2p

Sorra érkeznek a becslések arról, hogy hogyan változhatnak majd az élelmiszerek árai augusztustól, az árstop kivezetése után. Lapigazgatónk, Gáspár András az ATV Start műsorában felhívta a figyelmet: továbbra sem beszélhetünk a kiskereskelemben valódi piaci viszonyokról, beszerzési áron vagy az alatt kell árulni az érintett termékeket - így az árak jövőbeli alakulását is nehéz megbecsülni. Ami biztos: a magyar lakosság vásárlóereje meredeken zuhan, így a legolcsóbb beszerzési forrást kell megtalálniuk a kereskedőknek - ez pedig sok esetben nem belföldi forrás lesz. 

Az üzletek arra kényszerülhetnek, hogy inkább olcsóbb, külföldi termékekkel töltsék fel a polcokat, hogy a rendkívül árérzékennyé vált vevőket ne veszítsék el. A hazai termelők mellett ez a kisebb boltok helzetét is nehezítheti - ráadásul a kötelező akciók rendszere vagy éppen az új árfigyelő szolgáltatás sem vonatkozik ezekre kisebb üzletekre, akik így további forgalmat veszíthetnek az egyébként is szűkülő kereslet mellett. Szinte biztos, hogy újabb támogatási programra lesz majd égető szükség ebben a szektorban - véli Gáspár András.

Koncz Máté, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnökségi tagja pedig arra hívta fel a figyelmet a műsorban: a termelői árak és a fogyasztói árak jelentősen elszakadtak egymástól az utóbbi időben. A teljes beszélgetést itt tekintheti meg:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló Hatékonyság a háttérfolyamatokban
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 12:55
A sikeres működés nemcsak a látványos eredményeken múlik, hanem azokon a háttérfolyamatokon is, amelyek nap mint nap biztosítják a gördülékeny munkavégzést. Sok vállalkozás esetében éppen ezek a kevésbé szem előtt lévő területek jelentik a legnagyobb kihívást, hiszen a szervezettség hiánya időveszteséghez, plusz költségekhez és felesleges adminisztrációhoz vezethet. A jól működő háttérrendszerek ugyanakkor hosszú távon stabilabb és kiszámíthatóbb működést teremthetnek.
Vásárló A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
Vásárló Fókuszban a szemhéjplasztika
Márkázott tartalom | 2026. június 1. 11:14
A modern esztétikai kezelések világában új lehetőségek nyílnak meg azok számára, akik szeretnének frissebb, üdébb megjelenést elérni. Az esztétikai beavatkozások között a szemhéjplasztika különösen népszerű, mivel viszonylag egyszerű módon képes átalakítani az arckaraktert. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG