2p

Két évvel ezelőtt indította útjára Michelle Obama egészséges üdítőitallal foglalkozó közhasznú vállalkozását, amelybe beszállt az egyik legismertebb, jelenleg is aktív kosárlabdázó.

Csatlakozik Michelle Obama volt first lady Plezi sportitalokat kínáló vállalkozásához Stephen Curry, négyszeres amerikai kosárlabdabajnok. A két híresség együtt jelentette be, hogy elkezdik árulni a Plezi Hydration üdítőitalt. A 37 éves Curry ezzel bővíti pályán kívüli vállalkozásainak sorát, amelyekkel hamarosan lezáruló profi sportolói karrierje után akar foglalkozni.

A sportitalok piaca zsúfolt, a Plezi egészséges tartalmával akar kitűnni a versenyben. A róla szóló tájékoztatás szerint nem tartalmaz hozzáadott cukrot és mesterséges édesítőszert, továbbá a szokásosnál kevesebb benne a nátrium. Ugyanakkor egy felnőtt ember egész napra szükséges C-vitamin-adagja felszívható belőle – írja a CNBC a kosaras megjelenése apropóján. A sportitalok piacát az Egyesült Államokban a PepsiCo vezeti Gatorade termékével, ami 61 százalékos piaci részesedéssel bír. A második és a harmadik a Coca-Cola Powerade, illetve BodyArmor itala 14,5, illetve 11,8 százalékos súllyal – idézte a CNBC az Euromonitor International adatait.

Nagyágyú csatlakozott Michelle Obama cégéhez
Nagyágyú csatlakozott Michelle Obama cégéhez
Fotó: Plezi.com

A korszerű hidratáló italok iránt erős a kereslet – mondta Howard Telford, az Euromonitor szakértője. Az egyből iható termékek értékesítése ugyan mennyiségben csökkent 2024-ben 2023-hoz képest, ám mivel drágák, az árbevétel nőtt. Curry a Pleziben nem csupán üzleti befektető, hanem segít a marketingben, egyebek mellett a csomagolásban is. A citrom-lime, tropikus puncs és narancs ízben kapható Plezik a Walmart áruházakban és az Amazonon is megvásárolhatók. A félliteres flakonok ára 2,3 dollár (860 forint). Ez a mennyiség összesen 70 kalóriányi energiát tartalmaz.

Obama asszony a társalapítója a Plezinek, amelyet 2023-ban hoztak létre. A volt first lady beharangozója szerint egészséges innivalót akarnak kínálni a gyerekeknek, akik nem érik be a vízzel. A cég úgynevezett public benefit corporation formában működik. Ez azt jelenti, hogy profitorienált, de elsősorban társadalmi hasznot kíván hajtani, a nyereség az önfenntartó működést szolgálja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A nap képe: Magyar Péter egy 20 milliós tepsit használ majd miniszterelnökként
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 17:31
Megnéztük, mennyibe kerül a kormányfő által preferált modell. 
Vásárló A tökéletes mellény választás titkai a hűvösebb napokra
Márkázott tartalom | 2026. május 10. 17:03
Elgondolkodtál már azon, hogyan maradhatsz stílusos és kényelmes az átmeneti időszakok változó időjárása közepette? Egy női mellény éppen azt a praktikus megoldást nyújtja, amire szükséged lehet a hűvösebb reggeleken és délutánokon. 
Vásárló Mikor jöhet jól a magán egészségbiztosítás?
Márkázott tartalom | 2026. május 7. 09:35
Az elmúlt években jelentősen megváltozott az emberek viszonya az egészségügyi ellátással. Korábban sokan úgy gondolták, hogy a magán egészségbiztosítás elsősorban kényelmi szolgáltatás. Ma azonban egyre többen érzik úgy, hogy az idő, a gyors hozzáférés és a kiszámítható ellátás legalább annyira fontos, mint maga a kezelés minősége.
Vásárló Kifullad az árrésstop? Ennyibe kerül az első nagybevásárlás a választások után
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. május 7. 05:56
Az árrésstop minden jel szerint túléli az Orbán-kormányt, azt viszont egyelőre nem tudjuk, mennyivel. Az érintett termékek ára jórészt még maximált árrés mellett is tudott csökkenni – igaz, egyre kevésbé. Ez ad némi reményt az esetleges kivezetés esetére. A Privátbankár Árkosár-felmérésben megkerestük a legolcsóbb pisztáciát is – amit pont az épp háborúban álló felektől lehet beszerezni.
Vásárló Mennyi idő a középfokú angol nyelvvizsgáig eljutni?
Márkázott tartalom | 2026. május 6. 14:17
Általános kérdés, hogy mi kell ahhoz, hogy középfokú angol nyelvtudást szerezz. Jó hír, hogy egyáltalán nem elérhetetlen cél. Sokan úgy vélik, hogy a középfok azt jelenti, hogy már minden angol mondatot hibátlanul értesz és beszélsz. 
Vásárló Erre készüljön, ha bevásárol: átszabja népszerű boltjait az Aldi
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 10:08
Az Aldi átalakítja üzleteit és egyszerűsíti működését a régióban. Magyarország is sorra kerül.
Vásárló A megújuló energiaipar jövője: ipari napelem rendszerek
Márkázott tartalom | 2026. május 5. 11:15
Az elmúlt időszakban egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a megújuló energiaforrások alkalmazására, különösen a napenergiára, amely óriási lehetőségeket kínál. Az ipari napelem rendszerek telepítése meghatározó szerepet játszhat az energiatermelés szabadságának megszerzésében, miközben hozzájárulunk a környezet megóvásához is. 
Vásárló Elmaradt az örömhír a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 14:15
Nem jön árcsökkenés.
Vásárló Vezeték nélküli riasztórendszerek: a modern otthonok őrei
Márkázott tartalom | 2026. május 4. 11:20
A mai technológiai korszakban az otthonok védelme új alapokra helyeződött, és a korszerű riasztórendszerek egyre fontosabb szerepet játszanak a biztonság megteremtésében. A legújabb okos riasztók segítségével bármilyen helyzetben vigyázhatsz értékeidre és szeretteidre, hiszen a telefonodról bárhonnan elérheted és vezérelheted otthonod védelmét.
Vásárló Társasházi mérés: innováció az elszámolásban
Márkázott tartalom | 2026. május 4. 08:44
A modern társasházak egyik legnagyobb kihívása, hogy pontosan és igazságosan osszák el a közös költségeket a lakók között. Az új technológiák, mint például a távleolvasási rendszerek, lehetőséget biztosítanak arra, hogy a hőmennyiségmérők, vízórák és költségmegosztók adatai automatikusan és pontosan kerüljenek begyűjtésre. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG