3p
Hatalmas mennyiségű, állati takarmányozásra szánt kálium-klorid felhasználásával gyártott étkezési sót vetet le a polcokról a Nébih. Az intézkedés a Compex-Só Kft. 2014-ben gyártott, csökkentett nátrium tartalmú termékeit érinti.

A közérdekű bejelentés alapján indított vizsgálatok megállapították, hogy a Compex-Só Kft. nyírtassi üzemében 2014-ben több alkalommal gyártott, összesen 13,3 tonna csökkentett nátrium tartalmú étkezési vákuum só gyártásához állati takarmányozásra szánt kálium-kloridot használtak fel.

A csökkentett nátrium-tartalom sem stimmelt

Az ország több pontjáról mintázott termékek laboratóriumi vizsgálatai azt is megállapították, hogy a forgalomba hozott csökkentett nátrium tartalmú sónak a nátrium és kálium tartalma változó, a gyártmánylap szerinti 70% nátrium-klorid és 30% kálium-klorid arány helyett előfordult 100%-os kálium-klorid, de 90%-os nátrium-klorid tartalom is.

Szakirodalmi adatok szerint a túlzott kálium bevitel veseelégtelenségben szenvedő betegek számára kedvezőtlen lehet (lásd keretes írásunkat). A fogyasztó félrevezetése a vártnál magasabb nátrium tartalom is, ezért szükségessé vált az összes, 2014-ben legyártott tétel forgalmazásának megtiltása és a fogyasztókhoz eljutott termékek visszahívása.

A gyártót megbüntetik

A gyártó gondatlanságból használt élelmiszer előállításához takarmányozási célra szánt alapanyagot, amivel jogsértést követett el, így az elsőfokú élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság – a megbízhatatlan technológia alkalmazásának megtiltása mellett – várhatóan élelmiszerlánc-felügyeleti- és élelmiszer-ellenőrzési bírság megfizetésére is kötelezi majd.

A hatóság felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a termék fogyasztása nem biztonságos. A fogyasztók – az ilyenkor szokásos eljárás alapján – a visszahívott terméket a vásárlás helyére vihetik vissza.

Mi történik, ha "túladagoljuk" a káliumot?

A kálium a szervezet számára nélkülözhetetlen tápanyag, részt vesz az ingerületi folyamatokban, így az ideg-, és izomműködésben, a sav-bázis egyensúly és az ozmotikus nyomás fenntartásában. Mivel a stabil káliumszint fontos az élettani folyamatokhoz, szervezetünk a kálium egyensúly fenntartására törekszik, és egy bizonyos határig ki tudja védeni a szükségesnél nagyobb káliumbevitelt; a felesleget elsősorban a vesén keresztül, a vizelettel választja ki. Extrém nagy  mennyiségű kálium bevitel a vese kiválasztó képességét meghaladhatja, és emelkedett vér-káliumszintet eredményezhet, melyet hiperkalémiának neveznek. Az emelkedett szérum kálium szint a szív működését megzavarhatja. Csökkent, károsodott vesefunkcióval rendelkező egyéneknél a kockázat fokozott. A tiszta kálium-klorid íze keserű, a sóval (azaz a nátrium-kloriddal) nem téveszthető össze.

Egészséges embereknél a kálium-klorid rövidtávú, konyhasó (nátrium-klorid) helyett történő fogyasztásának kockázata elhanyagolható, a lakosság kis részénél azonban (pl. akiknél a vesefunkció károsodott, éretlen vagy olyan gyógyszert szednek, amely a kálium szervezetbeni visszatartását okozza és bizonyos anyagcserezavaroknál) a kálium-klorid konyhasó helyett való használata kockázattal járhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG