5p

A magyarok által annyira kedvelt tartomány, Steiermark ezúttal jubileumi rendezvénnyel várta az újságírókat. Fél évszázada használják a zöld szívet, mint logót és szimbólumot, amely az utóbbi időben egyre aktuálisabbá vált, és mind sikeresebb lett.

Ebből az alkalomból Budapestre érkezett Stájerország Tartományi Idegenforgalmi Hivatalának vezetője, Erich Neuhold. Az egyes régiók szakemberei külön is bemutatták szűkebb hazájukat: Schladming-Dachsteinből Stefanie Drosg, Magas-Stájerországból Stefanie Zündl, a Termál- és Vulkánvidék képviseletében pedig Harald Wohnhas utazott a magyar fővárosba, hogy a sajtó képviselőit a tartomány nyári újdonságairól tájékoztassa.

Turisztikai rekord a járvány idején

A tartomány nem annyira szenvedte meg a járványt, nagyrészt éppen a magyaroknak köszönhetően, akik hűségesek maradtak az elmúlt két nehéz évben is Ausztriához. Bizonyára a jövőben is megmarad ez a bizalom – hallhattuk a bevezetőben - bár itt is felmentek az árak, de még így is jó ár-érték arányra számíthatnak az utazásukat most tervezők.
Olyannyira nem szenvedte meg a Covidot az ágazat, hogy tavaly több mint 7 millió vendégéjszakát rögzítettek a tartomány szállodáiban, ami abszolút rekord. Ez persze nemcsak a magyar vagy a környező országból érkező turistáknak köszönhető, hanem annak is, hogy Ausztriában szintén a belföldi turizmusra helyeződött a hangsúly,- külföldre nem is volt ajánlott a kiruccanás. Sok osztrák fedezett fel magának olyan tájakat és élményeket, amelyek számukra is újak voltak.

Rekord a járvány után
Rekord a járvány után

Ami a magyarok utazásait illeti, szintén elégedettek lehetnek az osztrák turisztikai szakemberek, hiszen 27.902-en érkeztek hozzájuk, ami 50 százalékos növekedést jelent. A vendégéjszakáké pedig 46,8 százalékkal nőtt: több mint 107 ezerre. Az átlagos tartózkodási idő 3,8 éjszaka.

Újdonság a woodness

Az osztrák turizmus belső igazgatásában változás állt be, mintegy 11 régióra csökkent az eddigi szakmai felosztás, ezáltal könnyebb lesz a tájékozódás és az áttekintés, mind a belföldi, de elsősorban a külföldi vendégek számára.

Woodness, legújabb divat
Woodness, legújabb divat

 
Tudja, mi az woodness? Nos, ez a wellness egyik legújabb válfaja. Magas-Stájerország (Hochsteiermark) területének 75 százalékát erdő borítja. Távol a nyüzsgő turistaközpontoktól és a különféle zajforrásoktól nyugalomra lelhetünk és gyorsan visszanyerhetjük az erőnket – az erdőkben. Szabadtéri kalandok impozáns hegyi kulisszák között, valamint kulináris és kulturális élvezetek egészítik ki a sok százezer fának köszönhető pihentető élményt. A kulináris élményeket is kedvelő kerékpárosok a Genuss-Radl-Haubentour kerékpárútvonalon bizonyíthatják kitartásukat és étvágyukat.

Több tematikus kerékpárút is található a környéken
Több tematikus kerékpárút is található a környéken

Járt már a Vulkanland Route 66-en?

Stájerország fővárosától, Graztól mindössze 65 kilométerre található a stájer termálvidék, ahol Bad Radkersburg, Bad Gleichenberg, Loipersdorf, Bad Blumau, Bad Waltersdorf és Sebersdorf hat termálfürdőjének forró forrásai törnek fel a földből. Ezek a források akár 3000 méter mélyről is indulhatnak és vizük akár 110 °C-os hőmérsékletű is lehet. Nyáron emellett fürdőtavakban vagy szabadtéri strandokon – például Európa legnagyobb szabadtéri medencéjében, az összesen 23 000 négyzetméternyi vízfelülettel rendelkező fürstenfeldi strandon – is felfrissülhetünk. 

A vidék érdekes látnivalókban és különleges kulináris élményeket kínáló kirándulóhelyekben is gazdag. Újdonság a Vulkanland Route 66,de csak nevében emlékeztet az amerikai Route 66-ra – inkább a helyi, kulináris és kézműves látnivalók egyedülálló sűrűségével hódít. A 43 élménymanufaktúra már most európai léptékű turisztikai látványosság. 

A kerékpárosokat a dimbes-dombos régióban 6000 kilométernyi kerékpárút várja. A 14 tematikus kerékpárúton néhány kilométerenként hangulatos borvendéglők, ínyenc éttermek vagy helyi manufaktúrák csábítanak megállásra és a regionális ízek felfedezésére, és persze bringázóknak való szállodák és szervizek.  A szőlőskertekben tett borséta megint másoknak szól, ahogyan a golfpályák, kenutúrák, hőlégballonozás, ejtőernyőzés, mászópark, vagy akár a fúvócsöves lövészet.

Sztárséfek főznek a hüttékben

Schladming Dachstein újdonságait felsorolva először egy különleges játszóteret ajánlott figyelmünkbe a kolléganő, meseutakkal, nyuszikkal és bárányokkal. Ami a turisztikai szolgáltatásokat illeti, a helyi Sommercard tulajdonosok naponta egy alkalommal ingyenesen használhatják a régió valamelyik felvonóját egy hegy- és völgymenetre.|A Bikepark Schladming és Reiteralm Trails Schladming a hegyikerékpárosok egyik legkedveltebb célpontja az egész Alpokban. 

Kulináris különlegességek
Kulináris különlegességek

Talán még többeket érdekelnek a kulináris különlegességek: idén nyáron a négy Gault & Millau szakácssapkával kitüntetett stájer séf, Richard Rauch a helyi hüttetulajdonosokkal együtt 14 kiválasztott hegyi hüttében gondoskodik a különleges kulináris élményekről. A helyi „ínyencpartnerek” szinte kizárólag regionális élelmiszereket termelnek, állítanak elő vagy dolgoznak fel. 

 Itt sem hiányoznak a túrázási lehetőségek, méghozzá az ezer forrás és tó völgyében. Nyáron az Alacsony-Tauernben és a Dachstein-hegységben a kirándulók a víz meglepően sokféle előfordulási formáját tapasztalhatják és csodálhatják meg – a titokzatos forrásoktól és a csendes hegyi tavaktól a rohanó patakokig és vízesésekig. 
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG