3p
Magyarországon hároméves rekord szintet ért el a Nielsen fogyasztói bizalmi indexe. AEz azonban még mindig elmarad az európai átlagtól. A vizsgált 31 európai ország közül 17-ben csökkenést mértek.

Magyarországon főleg annak köszönhető az index javulása, hogy személyes pénzügyi helyzetét már a fogyasztók 19 százaléka tartja többé-kevésbé kedvezőnek a következő tizenkét hónap során. Ez  négy százalékpont növekedést jelent, egyik negyedévről a másikra. Viszont a munkahelyi kilátásokat tizenkét hónapos távlatban pozitívan csak a válaszadó magyarok 8 százaléka ítéli meg, ahogyan három hónappal korábban is. A jelenlegi időszakot, figyelembe véve az árakat és saját pénzügyi helyzetét a megkérdezettek 11 százaléka látja megfelelőnek arra, hogy megvásárolja, amit szeretne vagy amire szüksége van. Ez a mutató 1 százalékponttal emelkedett. 

Egyetlen európai ország optimista

Európában éppen ott csökkent leginkáb az index, ahol korábban kiemelkedően emelkedett; Portugáliában 11 ponttal esett vissza a mutató, negyedéves összehasonlításban. Franciaországban 10, Belgiumban 6 ponttal lett kisebb. A földrész legnagyobb gazdaságával rendelkező  Németország 95-ös indexet ért el; három ponttal többet a harmadik negyedévinél, és nyolc ponttal haladja meg 2012. évi negyedik negyedévét. 

Amelyik országban az index 100 pontnál kevesebb, ott a fogyasztók pesszimizmusát jelzi, míg 100 pont felett optimizmusukat tükrözi a közeljövő kilátásairól. Kontinensünkön csak Dánia tartozik az optimista zónába, 105 pontos mutatóval. Utána Németország következik 95, majd Norvégia és Svájc egyaránt 94 ponttal. 

Hosszú a kiút

Európa stabilizálódott, bár hosszú és fokozatos út vár rá, amíg gazdasága fellendül - állapítja meg  Dr. Venkatesh Bala, a Nielsen holdinghoz tartozó The Cambridge Csoport vezető gazdasági szakértője. Miközben a fejlődés kínosan lassan alakult, a régióban a pesszimizmus viszonylagos szintje mégiscsak javulást jelez 2012 negyedik negyedévéhez képest, amikor Európa néhány kulcsfontosságú gazdasága példátlanul alacsonyan teljesített.

A Nielsen németországi vállalatának igazgatója, Ingo Shier szerint az euró-válságban lévő országok mellett Németország egészséges pozíciója az elmúlt évben a fogyasztók bizalmát végig befolyásolta, és az vezetett a kiemelkedő indexhez. Sem az infláció emelkedése, sem az, hogy az élelmiszerek drágulni kezdtek az év vége felé, nem fékezte a pozitív atmoszférát.

Ahol optimisták

A globális fogyasztói index átlaga 94 pont, immár a harmadik egymást követő negyedévben. A világranglistát ázsiai négyesfogat vezeti. Élén Indonézia 124, majd India 115, Fülöp-szigetek 114 és Kína 111 ponttal. A ranglista végén öt Dél-európai ország áll: Portugália, Horvátország, Szlovénia és Olaszország egyformán 44, míg Görögország 45 ponttal. A visegrádi országok közül az európai átlagot a csehek közelítik meg legjobban, 71 ponttal. A lengyelországi index 69,  míg a szlovákiai 65 pont.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG