4p
Tízmillió dollárt osztanak szét azok között, akik közösségeket hoznak létre és menedzselnek.

Pénteken, a londoni Facebook Communities Summit Europe rendezvényen bejelentették a Facebook Közösségi Vezetők Program (Facebook Community Leadership Program) nevű globális kezdeményezést, amely révén a Facebook azokat az embereket támogatja, akik szolgáltatását használva közösségeket építenek.

A Facebook több tízmillió dolláros költségvetést biztosít új programjára, ebből akár tízmillió dollár közvetlenül azokhoz az emberekhez jut majd el, akik közösségeket hoznak létre és menedzselnek az oldalon.

A vak veteránoktól a melegbarát rögbisekig

A Facebook Communities Summit Europe keretében több mint 300 közösségi csoport vezetője találkozott Londonban. Többek közt képviseltette magát a a Blind Veterans UK, ezt a csoportot egy érdekképviseleti szervezet működteti, amely vak veteránok és családjaik számára nyújt támogatást, a Donna Mama, a francia anyákat tömörítő közösségi csoport, valamint a női gördeszkásokat tömörítő Girl Skate UK. Részt vett a rendezvényen a High Society PL csoport is, amelynek tagjai az edzőcipők rajongói, valamint a Berlin Bruisers, Németország első melegbarát, mindenki számára nyitott rögbiklubja.

Mit tud a Facebook Közösségi Vezetők Program?

A közösségek vezetői gyakran javasolnak a Facebooknak olyan új megoldásokat, amelyek hatékonyabbá teszik munkájukat. A Facebook Közösségi Vezetők Program keretében azokat a csoportadminisztrátorokat támogatják, akik a Facebook szolgáltatásait és alkalmazásait használják közösségük építéséhez. A program részletei:

  • Kiemelt közösségi vezetői és ösztöndíj lehetőségeink képzéséseket, szakmai és anyagi támogatást biztosítanak világszerte a közösségi vezetőknek.
  • Legfeljebb öt adminisztrátort választanak kiemelt közösségi vezetőnek, akik számára legfeljebb 1 millió dollárt biztosítanak az általuk javasolt közösségi projekt megvalósításához, és további szakmai támogatásban is részesülnek.
  • Legfeljebb száz vezető vehet részt ösztöndíjprogramunkban, ők egyenként  akár 50 ezer dolláros támogatást kaphatnak közösségi kezdeményezéseik megvalósításához.
  • Közösségi Vezetői Körök: ezek a csoportvezetők közötti személyes kapcsolattartást, tudásmegosztást és az együttműködést szolgálják. Tavaly az Egyesült Államokban három ilyen kört már létrehoztunk egy pilotprojekt keretében, ezek globális kiterjesztésére idén kerül sor.
  • Külön csoportok a Facebook Power Adminok számára: jelenleg több mint tízezer amerikai és brit adminisztrátort tömörítenek a csoportjaink, de új felhasználókat vonunk be ezekbe, hogy még többen tudjanak tanácsokat megosztani egymással, illetve magával a Facebookkal is. Segítségükkel hasznos visszajelzést kaphatunk új funkciók tesztelésekor.

Az ösztöndíjprogramra és a kiemelt közösségi vezetői pozícióra már most lehet jelentkezni. A programról további információ a communities.fb.com oldalon található.

Új eszközöket kapnak a csoportadminisztrátorok és a tagok

A Facebook azt is bejelentette, hogy a csoportok számára négy új funkciót vezetett be.

  • Eszközök adminisztrátoroknak: az adminisztrátorok mostantól a jelentkezéseket, a Group Insight-okat, és minden más fontos információt egyetlen felületen érhetnek el. Ezzel sokkal egyszerűbbé vált a tagságok kezelése, amelynek köszönhetően az adminisztrátorok több időt fordíthatnak a kapcsolatépítésre csoportjaik tagjaival.
  • Csoportbejelentések: a csoportadminisztrátorok azt kérték tőlünk, hogy tegyük egyszerűbbé a friss információk megosztását, ezért egy új funkcióval lehetővé teszik, hogy legfeljebb tíz bejegyzést rögzíthessenek csoportuk oldalának tetején.
  • Csoportházirend: Mostantól az adminisztrátorok létrehozhatnak egy dedikált oldalt a házirendnek, így a szabályokat hatékonyabban oszthatják meg csoportjuk tagjaival.
  • Személyre szabhatóság: minden közösségnek megvan a saját identitása - most az adminisztrátorok személyre szabott színt rendelhetnek csoportjaikhoz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG