálnak valahogy már a kezdetektől kitűnni a többi cég közül. Viszont mivel nem vagyunk jósok, ezért nehéz azt megmondani, hogy melyik startupból lesz később sikeres nagyvállalat is, azonban az biztos, hogy egyre többen valósítják meg ebben a formában az álmaikat. Magyarországon sokan kaptak kedvet az elmúlt években startupok elindításához, a tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a legtöbb vállalat hosszútávon is sikeresen tud működni itthon és külföldön egyaránt.

Ezekre a startupokra érdemes odafigyelni:

A BeeRides a reptéri parkolást és az autóbérlést reformálta meg

A reptéri parkolással járó macera sok esetben képes megkeseríteni az utazásunkat. Kevés a reptéri parkolók száma, ami viszont van, az horror áron, és akkor még a sokszor hetekig egyhelyben veszteglő autók kihasználatlanságáról nem is beszéltünk. Komoly összegekkel képesek megkurtítani a pénztárcánkat a parkoló díjak, legyen szó akár egy néhány napos üzleti útról vagy egy hosszabb családi nyaralásról. A BeeRides startup segítségével viszont megspórolhatjuk a parkolási költségeinket és még akár pénzt is kereshetünk gépjárművünkkel.

A gazdaságos és környezetbarát startup a közép-európai régió első reptéri közösségi autómegosztójaként kényelmes és egyszerű autóhasználatot kínál a bérlőknek és pénzkereseti lehetőséget az autó tulajdonosoknak. A startup a budapesti repülőtér mellett, Münchenben, Frankfurtban és a német fővárosban, Berlinben is jelen van, így a három legforgalmasabb német repülőtéren már sikeresen megvetette lábát.

RateMate, a szállodák „barátja”

Gál Péter a startup ötletgazdája abból a gondolatból indult ki, hogy a világ szállodái több milliárdnyi dollárt buknak el azzal, hogy nem naprakészek a közelükben rendezett eseményekből. Viszont ennek a szolgáltatásnak a segítségével a hotelek figyelemmel tudják kísérni, hogy milyen rendezvények várhatóak a közelükben, a szobákat pedig ennek függvényében tudják (újra) árazni. A szolgáltatást már olyan nemzetközi szállodaláncok is használják, mint a Hilton, az Intercontitental és a Marriott.

A Bitrise-al könnyebb lett a mobilalkalmazást fejlesztők élete

A 2014-ben indult Bitrise olyan szoftvert fejlesztett, amely könnyebbé és hatékonyabbá tette a mobilalkalmazás-fejlesztő csapatok mindennapjait. Pénzt, időt és energiát spórol a technológiai vállalatoknak, illetve a fejlesztőknek a startup, mert segítségükkel az IT-cégeknek nem kell programtesztelőket felvenniük komoly gázsikért és folyamatosan frissíteni a háttéreszközeiket a teszteléshez, hanem egyszerűen „kiadják bérbe”, elvégeztetik a munkát a Bitrise-al. A csapat 2017 februárban került be az Y Combinator inkubációs programjába, ez a világ egyik legsikeresebb befektető cége, ahová korábban magyar csapat még nem jutott be, így a cégnek ez mindenképpen nagy dicsőség.

A többszörösen díjazott Turbine AI

A rákgyógyógyítást forradalmasító csapat a rangos Central European Startup Awards versenyen a meghirdetett kategóriákból hármat is megnyert: 10 ország 100 legjobb startupja közül ők nyerték el az „Év startupja”, a „Legjobb biotech” és a „Legjobb AI startup” elismerést is. Az díjeső méltán illette meg őket, hiszen az informatika és a biológia összekapcsolásával olyan szoftvert fejlesztettek, amely mesterséges intelligencia segítségével képes szimulálni különböző gyógyszerek rákos sejtekre gyakorolt hatását. Ezzel a módszerrel a laborban napokig-hetekig tartó kísérletek akár másodpercek alatt elvégezhetőek lehetnek, ami hatalmas segítséget jelentene a gyógyszercégek kutatóinak.

A képernyő-szem figyelője

Ma, amikor már az életünk nagyon nagy részét képernyők előtt töltjük, ez az alkalmazás akár hiánypótlónak is nevezhető. A káros képernyőnézést igyekszik megelőzni a Szemfüles Preventív Kft., melynek felhasználóbarát alkalmazása a számítógépek kameráját használva figyeli, hogy a képernyőt néző személy mennyit pislog, mennyi időt, milyen távolságról tartózkodik a számítógép előtt, és figyelmeztetésekkel támogatja őt a szemfájdalom, a fejfájás, a szemszárazság és a homályos látás megelőzésében.

Rendi azoknak, akik nem szeretnek takarítani

A Rendinél – a 2015-ös induláskor még Helpy néven futott – takarítókat közvetítenek ki, 48 órán belül, magánszemélyeknek és háztartásoknak. Az ügyfél nem közvetlen a takarítókkal szerződik, hanem a Rendi felhasználási feltételeit fogadja el, vagyis közvetve bízza meg a szakembert. Lehet őket hívni hétvégi házibuli után, de vendégvárás előtt is, a takarításon túl pedig szakembereket közvetítenek ki klíma-, kárpit- és szőnyegtisztításra is. Rendszeres megrendelés esetén, ugyanaz a takarító partner érkezik a helyszínre, ami még egy pont a cég mellett, hiszen így a rugalmasság megbízhatósággal is társul.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló Környezetbarát csomagolás: marketingeszköz az éttermek kezében
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 17:59
Tudtad, hogy amikor egy étterem kínálatával találkozol, gyakran a csomagolás kelti az első benyomást, nem az étel íze vagy illata? Egy esztétikus, környezetbarát csomagolás nemcsak hasznos, hanem segíti a márka imázsának erősítését is. Még azelőtt megtapasztalhatod az étterem értékeit, hogy megkóstolnád az ételt.
Vásárló Különleges ajándékötletek nagymamáknak különleges alkalmakra
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 09:59
Valakit, aki igazán közel áll hozzád, megajándékozni mindig izgalmas kihívás. Főleg, ha az érintett egy különleges nő, mint például édesanyád vagy nagymamád. 
Vásárló Az újgenerációs lézeres fogfehérítés rejtelmei
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 09:17
Sokan vágynak rá, hogy mosolyuk mindent elsöprő magabiztosságot sugározzon. Az elmúlt évek során a fogfehérítés technikája hatalmasat fejlődött, egyik legújabb és leghatékonyabb eljárása pedig a lézeres fogfehérítés. Ez a modern technológia kíméletesen és hatékonyan kezeli a fogak elszíneződését, amit gyakran okoz a mindennapi szokások során elfogyasztott kávé, vörösbor vagy bizonyos ételek színezőanyagai.
Vásárló Ipari mágneskapcsolók a villamos rendszerek szolgálatában
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 08:48
Valaha végiggondoltad már, milyen fontos szerepet töltenek be az ipari mágneskapcsolók a villamossági rendszerekben? 
Vásárló Több reptéren is probléma akadt, komoly fennakadások a légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. január 4. 11:58
Görögországban és Olaszországban is gond van, illetve volt.
Vásárló Kollagén: a szépség titkos szövetségese
Márkázott tartalom | 2026. január 4. 09:31
Gondolkodtál már azon, hogyan tükrözheti bőröd, hajad vagy körmeid egészsége a belső táplálást? A szépség nem csupán a külvilágnak szól, hanem testünk belülről sugárzó állapotát is tükrözi. A kollagén, mint a test egyik alapvető fehérjéje, fontos szerepet kap a bőr rugalmasságában, a haj fényességében és a körmök erősségében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG