3p
Pénteken részleges napfogyatkozás lesz, azonban súlyos szemkárosodást is okozhat, ha közvetlenül, szabad szemmel figyeli valaki a jelenséget. De itt egy olcsó megoldás.

Veszélyes, sőt akár súlyos szemkárosodást, vakságot is okozhat, ha valaki a Napot szabad szemmel nézi! Nem nyújt megfelelő védelmet a napszemüveg, a filmszalag, a fényképészeti szűrő, a polárszűrő, a kompaktlemez (CD) és a kormozott üveg sem - hívja fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.

Hogy lehet lefotózni a napfogyatkozást?

Ugyancsak kockázatos távcsövön, látcsövön vagy a fényképezőgép keresőjén át figyelni a jelenséget. Fontos, hogy a gyermekekre is vigyázzunk, ne hagyjuk őket felügyelet nélkül, ha a részleges napfogyatkozást velük együtt szeretnénk megfigyelni.

Mekkora galibát okoz majd a napfogyatkozás az áramellátásban?

Így nézd!

A napfogyatkozás megfigyelésének legbiztonságosabb módja a Nap kivetített képének közvetett nézése. Ez legegyszerűbben a camera obscura elvén alapuló kivetítéssel érhető el. Ekkor egy kartonlapba kisméretű lyukat készítünk (pl. gombostűvel átlyukasztjuk) és a Nap képét ezzel vetítjük ki pl. egy fehér papírlapra. Ezzel a módszerrel egyszerre többen is, veszélytelenül megfigyelhetik a jelenséget, ezért különösen ajánljuk azoknak, akik gyermekeknek kívánják a jelenséget bemutatni.

Forrás: ÁNTSZ

Azokat a kisgyermekeket, akik nem képesek még felmérni a Napba nézés veszélyeit, a jelenség ideje alatt lehetőleg tartsuk olyan fedett helyen, ahol nincs lehetőségük védtelen szemmel a Napba nézni. A Nap közvetlenül csak speciálisan erre a célra készült szűrőszemüvegekkel nézhető. Ha nem biztos abban, hogy a szűrőszemüveg megfelelő védelmet nyújt, vagy bármilyen kétsége van annak biztonságosságáról - ne használja azt - figyelmeztet az ÁNTSZ.

Mielőtt a szűrőszemüveget használni kezdi:

  • olvassa el a gyártó használati utasítását figyelmesen;
  • győződjön meg arról, rendelkezik-e a szűrőszemüveg megfelelő minősítéssel;
  • ellenőrizze, nem sérült-e a szűrő.

Ha a szűrő sérült, ne használja! Tartsa a szűrőszemüveget mindkét szeme elé mielőtt a napra nézne és ne vegye le addig, míg el nem fordul a naptól! A megfelelő szűrőn keresztül a napnak elég halványan, az égnek pedig teljesen feketének kell látszania, ha nem így lenne, akkor ne használja azt. Optikai eszközökkel (pl. távcső, látcső, fényképezőgép) soha ne nézze a Napot, akkor sem, ha visel szűrőszemüveget.

Mikor lesz?

Az időkép.hu összeállítása szerint Budapestről nézve a fogyatkozás helyi idő szerint 9:39:24-kor kezdődik. A fogyatkozás maximuma 10:48:25 -kor 58,4%-os takartsággal fog tetőzni, 40° magasan a horizont felett. A fogyatkozás vége a fővárosból nézve majdnem szinte délben, 11:59:39-kor fejeződik be. Ezektől az értékektől csak néhány perc eltérés lesz tapasztalható az ország más területein, és a fogyatkozás mértékében is csak minimálisak az eltérések (a nyugati határszélen valamivel nagyobb mértékű lesz a fogyatkozás, délkelet felé haladva pedig kisebb).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG