3p
A netes és az érintéses vásárlások növekednek a legjobban. Az üzletek is próbálnak felzárkózni: egyre több az elfogadóhely.
Nem csak a bankkártyás, a mobilfizetés is egyre népszerűbb.

 

Nőtt az elektronikus fizetési módok forgalma 2015 első negyedévében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint, a legszembetűnőbb növekedés az érintőkártyák és az érintéses fizetést lehetővé tevő terminálok számában volt megfigyelhető.

Egyre több az érintés

Az érintőkártyák száma 6 százalékkal nőtt az idei első negyedévben 2014 negyedik negyedévéhez viszonyítva. A kibocsátott fizetési kártyák több mint 44 százaléka – 3,9 millió darab – használható érintéses fizetésre - közölte az MNB a honlapján kedden.

A tárgyidőszak végén összesen mintegy 8,9 millió hazai kibocsátású fizetési kártya volt forgalomban, számuk nem változott lényegesen az előző negyedévhez képest. A betéti kártyák száma gyakorlatilag stagnált, míg a hitelkártyák száma kismértékben csökkent.

A boltosoknak is bejön

A 77 ezer fizikai elfogadóhelyen üzemelő 95 ezer POS-terminál több mint felénél – 49 ezernél – lehet érintőkártyát használni. Az érintéses fizetési funkcióval rendelkező terminálok száma 7,5 százalékkal emelkedett az előző év utolsó negyedévéhez képest.

Az internetes elfogadóhelyek száma 8,5 százalékkal nőtt, így 2015 első negyedévében már 7200 internetes áruházban lehetett bankkártyával fizetni.

Átveszi a vezetést a net?

A kártyás vásárlásokon belül az interneten lebonyolított tranzakciók aránya továbbra is alacsony, ugyanakkor ez a terület mutatta a legdinamikusabb fejlődést: a tranzakciók száma közel 39 százalékkal, összértéke pedig mintegy 43 százalékkal bővült az előző év első negyedévéhez viszonyítva.

Az összes kártyás belföldi vásárlási tranzakció száma is számottevően, 18 százalékkal nőtt az idei első negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A vásárlások összértéke közel 17 százalékkal emelkedett.

Egyre többen verik át a rendszert

A fizetési kártyákkal elkövetett visszaélésekkel okozott kár értéke 166 millió forint volt 2014 negyedik negyedévében, 13 százalékkal több, mint az előző negyedévben. A visszaélések túlnyomó többsége, 65 százaléka továbbra is a kártya fizikai jelenlétét nem igénylő, jellemzően internetes tranzakciókhoz kapcsolódott, a legtöbb eset a határon átnyúló nemzetközi pénzforgalomban történt.

A magyar kártyaelfogadói hálózatban 800 esetben követtek el visszaélést 2014 utolsó negyedévében, az ezekkel okozott kár megközelítette a 36 millió forintot. Az MNB ugyanakkor kiemeli, hogy az összforgalomhoz viszonyítva továbbra is alacsony a visszaélések aránya.

A jegybank adatai szerint 2015. első negyedévében folytatódott a bankszámlák számának kismértékű csökkenése, az előző negyedévhez képest 1 százalékkal kevesebb fizetési számlát vezettek a pénzforgalmi szolgáltatóknál. A természetes személyek számláinak száma megközelítette a 9,4 milliót, míg a gazdálkodó szervezetek több mint 1 millió számlát vezettek. Az interneten elérhető számlák száma az elmúlt évi mérsékelt ütemű emelkedés hatására meghaladta a 8,1 milliót, így a fizetési számlák közel 80 százaléka hozzáférhető már ilyen módon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A boltokban is megfizetjük az extrém időjárás árát – megvannak az árrésstop legnagyobb vesztesei
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:18
A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, mellyel ismét növekedési pályára került, bár a régióhoz képest továbbra is lemaradásban van – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legfrissebb eseményén. A szakértők szerint a fogyasztás szerkezete hazánkban folyamatosan átrendeződik: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások – miközben a vásárlások kétharmadát már bankkártyával fizetjük. Az élelmiszerárakat egyre inkább globális – köztük extrém időjárási – tényezők mozgatják, de az ágazatra erős hatást gyakorolnak az árrésstopok is, melyek felgyorsították az élelmiszer-szaküzletek-piacvesztését.
Vásárló Pénzügyminisztérium: nincs napirenden az árrésstop kivezetése
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:26
Bár az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint nyár végéig ki kellene vezetni az árrésstopot, a Magyar Nemzeti Bank közlése szerint pedig egy ilyen döntés nem dobná meg az inflációt, a Tisza-kormány egyelőre nem mer hozzányúlni az Orbán-kormány egyik sokat vitatott döntéséhez.
Vásárló Értékálló otthonok: milyen szempontok alapján érdemes tervezni?
Márkázott tartalom | 2026. június 24. 07:25
Az ingatlanpiacon gyakran hallani, hogy egy jó elhelyezkedésű lakás vagy ház hosszú távon is megőrzi az értékét. A lokáció valóban meghatározó tényező, de korántsem az egyetlen. Egy otthon értékállóságát az is jelentősen befolyásolja, hogy mennyire tud alkalmazkodni az idő múlásával a változó igényekhez, mennyire praktikus a kialakítása és milyen minőségben készült el. Azok a döntések, amelyek az építkezés vagy felújítás során elsőre csupán kényelmi szempontnak tűnnek, évekkel később komoly értéknövelő tényezővé válhatnak.
Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG