A Médiatanács Műsorfigyelő és -elemző szolgálatának bejelentés alapján lefolytatott vizsgálata megállapította, hogy az RTL Klub "18 éven aluliaknak nem ajánlott" kategória helyett 16-os karikával jelölte a Gyilkosság online című filmet, amelyben részletesen és hosszasan mutattak be speciális módon kitervelt kínzási és gyilkossági módszereket.
A filmet 2013. február 28-án vetítették 21 óra 25 perces kezdettel. A jogszabályok szerint a 18 éven aluliaknak nem ajánlott műsort egyrészt 18-as karikával kell jelölni, másrészt csak 22 óra és hajnali 5 óra között lehet sugározni. A vizsgálat azt is rögzítette, hogy a filmet beharangozó műsor-előzetesek szintén 16-os korhatár-besorolással és 22 óra előtt kerültek adásba, összesen négy alkalommal.
A vizsgálat alapján a Médiatanács arról határozott, hogy összesen 1,1 millió forint bírsággal sújtja az RTL Klubot, amelynek célja ebben az esetben is az, hogy a médiaszolgáltatót jogkövető magatartásra ösztönözze, annak érdekében, hogy a gyermekek védelmét célzó törvényi előírások hatékonyan érvényesüljenek.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Rács mögött marad Orbán Viktor két fontos embere
7 perce
-
Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
33 perce
-
Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
43 perce
-
Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
körülbelül 1 órája
-
Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
körülbelül 1 órája
-
Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
2 órája
-
Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
2 órája
- Focimeccsre nem megy, de már két embert is kinevezett az OEP új vezetője
- Elfogadta az Országgyűlés az új gyermekvédelmi törvényt, az ellenzék nemmel szavazott
- Belenéztek a jövőbe: végre optimistább lett az IMF
- 327 felett a dollárárfolyam, az euró 365 felett zárt
- HVG: brutális ára volt Orbán Viktorék türk barátkozásának
- Csúnyán veszteséges lett Matolcsy Ádám barátjának ÁSZ-botrányban érintett cége
- Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Rég nem látott jön a benzinkutakon 2026. október 7. 12:10
- Tisztítótűz jöhet a gazdaságban, bombameglepetés lehet a jövő évi költségvetésben – interjú 2026. október 7. 10:46
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
Rács mögött marad Orbán Viktor két fontos embere
Hankó Balázs és Varga-Bajusz Veronika fellebbezését is elutasították.
Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
De lehet, hogy az egyik ellenzéki erő mégis megszavazza a miniszterelnököt.
Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Romlott a VOSZ Barométer, ami leginkább a pontos gazdaságpolitikai irányok hiányával magyarázható.
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
-
Lezárult az uniós eljárás: Magyarország nem akármihez fér hozzá ismét
2026. október 13. 12:27
-
Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
2026. október 13. 09:54
-
Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
2026. október 12. 19:40
-
Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
2026. október 13. 14:29
-
Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
2026. október 13. 08:26



