3p
Egy teljes éve tart a Használtautó-index folyamatos emelkedése: az idei első negyedéves 113,2 százalékos érték több mint 17 százalékponttal haladja meg a tavalyi hasonló időszakban regisztrált szintet. Az élénkülést közvetlenül a másfélszeresére duzzadó használtautó-import, míg közvetetten az újautó-eladások 22 százalékos növekedése idézte elő. Az átlagárak eközben csaknem 5 százalékkal emelkedtek, amiben a használtautó-importra kiterjesztett vagyonszerzési illeték bevezetése is szerepet játszik.

A piaci élénkülés egyik tényezője a használtautó-import szárnyalása: március végéig 20 735, többségében kilenc évnél idősebb használt személyautó áramlott be külföldről, csaknem 50 százalékkal több, mint 2013 első három hónapjában – mondta Fodor László, a Használtautó.hu marketingvezetője. Az újautó-eladások év eleji 22 százalékos bővülése ugyanakkor leginkább a fiatal, néhány éves autók adásvételét serkentette, mivel főként az e korosztályba tartózó autókat cserélték új járműre tulajdonosaik.

 

 

A Használtautó-index egy gyorsmutató, amely a használtautó-piac aktuális állapotát mutatja. Célja, hogy a teljes hazai használtautó-forgalom több mint 80 százalékát felölelő adatbázisa segítségével a hivatalos statisztikai adatok megjelenése előtt hetekkel bemutassa, hogy az éppen lezárt negyedév során hogyan változott ez a piaci szegmens. 

Az index egy arányszám, amely az adott időszakban elkelt használtautók aktuális összértékét viszonyítja a válság kezdetekor, 2009 első negyedévében mért szinthez. 100 százalék felettii állapota azt jelzi, hogy a használtautó-piac lendülete immár kezdi meghaladni a bázisnak tekintett időszak teljesítményét.


Egy év alatt 5 százalékos átlagár-növekedés

Bár a piacon kínált használtautó-állomány egyelőre folyamatosan öregszik, az első negyedéves átlagár (1,5 millió forint) közel öt százalékkal magasabb, mint egy éve ilyenkor. Ebben egyértelműen szerepet játszik az a változás is, hogy január elsejétől a külföldön vásárolt használt gépjárművek után vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Mivel ezáltal az alternatív beszerzés lehetősége megdrágult, a belföldi kínálat átlagára is felfelé mozdult.

 

 

Kategóriák szerint vizsgálva a szakportál adatbázisát, a használtautó-forgalom legnagyobb részét, 30 százalékot az alsó középkategóriába tartozó autók tették ki, ebben sok változás nem történt tavalyhoz képest. A használtautó-behozatal hatása érezhető ugyanakkor abban, hogy 2 százalékponttal nőtt mind a közép-és felső középkategóriába (jelenleg 29 százalék), mind az egyterűek kategóriájába (jelenleg 11 százalék) tartozó autók aránya a teljes piaci forgalmon belül. Az átlagárak valamennyi kategóriában nőttek az elmúlt év során.

 



Az év elején a hat leggyakoribb gazdát cserélő autótípus sorrendben az Opel Astra, a Suzuki Swift, a Volkswagen Golf, a Ford Focus, a Volkswagen Passat és az Opel Corsa voltak: az adásvételi szerződések csaknem negyede e típusok egyikére köttetett. Ez a sorrend tavalyhoz képest annyiban változott, hogy mindkét népszerű Volkswagen típus egy hellyel előrébb lépett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Magyar szakmai partnert választott a dán bajnok: együttműködésre lép a BioTechUSA és a Brøndby IF
PR | 2025. július 29. 12:52
Legendás dán labdarúgó egyesület felkészülését segíti idéntől a BioTechUSA: a tisztán hazai tulajdonú étrendkiegészítők gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégcsoport Dánia egyik legmeghatározóbb futballklubja, a Brøndby IF hivatalos táplálékkiegészítő partnere lett.
Vásárló Csütörtökön lesz némi mozgás a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 11:13
Csak az egyik üzemanyagfajta ára változik.
Vásárló Veszélyes kínai csomagok szivárognak Magyarországra is? Megkongatták a vészharangot
Privátbankár.hu | 2025. július 20. 10:21
Aggasztó híreket hozott az uniós biztos.
Vásárló Többet nem nyúl bele a kormány az üzemanyagok árába Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 17:36
Elengedik a horvát intézkedést.
Vásárló Summer Colors 2025 – a paletta, ami uralni fogja a gardróbunkat
PR | 2025. július 14. 11:54
Már javában tombol a nyár, a napfény szinte minden reggel biztos pontként köszönt minket, és a hosszú, meleg esték magukkal hozzák a szabadság, a könnyedség és az önkifejezés vágyát. A ruhatárunk ilyenkor természetesen átalakul – ahogyan mi is. Nem véletlen, hogy minden nyárnak megvannak a maga színei, amelyek nemcsak a kifutókon, hanem a mindennapjainkban is határozott jelenlétet követelnek. A 2025-ös szezon palettája egyszerre vibráló, friss és mégis klasszikusan kifinomult. Mi pedig boldogan öltöztetjük fel a stílusunkat ezekbe az árnyalatokba – mert ez a nyár rólunk szól.
Vásárló A 2025-ös év színtrendjei: a barna és a Mocha Mousse hódítása
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 11:30
Ahogy múlnak az évek, a színtrendek új lendületet vesznek, alkalmazkodva az aktuális divatigényekhez. Mire számíthatunk 2025-ben? A szakértők egy új divatos színt jeleznek előre: a Mocha Mousse-t. Vajon hogyan alakíthatja át ez a finom nevű árnyalat a babakocsi piacot? A sötétbarna visszahódítja régi helyét, új lehetőségeket nyitva meg.
Vásárló Modern iroda, régi szokások: miért nyomtatunk még mindig?
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 10:33
A legtöbb munkahely ma már digitális, vagy legalábbis annak tűnik. Felhőalapú dokumentumok, online megbeszélések, digitális aláírás. Azt gondolnánk, a nyomtatók ideje lejárt. Ennek ellenére még mindig ott búgnak a sarkokban, és napi szinten használatban vannak. De miért nyomtatunk a modern irodában, amikor papír nélkül is hatékonyak lehetnénk? És vajon mit árul el ez a szokás a vállalati működésről?
Vásárló A Spar zöld jövőt épít mindannyiunkért
PR | 2025. július 8. 15:13
Tudtad, hogy bevásárlás közben is tehetsz a bolygóért? A Spar fenntarthatósági programjaival minden apró lépés számít – és ebben te is részt vehetsz.
Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG