4p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A hollandokat és a portugálokat szuper-barátságosnak és befogadónak tartják a britek, a franciák kötelező utolsó helyét viszont sajnos a magyarok tudták a legjobban megközelíteni. Nem beszélgetünk a brit turistákkal, valószínűleg nem csak rosszfejségből, hanem mert egyébként se tudunk hozzájuk szólni. Öröm az ürömben, hogy a britek viszont még saját maguk szerint sem számítanak vonzó társaságnak.
A Fogasház romkocsma Budapest bulinegyedként ismert részén az Akácfa utcában. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Több mint 2000 brit körében végeztek nemrég egy felmérést: azt kérdezték, melyik európai országban mennyire barátságosak a helyiek. Az eredményeket a napokban a Daily Mail ismertette. Olyan 18 év fölöttiek véleményét kérték ki, akk az elmúlt 2 évben legalább egy küföldi nyaraláson részt vettek. Európai országokkal kapcsolatban kellett elmondani, barátságosak-e a helyiek vagy éppen barátságtalanok.

A lista egyik végén a hollandok állnak: ők Európa legbarátságosabb népe a brit turisták szerint, a válaszadók 73 százaléka szavazott így. Nem sokkal előzték meg Portugáliát, ennek az országnak a lakói a britek 70 százaléka szerint jó szívvel fogadták őket. A harmadik helyen Spanyolország végzett (67 százalék szerint barátságosak), a negyedik Svédország (64 százalék) az ötödik a szomszédos Írország lett (62 százalék).

A franciák után mi vagyunk a legbarátságtalanabbak egész Európában

A lista másik végén - mondhatni: természetesen - a franciák végeztek. A válaszadók 46 százaléka szerint voltak velül szemben barátságtalanok a helyiek, amikor náluk jártak. Az, hogy a briteknél bármiféle szimpátiaszavazáson az utolsó helyen végeznek a franciák, egy kicsit sem meglepő. A második hely azonban már inkább az.

A válaszadók 41 százaléka ugyanis Magyarország népét jelölte meg a második legbarátságtalanabb nemzetnek. A harmadik helyre Svájc, a negyedikre Finnország, az ötödik helyre a németek kerültek. És hogy mi teszi ezeket az országokat Európa legbarátságtalanabb helyévé? A válaszadók az elsődleges indokként azt jelölték meg, hogy ezeken a helyeken meg sem próbálnak velük szóba elegyedni (20 százalék), egyáltalán nem beszélnek angolul (16 százalék) vagy épp az akcentusuk hangzik barátságtalannak (13 százalék).

Ez van, ha nem beszélünk semmilyen idegen nyelven

Ez utóbbi szempont ugyan komplett hülyeségnek hangzik, az viszont biztos, hogy a híresen pocsék nyelvtudásunk megint visszaütött (az Eurostat adatai szerint mindössze a magyarok 42,4 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet, ezzel az egész EU-ban a sereghajtók között vagyunk, rajtunk kívül csak a bolgároknál és a románoknál van 50 százalék alatt ez az arány - ja és persze a briteknél, de ők világnyelvet beszélnek alapból).

A brit turisták a KSH adatai szerint az idei első negyedévben közel 20 milliárd forintot költöttek Magyarországon, fejenként átlagosan 23,3 ezer forintot költöttek egy nap alatt, amikor nálunk töltötték az időt. Ezzel abszolút az élmezőnyben vannak, az összes költés tekintetében az osztrák, a román, a német, a szlovák, az ukrán és az amerikai állampolgárok előzik csak meg őket. (Az ázsiai országokat egyben tartalmazza a KSH adatsora, így őket nem számoljuk most ide.)

Azért a legjobban a briteket kerülik a britek

Na jó, nem vagyunk jó arcok a britek szerint, de azért mi se vagyunk oda annyira a brit turistákért - mondhatja bárki, aki a fővárosi bulinegyedben belebotlott már bármelyik egyenjelmezes legénybúcsús társaságba. És ezzel a véleménnyel nem is lesz egyedül: a britek 71 százaléka a külföldi nyaralásán sokkal inkább beszélgetne a helyiekkel, mint saját polgártársaival. Sőt, 65 százalékuk komolyan törekszik arra, hogy teljesen elkerülje a többi britet, ha külföldre utazik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG