Parkolóhelyekre összpontosító észt startup vállalkozás indította el megosztáson alapuló (sharing economy) szolgáltatását Budapesten. A Népszabadság azt írja: a Barking lényege, hogy a regisztrált autós a társaság rendszerében szereplő, magánterületnek számító helyeken parkolhat. Már több parkolóház csatlakozott a rendszerhez, emellett irodaházak és társasházak jelentkezésében is bízik a cég – mondta a lapnak Horváth Andrea, a magyar egység marketingmenedzsere.
Hozzátette: ha egy ház mélygarázsából a lakók reggel elmennek dolgozni, akkor a szabadon maradt helyeket a Barking segítségével ki lehet adni, ami így bevételt hozhat tulajdonosának. Azok számára is lehetőséget nyújt ez a felállás, akik tartósan elköltöznek, s a lakásukat nem, de a parkolóhelyüket kiadnák.
Tóth Balázs országmenedzser kiemelte: a magánszemélyekkel való szerződés problémamentessége érdekében állásfoglalást kértek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), amíg ez nincs meg, addig csak vállalatok és jogi személyek parkolóhelyeit adják ki. Alkalmazásukat naponta körülbelül 40-en töltik le.
A sharing economy legutóbbi kalandja Magyarországon
Az Uber július 13-án jelentette be, hogy felfüggesztik a magyarországi tevékenységet, miután az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely alapján ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak. Erről itt olvashat bővebben >>>>
Az intézkedés miatt egyébként panaszt nyújtott be az Uber az Európai Bizottságnak Magyarországgal szemben.
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast




