4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint törvényben kell szabályozni a drónok használatának magánszférát érintő adatvédelmi kérdéseit.

A hatóság állásfoglalása szerint a drónok használata a magánszférával kapcsolatos és adatvédelmi kérdéseket is felvet. Még a rendeltetésszerű használat is nagyon erős behatolást jelenthet a személyek a magánszférájába, hiszen az eszköz képes arra, hogy válogatás nélkül gyűjtsön adatokat mindenről, ami a látókörébe kerül.

Drónok a kereskedelmi repülésben

Az Easyjet nemrég jelentette be, hogy a 220 darab Airbus A319 és A320 repülőgépből álló flottájának hatékonyabb üzemeltetése érdekében több újítást is bevezetnek. Például drónokat is használnak, hogy megfigyeljék a repülőgépeiket. Részletek >>>

A drón képes mozgó embereket, tárgyakat követni anélkül, hogy erre az érintettek felfigyelnének – hívja fel a figyelmet Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke az ajánlásban.

Az ajánlás emlékeztet rá: Magyarországon nincs a drónokra vonatkozó külön jogszabály, a tárgykört részletesen szabályozó törvény előkészítés alatt áll. A törvény hatálybalépéséig használatuk csak egyedi engedély alapján lehetséges, amelyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala ad ki.

Kérvényezni kellene

A NAIH álláspontja szerint a készülő törvényben érvényesíteni kell azt a garanciális alapelvet, hogy személyes adatot drónnal csak célhoz kötötten és csak meghatározott időpontra, földrajzi területre, személyi körre kiterjedően lehet gyűjteni és kezelni. Az adatgyűjtésnek és -kezelésnek meg kell felelnie az arányosság kívánalmának is, vagyis csak a céllal arányos adatkezelés engedhető meg.

Ezért a hatóság azt javasolja, hogy a születendő törvényben rögzítsék, a drónokkal megvalósított adatkezelés csak jogszerű célból folytatható, ehhez pedig engedélyezési eljárást tartanának indokoltnak, amelyet a légügyi hatóság folytatna le.

Az Easyjet drónja

Az ajánlás szerint szükséges a törvényben annak a tilalomnak a kimondása, hogy egy meghatározott célból rögzített adat az adatgyűjtésre engedélyt adó hatósági engedélyben nem szereplő célra nem használható fel.

A hatóság azt is javasolja, hogy a jogalkotó írjon elő olyan azonosítási módszert a drónok üzemeltetőinek, használóinak, amelynek segítségével könnyen azonosíthatják az adatkezelő személyét az esetleg a felvételeken szereplő „adatalanyok”, mivel joguk van - bármilyen módon és az adatkezelő bármely elérhetőségén - tiltakozni az adatkezelés ellen. A hatóság továbbá minimális követelménynek tartja a repülési útvonalat térben előre, valós időben és utólag is megjelenítő, kereshető és visszakereshető rendszer kiépítését is.

Figyellek!

Az „adatalanynak” egyértelmű tudomást kell arról előzetesen szereznie, hogy a drón használója személyes adatainak kezelését mikor és hol kezdi, kezdheti meg.

Megfontolandónak tartja a hatóság azt is, hogy hatósági nyilvántartást hozzanak létre a drónokat kereskedelmi célból üzemeltetők, használók nyilvántartására. Egy ilyen regiszter nemcsak az adatvédelmi kérdések rendezését könnyítené meg, hanem a repülésbiztonsági, sőt a felelősségbiztosítási kérdések hatékony kezeléséhez is hozzájárulna - írják.

A NAIH arra is kitér az ajánlásban, hogy indokoltnak tartja a jelenlegi wifi-alapú helyett olyan adattovábbítási mód kidolgozását, amelyen a keletkező személyes adatok biztonságosan továbbíthatók.

A hatóság megfontolandónak tartja a magáncélú használatot hatóságilag kijelölt területekre korlátozni, azt egyfajta egyszerűsített engedélyezési eljáráshoz és regisztrációhoz kötni, és kívánatosnak tartja azon területek állami, önkormányzati kijelölését is, amelyen magáncélból üzemeltett drón használható, valamint azon területek megjelölését, ahová berepülésük kizárt.

Az állami célú felhasználással kapcsolatban kiemelik, hogy „készletező”, megfigyelésre irányuló adatkezelés nem megengedhető.    A NAIH felhívja a figyelmet arra is, hogy a jogszabály hatályba lépéséig be kell tartani az információs önrendelkezési jogról szóló törvény rendelkezéseit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG