2p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kormány támogatja az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozására vonatkozó kezdeményezést - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Nemrég még azt mondta, nem bölcs dolog.

Még nem tudják, mit okoz majd a boltbezárás

Egy kérdésre válaszolva a miniszter közölte: mivel a jogszabály végleges formája még nem ismert, hiszen azt még nem fogadta el a törvényhozás, ezért egyelőre az intézkedés várható hatására vonatkozó számokat sem lehetett véglegesíteni. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az egyik szakszervezet korábbi közlése szerint a kereskedelemben jelenleg is munkaerőhiány van.

Csúnyán cserben hagyta Vargát a kormány

A nemzetgazdasági minisztert saját kormánya hozta kellemetlen helyzetbe. Varga Mihály november elején még arról beszélt: az ötlet még a minisztériumot is meglepte, nem bölcs dolog a korlátozás, nem ez a legfontosabb probléma az országban - ez alapján úgy tűnt, a kérdés le is van zárva. Rá pár napra azonban váratlan fordulatként a KDNP-s Harrach Péter bejelentette: a kormány megtárgyalta és támogatja javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza. Harrach szerint Varga Mihály véleménye csak egy vélemény, a kormány viszont támogatta kezdeményezésüket.

Ezt most maga Varga Mihály is megerősítette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Levelet küldtek Brüsszelbe egy jelentős ügyben – Orbán Viktor is az aláírók közt volt?
Privátbankár.hu | 2025. december 6. 08:57
Megtartanák a hibrid autókat 2035 után is.
Vásárló Adják is, veszik is a használt mobilokat a Magyar Telekomnál
PR | 2025. december 5. 13:41
2 évvel ezelőtti indulása óta már 30 ezernél is több felújított készüléket vásároltak a Magyar Telekom ügyfelei. A vállalat portfóliójában az összes online értékesített mobil 10 százaléka felújított. A felújított készülékek vásárlása mellett folyamatosan nő a népszerűsége a Telekom és a Recommerce közös online platformjának is, ahol bárki eladhatja használt mobilját, tabletét vagy játékkonzolját. Ezzel a megoldással a januári indulás óta több mint 75 millió forintnyi eszközt adtak el az ügyfelek.
Vásárló Leszámolnak az oroszok az iPhone egyik legkedveltebb funkciójával
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 13:51
Korlátozzák a FaceTime működését.
Vásárló Itt vannak az új üzemanyagárak – további jó hírt kaphatnak az autósok
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 09:47
Az autósok egyik fele örülhet.
Vásárló Hogyan befolyásolja a jármű története az autó eladási árát?
PR | 2025. december 1. 14:34
A motorháztetőn lévő embléma ma már nem minden. Kiderült, hogy a vásárlók számára nagyobb jelentőséggel bír az autó tényleges műszaki állapota és története, amelyek kulcsfontosságú döntési tényezőkké válnak a vásárlásnál. Nem csoda – a jármű élettörténetének ismerete segít elkerülni jelentős anyagi veszteségeket. Pontosan milyen hatással van az autó története a vétel- és viszonteladási árra?
Vásárló Meglepetésekkel készül idén karácsonyra a Magyar Telekom
Natív tartalom | 2025. november 27. 12:50
Kedvezményözönt zúdít a Telekom karácsonykor jelenlegi és jövőbeli ügyfeleire, ezzel is támogatva a rég halogatott kapcsolatfelvételt családtagok, barátok, ismerősök között.
Vásárló Zuhanó borfogyasztás: minőségi választ ad egy magyar borászat
PR | 2025. november 19. 09:36
A borfogyasztás visszaesése által okozott krízisre a Jammertal a Nagyborral válaszol.
Vásárló Ötször annyi játékot vesznek a családok decemberben, mint máskor
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:57
Egy átlagos kisgyerekes családnak 88 ezer forintba kerül a karácsony. 
Vásárló Hogyan érheted el, hogy a webshopod előkelő helyen szerepeljen a keresőkben?
Márkázott tartalom | 2025. november 14. 18:04
Megépítetted a webshopodat, feltöltötted a termékeket, leírásokat is készítettél, mégsem nő a látogatottság? Sok webáruház-tulajdonos tapasztalja ugyanezt, amikor mindent megtesz, mégis alig látszik a Google organikus találatai között. Az alábbiakban a BP Digital szakértői osztanak meg hasznos tippeket, hogyan javíthatod a helyezéseidet!
Vásárló Zagyszivattyú kínálat – Mutatjuk, mire használható az eszköz!
Márkázott tartalom | 2025. november 13. 10:21
A modern építőipar, a mélyépítés, valamint a környezetvédelemhez kapcsolódó víztelenítési és szennyvízkezelési feladatok elképzelhetetlenek a zagyszivattyú kínálat megbízható és nagy teljesítményű tagjai nélkül. A zagyszivattyúk képesek a legnagyobb kihívást jelentő, koptató hatású, szilárd részecskéket és iszapot tartalmazó folyadék, a zagy hatékony kezelésére. A Tsurumi márkanév a megbízhatóság, a tartósság és a technológiai innováció szinonimája a szakmában. Közel egy évszázados tapasztalatával a világ egyik legelismertebb gyártójává vált a merülőszivattyúk szegmensében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG