1p
A tavalyi szünet után ismét az év végén "padlózhatnak" az árak: a Privátbankár mintakosarának ára novemberben éves mélypontra került, 28 forinton múlt az éves árcsökkenés. Az áruházakban már árulják a szaloncukrot és a karácsonyfadíszt, és egyre gyakrabban csempésznek be karácsonyi dalokat a háttérzenébe is.

A Privátbankár Árkosár felmérései alapján a december hagyományosan az akciók, árcsökkentések hónapja a hipermarketekben; amikor épp nem jelentenek be kereskedelmi láncokra kivetett válságadót, akkor akár éves mélypontra is eshetnek az élelmiszerárak. Így volt ez 2008-ban és 2009-ben is; 2010-ben azonban az év végén válságadót szabtak ki a láncokra, és bár elvileg nem háríthatták át a terhet a vásárlókra, egyik hónapról a másikra a trendet messze elhagyva nagyot ugrott az árszínvonal.

Idén egyelőre nincs híre hasonló intézkedéseknek, így ismét közelítünk ahhoz, hogy az év utolsó hónapja a legolcsóbb mintakosarat hozza el a Privátbankár tesztjén. Ennek mintegy előkészítéseként november 9-i körképünk során 30 termékből álló mintakosarunk esetében újra havi árcsökkenést mértünk: a 268 forintos (1,7 százalékos) esésnek köszönhetően novemberben olcsóbban vásárolhatunk, mint idén eddig bármikor.

 


A Privátbankár Árkosár éves árindexének alakulása az elmúlt 12 hónapban


Ezúttal éves összehasonlításban is kevés hiányzott az árcsökkenéshez (ami a magas bázisnak, azaz a 2010. novemberi meredek áremelkedésnek is köszönhető). Tavalyhoz képest mindössze 28 forinttal, 0,2 százalékkal emelkedett a mintakosár ára; 2010. júniusa óta nem mértünk ilyen szerény éves áremelkedést.

 

A múlt hónaphoz képest mindhárom vizsgált áruházban csökkentek az árak, a kedvező adat azonban nagyrészt a Corának köszönhető. Itt ugyanis a havi összehasonlításban mért 3,6 százalékos csökkenés mellett éves viszonylatban mért 6,5 százalékos csökkenést mértünk, egyedüliként a 3 áruházlánc között. Októberhez képest a Tesco átlagosan 1 százalékot, az Auchan átlagosan 0,7 százalékot csökkentett a vizsgált élelmiszerek árain, éves összehasonlításban az Auchan 5,2, a Tesco 2,2 százalékkal drágább lett.

A Cora 15 ezer forint alatti kosárértékkel megerősítette vezető helyét, az Auchan távolodott a dobogó első fokától, a Tesco pedig ugyan a 3. helyen maradt, de faragott hátrányából. A három áruházláncban gyűjtött adatok alapján számolt átlagos kosárérték 15 369 forint lett novemberben.

 


A Privátbankár Árkosár átlagos ellenértéke indulás óta, illetve a féléves mozgóátlag (rózsaszínnel rajzolva)


Miután az első helyen álló Cora nagyobb mértékben faragott áraiból, mint a másik két lánc, nőtt a különbség a legolcsóbb és a legdrágább áruház között: jelenleg 1360 forint, 8,51 százalék a differencia. Ha mindent ott vásárolnánk meg, ahol a legolcsóbb, akkor mindössze 14 048 forintot kellene fizetnünk - ehhez azonban tripla létszámú beszerzőcsapat vagy tripla utazgatás és idő szükséges, ami különösen akkor lehet fájdalmas, ha nagyobb fogyasztású dízeles autóval indulunk beszerzőkörútra (egyrészt az üzemanyagárak, másrészt a légszennyezés miatt - mindkettő meglehetősen aktuális téma a napokban.)

 

A KSH pénteken közli az adatokat infláció októberi alakulásáról.

Az egyes termékek árait vizsgálva havi szinten a krumpli, a liszt és a sajt átlagos ára csökkent 10-15 százalék körüli mértékben, 10 százalékot meghaladó áremelkedést a rizsnél és a párizsinál mértünk. A krumpli 58, az alma 30, a kenyér 20, a tejföl 12 százalékkal olcsóbb, mint tavaly; a cukor ára 61 százalékkal haladja meg a tavaly novemberben mért értéket, a chips 40, a kávé 31 százalékot drágult egy év alatt, de több mint 10 százalékkal többe kerül a banán, a liszt és a rizs is, mint egy éve.

Havi legolcsóbbak

Ezúttal is kiválasztotunk 3 terméket, és megvizsgáltuk, hol lehet a legolcsóbban beszerezni. Vizes zsemlét a Tescóban már 10 forintért is kínálnak, az Auchanban és a Corában 12-ért kínálták. Filézett csirkemellet a Corában 1199 forintért is találtunk, az Auchanban 1284-ért adták kilóját, a Tescóban 1595-ért.

Kristálycukorból a Tescóban találtuk a legolcsóbbat kilónként 285 forintért, az Auchanban 289 forintba, a Corában 299 forintba került.

Már alakul a novemberi karácsonyi hangulat

A felmérés készítésekor azt is feljegyeztük, milyen zenével szórakoztatják a bevásárlókat az áruházak. Az Auchanban nem bonyolították túl a zenei kínálatot: a Rádió 1 reggeli műsora szólt ottjártunkkor. A Corában viszonylag aktuális slágerszámokat szakítottak meg néha-néha a szolgálati közlemények, míg a Tescóban a lánc saját rádiócsatornája szólt. Ennek előnye, hogy időről-időre hasznos tanácsokkal is szolgálnak a vevőknek például egészséges élelmiszerekről, vagy a különböző tésztatípusokról; hátránya, hogy a zenei folyamba a november 5-i dátumhoz képest indokolatlanul nagy mennyiségű karácsonyi sláger került be, ráadásul ezek egy része egyfajta karibi feldolgozásban sokkolta a vásárlókat.

Mindhárom áruházban árulják már a csokimikulásokat, a szaloncukrokat és a karácsonyfadíszeket - az ünnepi hangulat tehát idén is dübörög;aki mostanában nem jár a Tescóban, annak ezzel a videóval kívánunk kellemes ünnepi készülődést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG