5p
Felmérésünk szerint vége szakadt a jó szériának: több hónapnyi stagnálás-közeli eredmény után a Privátbankár Árkosár márciusi számai újra komolyabb áremelkedésről tanúskodnak. Cukor, bébiétel, sprotni: megnéztük, a különböző élelmiszer-botrányok után mi maradt a polcokon.

Februárban egész komoly árcsökkenést mértünk, március 7-én kíváncsian vettük nyakunkba három hazai hipermarket-lánc egy-egy egységét, hogy megmérjük: tartható-e a hónapok óta tartó árszínvonal az élelmiszerpolcokon. Első ránézésre úgy tűnik: nem.

Ahogy az a charton látszik, határozottan drágább lett a nagybevásárlás, mint egy hónapja. Mindhárom vizsgált áruházban emelkedett a kosár ellenértéke februárhoz képest: az Intersparban csak 3,7 százalékkal, a Tescóban viszont 6,1 százalékkal.

A tavalyi árakhoz képest még nagyobb az eltérés: az Interspar 3,9 százalékos áremelése még alacsonynak mondható, hiszen az Auchanban 6,8, a Tescóban pedig kereken 10 százalékkal kellett volna többet fizetnünk mintakosarunkért, mint 2013 márciusában.  A mezőny kissé összerázódott, az Auchan maradt a legolcsóbb, ezúttal a Tesco és az Interspar viszont helyet cserélt, a kék-fehérek lettek a harmadik helyezettek.

Az Árkosár átlagára így bőven 18 ezer forint fölé emelkedett, csak az Auchanban úsztuk meg ez alatt a minta-nagybevásárlást. Az előző hónaphoz képest 5, az előző évhez képest átlagosan közel 7 százalékkal emelkedtek az árak.

Az éves áremelkedés mértéke az egyes hónapokban

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

A KSH kedden közli az infláció februári alakulásával kapcsolatos adatait.

Az előző hónaphoz képest a liszt és a túró rudi lett 15 százalékkal olcsóbb, hosszabb a listája viszont a komolyabb áremeléseknek. Krumplit, almát, kenyeret, teát, kávét és tejfölt több mint ötödével drágábban adnak, mint februárban. Tojást és joghurtot is bő 10 százalékkal többért találtunk.

Tavaly márciushoz képest a liszt bő 30 százalékkal olcsóbb lett, a margarin ára 21 százalékot esett. 10 százalékot meghaladó árcsökkenést mértünk a banánnál, az étolajnál, a cukornál is. Éves szinten a krumpli ára emelkedett leginkább (42%), 20 százaléknál nagyobbat emelkedett a tejföl, a joghurtok, a tej, egyes felvágottak ára. Bő 10 százalékkal többet kérnek a kenyérért, a tojásért, a kávéért, a csokoládéért, a tésztáért, a csirkemellért, mint tavaly márciusban.

Havi legolcsóbbak: "botrányos" élelmiszerek

Márkára és minőségre való tekintet nélkül a legolcsóbb termékeket kereső rovatunkba ezúttal három olyan élelmiszert választottunk be, amelyek az elmúlt napokban-hetekben valamilyen botrány kapcsán kerültek be a hírekbe.

Horváth András volt adóellenőr színrelépése óta került a köztudatba a cukor körüli áfacsalások ügye, a NAV is hétről hétre leplez le újabb trükköző vállalatcsoportokat és a nemzetgazdaságnak okozott milliárdos  károkat. Van is némi káosz a kristálycukros polcokon. A legolcsóbb cukor mindenesetre 205 forint kilónként: ezt az Auchanban kínálják (Koronás). Az Intersparban 219-ért adják a Sweet Family-t és a szimplán csak "Papírzacskós" megnevezéssel illetett, márka nélküli cukrot is. Aztán néhány méterrel arrébb 205 forintért is találtunk Sweet Family cukrot, és mivel ilyenkor mindig az alacsony ár az érvényes (ezt a pénztárossal is tudassuk!), ezt jegyezhetjük fel. A Tescóban sem volt összhangban a polcfelirat és a valóság: kilónként 219-ért Sovereign és Koronás kristálycukrot kínáltak, a polcon viszont Sweet Family volt ennyiért.

A Nemzeti Élemiszerlánc-biztonsági Hivatal több alkalommal is hozott kellemetlen helyzetbe élelmiszer-gyártókat (illetve inkább a gyártók hozták magukat kellemetlen helyzetbe termékeikkel...). Határérték feletti rovarölőszer hatóanyag-maradékot mutatott ki ugyanis a laboratóriumi vizsgálat egy szlovák gyártó, a Novofruct által készített Ovko-bébiételben. A cég szerint tudatos lejáratókampány folyik ellene, és furcsaságokat látnak a vizsgálatban. Ottjártunkor a legolcsóbb bébétel éppen az érintett gyártó termékei közül került ki: az Intersparban 889 forintos kilónkénti áron, akciósan kínálták az Ovko bébiételt, és külön papírt helyeztek ki a polcra, hogy ez nem az érintett termék. Az Auchanban a Kecskemétit kilónként 1310 forintért kínálták, a Tescóban a Dinky márka volt a legolcsóbb 1521 forintért.

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

Nemrég határérték feletti benzolszármazék-tartalom miatt megint füstölt sprotni halkonzerveket vontak ki a kereskedelmi forgalomból. Ezesetben is megnéztük, mi maradt a polcokon. A legolcsóbb füstölt sprotnit az Auchanban adták, kilónként 2116 forint volt ottjártunkkor a Twist márkájú. A második legolcsóbbat a Tescóban találtuk, a Silverfish kilónként 2229 forintba került. Az Interspar 2669-ért adta a Twist kilóját. Árusítják egyébként a Viking termékét is (a legutóbbi termékvisszahívásban érintett a gyártó), de itt is kiírták egy papírra: ami a polcon van, az nem az a füstölt sprotni, ami a hírekben szerepelt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG