3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az elmúlt év a kínai Temu nagy meneteléséről szólt az észak-amerikai és az európai online kereskedelemben, és úgy tűnik, a piacszerzés jót tett a vállalat pénzügyi helyzetének is.

A Temu elektronikus kereskedelmi piacteret és kínai testvér platformját, a Pinduoduót birtokló PDD Holdings a várakozásokat alaposan meghaladó árbevételről és nyereségről számolt be 2024 első negyedéve után.

Csinos lett az eredmény
Csinos lett az eredmény
Fotó: Pixabay

A forgalom több mint 130 százalékkal, 86,81 milliárd jüanra - 4268 milliárd forint - nőtt 2023 azonos időszakához képest, miközben az elemzők mindössze 75,66 milliárd jüanra számítottak.

Majdnem annyi

A temus forgalom nagyságrendjét mutatja, hogy alig marad el az idei év első három hónapjára jutó teljes, 4337 milliárd forintos magyarországi kiskereskedelmi forgalomtól, amelyben benne van minden üzlet, egyebek mellett az élelmiszerboltok, trafikok és a benzinkutak bevétele is. A Temu a nettó nyereségét is többszörösére növelte: az első negyedévben 28 milliárd jüan - 1376 milliárd forint - lett az egy évvel korábbi 8,1 milliárd jüan után. Az egy részvényre eső profit kétszeresére ugrott.  

Árfolyam

Nem meglepő, hogy a tőzsdei befektetők tapsviharral üdvözölték az eredményeket, ami a vállalat papírjainak közel hatszázalékos erősödésében öltött testet. A kínai fogyasztók keresik az olcsó vásárlási lehetőségeket, amiket a Pinduoduo és a hozzá hasonló elektronikus kereskedési platformok, például a Bytedance Douyn site-ja kínál. Az ingatlanpiac hanyatlása és a helyhatóságok növekvő eladósodása fékezi az ázsiai ország gazdasági növekedését, ami nem sok jót ígér a közeljövőre.

Az Amazon nyomában

A Pinduoduo még a Temunál is olcsóbban kínálja főként helyben, Kínában gyártott termékeit. Az Egyesült Államokban 2022 szeptemberében, Európában nagyjából egy éve jelent meg a Temu, amely gyorsan a legnagyobb e-kereskedők, köztük az Amazon versenytársává vált. A kínai vállalat vezetősége úgy érzékeli, hogy erre reagálva felkötötték a gatyájukat, ami a következő hónapokban az eddiginél is élesebbé teszi majd a piaci versenyt.

Az értékesítéssel járó közvetlen költség majdnem háromszorosára ugrott egy év alatt, ami a fulfillment díjak, a fizetések feldolgozásával kapcsolatos díjak, a karbantarási költségek és a call centerrel kapcsolatos kiadások emelkedésével függ össze. A PDD az ázsiai-csendes-óceáni régión kívüli piacokon egymilliárd dollárt  - 360 milliárd forint - költött hirdetésekre.

A Temu piacterén kapható termékek minőségére sok panasz érkezett az európapi fogyasztóktól. Erre az a cég válasza, hogy az elmúlt egy évben igyekeztek hozzáigazítani a kínálatot az európai fogyasztóvédelmi szabványokhoz. (Via Reuters

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Véget érhet a jó világ a benzinkutakon, vagy még fellélegezhetünk?
Privátbankár.hu | 2026. május 24. 13:05
Egyelőre még maradhat a védett ár.
Vásárló Közbelépett a fogyasztóvédelem, több ezren panaszkodtak a közszolgáltatásokra
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 09:16
A tavalyi panaszok jelentős része az elszámolásra, számlázásra bonatkozott az illetékes hatóság szerint.
Vásárló Ami csendben beszivárgott a tudatos döntések világába
Márkázott tartalom | 2026. május 17. 13:08
Az utóbbi években egyre többen fordulunk a tudatosabb életvezetés felé, legyen szó étkezésről, mozgásról vagy akár a mindennapi rutinjaink finomhangolásáról. Nem egyik napról a másikra történik ez a váltás, hanem apró, következetes lépések sorozataként. A figyelem, a tudatosság és a kiegyensúlyozottság iránti igény csendben, mégis határozottan formálja át a döntéseinket.
Vásárló Outdoor living boom: miért költöznek ki az európai nappalik a szabadba?
Márkázott tartalom | 2026. május 16. 13:17
Az elmúlt években látványos változás zajlik Európa-szerte: a lakberendezés már nem korlátozódik a négy fal közé. A teraszok, erkélyek és kertek egyre inkább a nappali természetes meghosszabbításává válnak. A trend mögött nem csupán esztétikai szempontok állnak, hanem életmódbeli átalakulás is – melyre a piac szereplői, köztük a vidaXL is gyorsan reagáltak.
Vásárló Megbízható kerítések hosszú távra
Márkázott tartalom | 2026. május 15. 09:40
Amikor ingatlanunk védelméről van szó, a kerítés szerepe kiemelkedő fontosságú. A piacon számos lehetőség áll rendelkezésre, közülük a háromdimenziós, ellenálló panelek tűnnek ki praktikusságukkal és esztétikai értékeikkel. Érdemes mérlegelni, melyik megoldás szolgál minket hosszabb távon is optimálisan.
Vásárló Egyszerűség és hatékonyság természetesen
Márkázott tartalom | 2026. május 14. 09:44
Az utóbbi időszakban az emberek egyre inkább előnyben részesítik a természetes megoldásokat testi-lelki nehézségeik kezelésére. A CBD, azaz a kannabidiol tartalmú készítmények közül a kannabisz olaj kapszulák kifejezetten praktikus megoldásként jelentek meg, köszönhetően az egyszerű adagolásuknak és diszkrét mivoltuknak.
Vásárló A nap képe: Magyar Péter egy 20 milliós tepsit használ majd miniszterelnökként
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 17:31
Megnéztük, mennyibe kerül a kormányfő által preferált modell. 
Vásárló Hogyan tervezhetjük meg a zökkenőmentes költözést?
Márkázott tartalom | 2026. május 13. 09:53
A költözés sok fejtörést és stresszt okozhat, hiszen új lakóhelyre való átköltözés számos teendővel jár együtt. Legyen szó egy szűk panellakásról vagy egy tágas családi házról, mindenféle ingatlan elhagyása és az új otthon berendezése komoly logisztikai kihívást jelent. 
Vásárló Az RFID technológia szerepe a modern vállalati környezetben
Márkázott tartalom | 2026. május 12. 12:08
A modern vállalatok számára az automatizálás egyre fontosabb eszközzé válik, különösen az adatok hatékony és gyors kezelése terén. Az RFID, vagyis rádiófrekvenciás azonosítás technológiája éppen ezen a téren nyújt kiemelkedő előnyöket a hagyományos vonalkódolvasó rendszerekkel szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG