3p
Nagy újítással állt elő márciusban az Auchan, beálltak a helyi termékek és az egészséges ételek mellé.

A cég közleménye szerint a 2017. április 25-én hosszú távra elindított kezdeményezés lényege, hogy kiálljanak az emberek egészségéért, jóllétéért.

Ennek keretében a multi egyrészt teljes körűen felülvizsgálja sajátmárkás termékkínálatát. Ehhez országonként egy független szakértőkből, orvos-tanácsadókból álló bizottságot állítanak fel, melynek közreműködésével valamennyi terméküket felülvizsgálják. A vizsgálat során meghatározzák és – amennyiben szükséges – sajátmárkás termékeik esetében átdolgozzák a termékek tápértékét. A felülvizsgálattal egyidejűleg ismeretterjesztő oktatóanyagokat készítünk, ezzel is segítve fogyasztóinkat világosabban látni, jobban eligazodni vásárlási döntéseikben.

Tizenkét, immáron nagy múlttal rendelkező országában az Auchan Retail szakértői kollégiumokat hoz létre független tudományos szakemberek részvételével. Táplálkozási szakértők, onkológus, allergológus, toxikológus szakorvosok, szociológusok osztják meg ismereteiket az Auchan Retail munkatársaival, fogalmaznak meg ajánlásokat, hagyják jóvá a követett irányvonalakat és tökéletesítik az Auchan termékek összetételét.

A multi idén nyáron elindít és ezzel vásárlói szolgálatába állít egy egészség-tanácsadó mobilapplikációt. Az applikáció automatikusan kielemzi a pénztárban kapott blokkot, felhasználójának segít jobban megismerni saját táplálkozási profilját, az egészségét jobban támogató termékeket ajánl a számára, és tanácsokkal segíti őt kiegyensúlyozottabb életet élni.

Kiszorítják a pálmaolajat

Az Auchan elkötelezett a pálmaolaj, a genetikusan módosított élelmiszerek és a növényvédőszerek használatának elkerülésében. A cég még 2012-ben úgy döntött, hogy sajátmárkás termékeiben – amint lehetséges – más alapanyaggal helyettesíti a pálmaolajat. Azóta az Auchan az érintett termékek felénél átdolgozta az összetevőket, 2018 végére pedig az Auchan márkás termékek 100 százaléka immáron pálmaolaj nélkül, vagy csupán indokolt mennyiségű pálmaolaj felhasználásával fog készülni.

Ami a géntechnológiával módosított anyagokat tartalmazó élelmiszereket illeti, az Auchan által forgalmazott valamennyi sajátmárkás napi fogyasztási cikk az elsőáras termékektől a prémium kategóriáig GMO mentesen készül. Ez alól jelen állapot szerint csupán egyetlen, Ázsiában forgalmazott termék képez kivételt, melynek vizsgálata folyamatban van.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG