1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kedden elkezdődött annak a 28 embernek a pere, akik a vádirat szerint szerzői jogokat sértettek meg azzal, hogy illegálisan töltöttek le és árusítottak az interneten szoftvereket, zenei anyagokat és filmeket. A vádlottak fizetős SMS-ekkel működő letöltőszájtokat üzemeltettek. A tárgyalást át kellett helyezni, mert nem fért be a terembe.

A vád szerint a vádlottak egy része bűnszervezetben követte el 2006 és 2009 között a bűncselekményeket, amelyekkel összességében több milliárd forint kárt okoztak több mint ezer sértettnek. Az ügyet emiatt kiemelt jelentőségűvé nyilvánították. Eredetileg a Fővárosi Törvényszékhez került volna az ügy, ám az év elején az Országos Bírói Hivatal elnöke a Balassagyarmati Törvényszékre helyezte át. A keddi, első tárgyalást azért tartották mégis Budapesten, mert a nógrádi megyeszékhelyen nem volt megfelelő méretű tárgyalóterem és az ügy vádlottjainak is egyszerűbb volt az ország különböző pontjairól a fővárosba utazniuk.

Az ügyész többórás vádbeszédében egyebek mellett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogok megsértésével, tiltott pornográf termékek birtoklásával és terjesztésével, pénzmosással, magánokirat- és közokirat-hamisítással, továbbá tiltott szerencsejáték szervezésével vádolta meg az ügy szereplőit. A vádlottak olyan szervereket használtak, amelyeken keresztül fizetős SMS-ekkel, illegálisan, a jogtulajdonosok engedélye nélkül több ezer oldalt működtettek a jogvédett anyagok közzétételével. Számítógépes szoftvereket, zenei anyagokat és filmeket árusítottak így, a bevételhez kapcsolódó jogdíjakat nem juttatták el a tulajdonosokhoz.

A vádirat szerint a szerverek üzemeltetői szakértői hálózatot tartottak fenn, köztük igazságügyi szakértők és informatikusok is voltak. A szervezetnek rendőrségi kapcsolatai is voltak, amelyek révén a konkurenseket kiiktatták, illegális tevékenységüket pedig a hatóságok ellenőrzése nélkül folytathatták. Az ügyész szerint az illegálisan szerzett bevételeket a vádlottak fiktív cégek és számlák segítségével, részben ukrán strómanok bevonásával igyekeztek tisztára mosni.

Az elsőrendű vádlott védője a tárgyalást megelőzően az eljárás felfüggesztését kérte a törvényszéktől, egyebek mellett alkotmányellenességre, valamint illetékesség hiányára hivatkozva. A bíróság a kérést egy rövid szünet után elutasította.  A keddi, első tárgyalási napon a tizedrendű és az őt követő vádlottak tehettek vallomást. Az informatikai feladatokat végző vádlottak ártatlannak mondták magukat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mit isznak a világ leggazdagabbjai? Luxusital-trendek itthon és külföldön
Elek Lenke | 2026. augusztus 29. 11:06
Negroni? Aperol Spritz? Vagy a hagyományosabb gin-tonik? Ami régen elegáns italnak számított, az ma már a fiatal középosztálybeli réteg – ha nem is hétköznapi, de mindenképpen – hétvégi, bulis koktélja. Hogyan csapódik le ez a divat a kereskedelemben? Van-e pénzük ma a hazai fogyasztóknak megfizetni a prémiummárkákat, és egyáltalán ismerik-e ezeket?
Vásárló Nem vár újabb pofon az autósokra a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 26. 15:43
Nem jön árváltozás a kutakon.
Vásárló Az ingatlanpiacon is számítanak ezek az apró részletek
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 25. 12:35
Az ingatlanpiacon ma már nem csak a négyzetméterár és a fekvés dönt egy vásárlás vagy bérlés mellett, hanem az a benyomás is, amit egy lakás az első pillanatokban kelt. A megtekintésre érkezők percek alatt eldöntik, mennyire tudják elképzelni magukat az adott térben, a Diego kínálatában elérhető kiegészítők pedig sokaknak segítenek ezt a benyomást tudatosan alakítani.
Vásárló Három és fél évtizede közös szenvedélyünk a bor – jön a 35. Budapest Borfesztivál
PR | 2026. augusztus 24. 15:19
A Budapest Borfesztivál 35 éve a magyar borkultúra meghatározó találkozási pontja,ahol a bor összeköti a borvidékeket, a szakmát és a borrajongókat, miközben évrőlévre új, közös élmények születnek. A jubileumi Borfesztivál idén megújult időpontban, több mint ezer borral és pezsgővel, szórakoztató interaktív programokkal, az amerikai kontinens izgalmas borvidékeivel, különleges gasztronómiai kínálattal és egész napos eseményekkel várja a közönséget. A jubileumi év több újdonságot is hoz.
Vásárló Nyerjen páros belépőt – 5 perc, és mehet a Budapest Borfesztiválra!
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 08:02
Szánjon ránk néhány percet és nyerjen páros belépőt a 35. Budapest Borfesztiválra!
Vásárló Mit hoz az augusztus 20. a magyarok kedvenc boltjaiban?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 19. 13:27
Augusztus 20-án zárva lesznek a nagy élelmiszerláncok üzletei, de péntektől már a megszokott nyitvatartási rend szerint üzemelnek a négynapos hosszú hétvégén.
Vásárló Hogyan válhatnak a nyilvános illemhelyek valóban inkluzívvá?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 17. 12:35
A mai világban a hozzáférhetőség kérdése egyre fontosabb, főleg amikor nyilvános mosdókról esik szó. Sokan úgy vélik, hogy az akadálymentesítés csak a mozgássérültekre és a kerekesszékkel közlekedőkre vonatkozik. Azonban a valóság összetettebb. 
Vásárló A modern megoldás a szürkehályogra: lézeres beavatkozás
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 16. 12:42
Manapság egyre többen döntenek a lézeres szürkehályog műtét mellett, amely számos előnyt kínál a hagyományos technikákkal szemben. De mi is valójában a szürkehályog? Olyan szemészeti állapotról van szó, amikor a szemlencse zavarossá válik, ami akadályozza a fény áthaladását. Ez a folyamat az idő múlásával romlik, mivel a beteg úgy érzi, mintha egy homályos ködfalon keresztül nézne a világra, így a betegség latin neve, cataracta, találóan a vízesés kifejezést idézi
Vásárló Fenntartható reklámtárgyak: a jövő útja
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 13. 11:57
A reklámajándékok világa egyre inkább a környezettudatosság felé fordul, ahogy a fenntarthatóság társadalmi és gazdasági vetületei központi szerepbe kerülnek. A modern cégek számára már nem kizárólag az a fontos, hogy elérjék az ügyfeleiket, hanem az is, hogy ezt felelősségteljesen tegyék. Minden területen megjelenő ökotudatosság most a reklámipart is átalakítja, cégek és fogyasztók közötti új kapcsolatot építve.
Vásárló Kávékapszulák: trendek és választék
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 13. 11:21
A kávékapszulák mára a kávékedvelők egyik kedvenc választása lettek, mert egyszerű a használatuk és sokféle ízvilágot nyújtanak. Ezek a kis kapszulák fontos szerepet játszanak a mindennapjainkban. Az igazi kávészeretőknek a kávé több mint egy ital, ez egy élmény; és a kapszulák ezt az élményt gyorsan és kényelmesen hozzák el nekünk. De mi alapján választjuk ki a számunkra legmegfelelőbbet?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG