2p
Négy hentesnél jártak, több mint egy tonna terméket vontak ki a forgalomból és semmisíttettek meg az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek.

Egyszerre négy – azonos érdekeltségi körbe tartozó – hentesüzletben tartott ellenőrzést múlt héten a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága. Az összehangolt akció során több mint egy tonna terméket vontak ki a forgalomból és semmisíttettek meg az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek.

Minden alkalommal, amikor a hatóság több tonna ismeretlen eredetű élelmiszert semmisít meg, felhördül az internet népe: miért nem adták inkább a szegényeknek vagy legalább az állatoknak? Korábban megírtuk erre a választ, itt találja >>

Az ellenőrzés során az üzletekben nem tudták igazolni az áruk eredetét, a termékek egy részéről eltávolították a jelölést, egy részük pedig már lejárt minőség megőrzési idejű volt. Az egységekben tiltott módon helyben lefagyasztott húsokat is találtak a szakemberek.

Az akcióban összesen több mint 70 tétel (egy tonna) élelmiszert kellett kivonni a forgalomból. Az áruk között füstölt húskészítmények, tőkehúsok, fűszerek, fagyasztott halak, legnagyobb mennyiségben pedig dobozos zsírok voltak.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható. A razziáról videót is készített a hatóság:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Drasztikus áremelésre kényszerülhet a Temu
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 19:28
Felére zuhant a Temut üzemeltető Pinduoduo (PDD) Holding profitja az első negyedévben.
Vásárló Rangsorolták a vásárlókat, a magyar eredmény kiábrándító
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 12:51
Az európai vevők többsége szerint nem lesz jobb a helyzet. 
Vásárló Nagy Márton valami olyanra készül, aminek sok magyar örülhet
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 14:02
Úgy tűnik, hogy haladnak a tárgyalások a következő árrésstophoz.
Vásárló Ritka dobásra készülnek a benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 09:57
Ugyanazon az áron adhatják kedden mind a 95-ös oktánszámú üzemanyagot, mind a gázolajat, mint hétfőn. 
Vásárló Elsöprő mutatvány várható az Alditól, a Lidltől és a többiektől is
Buksza blog | 2025. május 24. 16:03
Tovább hanyatlanak a hagyományos, mindenfélét kínáló nagyáruházak, és nem az elektronikus kereskedelem veszi át a helyüket. Az emberek még inkább figyelni fognak a pénztárcájukra a következő években.
Vásárló Akciós termékekre vadászó vevők között tört ki bunyó egy csehországi Lidlben, élen a nyugdíjas vásárlókkal
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 11:54
Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy a csehek minden körülmények között megőrzik a hidegvérüket. Ha akciós termékekről van szó, akkor ők is hajlamosak elveszteni az önuralmukat.
Vásárló A BYD elárulta a magyar számokat
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 08:22
Látványosan erősödik a BYD autómárka pozíciója a magyarországi újautó-piacon, az idei első négy hónap kiemelkedő eredményeket hozott, és ez az év további részében tovább javulhat a márkakereskedői hálózat intenzív bővülésével, amit erőteljes modellkínálattal támogat meg a NEV (New Energy Vehicle – új energiával hajtott jármű) szegmensben élen járó kínai gyártó.
Vásárló Próbál példát mutatni a Nike abban, hogyan lehet túlélni Trump új világrendjét
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 11:29
Bár Donald Trump vámháborújának hatásait nem tudják elkerülni a cégek, van mozgásterük abban, miként emelik egyes termékeik árát. A Nike például a gyerekeknek szánt cipőkért egyelőre nem kér többet.
Vásárló 7 dolog, amitől az energiaszinted és a fókuszod is a csúcson marad
Márkázott tartalom | 2025. május 20. 09:43
A mai rohanó világban nemcsak fizikailag, de szellemileg is helyt kell állnunk nap mint nap, ennek ellenére gyakran érezheted te is úgy, hogy a nap közepére teljesen lemerülsz. Ilyenkor nem tudsz koncentrálni, a feladatok csak gyűlnek, amitől egyre stresszesebb lehetsz. Ne aggódj, nem vagy ezzel egyedül. De még ennél is jobb hír az, hogy néhány tudatos döntéssel sokat tehetsz azért, hogy elkerüld ezt a spirált. Íme 7 dolog, amit ha beiktatsz a napjaidba, nagy különbséget tapasztalhatsz.
Vásárló Kiverheti a biztosítékot a jövő élelmiszere kormányzati szinteken is
Buksza blog | 2025. május 20. 09:38
Mi a helyzet a megmentőnek gondolt rovaralapú élelmiszerekkel? A politikának van róla véleménye, nem is akármilyen. Emellett persze a tudománynak is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG