1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Tavalyi tapasztalatok szerint tovább nőtt a kiskereskedelmi boltok bedőlési aránya, így 100-ból 4 bolt zár be egy éven belül. Az iparágnak továbbra sem kedvez a fogyasztói árak emelkedése, a csökkenő kereslet, és az online boltok terjedése. Mindezek mellett a kereskedőket a dohánytermékek forgalmazásának korlátozása is aggodalommal tölti el, melynek megvalósulása 1500 munkahely elvesztésével is járhat.

A Bisnode csoporthoz tartozó Dun & Bradstreet Hungária Kft. elemzése szerint minden 10. cég kiskereskedelemmel foglalkozik Magyarországon, sőt 2010-ről 2011-re 4 százalékkal nőtt is a szektorban tevékenykedő vállalkozások száma, így januárban már a 63 ezret is meghaladta a kiskereskedelmi főtevékenységgel bejegyzett vállalkozások száma.

Ebből a népes iparágból viszont egyre többen döntenek a bezárás mellett, míg 2010-ben 3,28 százalék volt a kiskereskedelmi cégek bedőlési aránya mára ez a szám meghaladta a 4 százalékot, azaz 100-ból 4 üzlet bezár egy éven belül. A kiskereskedők a dohánytermékek forgalmazásának korlátozásától is félnek, sőt az intézkedés a Híd-CooP Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. szerint akár 1500 munkahelyet is megszüntethet, mivel a kistelepülési boltok forgalmának mintegy 25 százalékát adja a dohányipari termékek forgalmazása.

Online boltok vs. kiskereskedelem

A hagyományos kereskedelmi egységeket az online kereskedelem is veszélyezteti. Jól láthatóan az online kereskedelemmel foglalkozó cégek száma nő és a hagyományos kereskedelemnél jobban teljesítenek az online kereskedő óriások. Az Extreme Digital Zrt. közel 25 százalékos forgalombővülést ért el 2011-ben, míg az eBolt Kft 30 százalékos forgalombővülésről számolt be. Ezzel szemben az offline kereskedő Electro World csődje volt a 2011-es év egyik legnagyobb felszámolása.

A megindított felszámolások és végelszámolások száma is jelentősen nőtt a kiskereskedelemben. Míg 2010-ben 2000-nél kevesebb felszámolás indult az iparágban, 2011-ben már megközelítette a 2500-at, azaz egy év alatt közel 30 százalékkal nőtt a felszámolás alá került kiskereskedelmi egységek aránya. Míg a felszámolásokat a hitelezők indítják nemfizetés esetén, addig a cégek saját maguk is dönthetnek a bezárásról, azaz a végelszámolási eljárásról. A szektorban több mint 60 százalékkal több végelszámolás indult  mint 2010-ben, és éves száma megközelítette a 2800-at.

A sok végelszámolás és felszámolás ellenére havonta átlagosan 500 cég alakul a szektorban, sőt a működő vállalkozások száma is fokozatosan nő. Mivel a NAV a jövőben szigorúbban jár el a nagy tartozásokat maguk után hagyó volt cégtulajdonosok új cégalapításával kapcsolatban, előfordulhat, hogy a növekedési tendencia csökken, mivel eddig sokan új cégbe menekültek hasonló profilú régi cégük megszűnése után.

Jobb fizetési morál, változatlanul rossz helyzet

A felmérés szerint fizetési fegyelem tekintetében a kiskereskedelmi cégek az elmúlt egy évben kisebbet „rontottak”, mint az országos átlag. Míg a magyar átlagcég, ha késik számlafizetésével 23,5 napos fizetési késedelemmel egyenlíti ki számláit, addig a kiskereskedelemben a pontatlanul fizetők esetében 19 napos csúszások a jellemzőek.

Az elemzés szerint a jobb fizetési morál azonban nem vezethető egyértelműen vissza az iparág jó helyzetére, mivel a kiskereskedelmi cégek nagy részénél a készpénzes árufizetés a jellemző, és a nagykereskedő partnerek jobban megnézik, mint korábban, hogy kiknek engedélyeznek utólagos utalást. Keleti József a Dun & Bradstreet Hungária ügyvezető igazgatója és a Bisnode csoport ország igazgatója szerint egyre nagyobb tudatosság tapasztalható a vevőhitelezésben. A nehéz gazdasági körülmények hatására a cégek jobban megvizsgálják kivel üzletelnek és kinek engedélyezik az utólagos fizetést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Bajban a Robinson Tours utasai: a magyar hatóság tehetetlen
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:49
Fizetésképtelen a cég, a bolgár szervektől várnak választ.
Vásárló Láthatatlan rendszerezési tippek, amikkel száműzhetjük a káoszt az otthonunkból
PR | 2026. augusztus 5. 11:37
Egy kompaktabb lakásban gyorsan ráébredünk arra, hogy nem a tárgyaink száma jelenti a szűk keresztmetszetet, hanem az, hogyan gazdálkodunk a rendelkezésre álló hellyel. Aki próbált már rendszert vinni egy kisebb nappaliba vagy egy apró konyhába, jól tudja, hogy a hagyományos, robusztus gardróbok sokszor csak elfedik a zsúfoltságot, ahelyett, hogy valódi megoldást nyújtanának.
Vásárló Kerti összejövetelek: higiénia és biztonság felsőfokon
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 3. 10:13
A nyári időszak különösen alkalmas szabadtéri összejövetelek szervezésére, legyen az családi grillezés vagy egy nagyobb szórakozóhely nyitott terasza. Ezen események sikerességéhez elengedhetetlen a higiénia és az élelmiszerbiztonság fenntartása. A gondos előkészítés és az ételek biztonságos kezelése a vendégek egészségét óvja, és hozzájárul az esemény élvezhető megéléséhez.
Vásárló Hogyan találj rá a tökéletes webtárolási megoldásra?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 2. 10:32
Weboldalad beindításakor vagy modernizálásakor kérdéses, hogy milyen típusú tárhelyet válassz. Ha kisebb méretű honlapot tartasz fenn, egy egyszerű tárhelyszolgáltatás is elegendő lehet. Azonban, ha jelentős forgalomra számítasz, érdemes elgondolkodni egy virtuális magánszerver, azaz VPS bérlésén.
Vásárló Az egyik legjobb befektetés ma nem a tőzsdén van, hanem az angol nyelvtudásban
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 1. 09:48
A befektetésekről legtöbbször részvények, kötvények, ingatlanok vagy éppen arany jut eszünkbe. Pedig létezik egy olyan „eszköz”, amely sokak számára hosszú távon még ezeknél is nagyobb megtérülést hozhat: a magas szintű angol nyelvtudás.
Vásárló Nehéz megmondani, mi fog történni a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 18:14
Csütörtökön további árváltozásra számíthatunk az üzemanyagokat tekintve.
Vásárló Örülhetnek az érintettek? Erről az áfacsökkentésről döntenek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 13:33
A nyár közepén a kérdés nem tűnik aktuálisnak, viszont a hidegebb hónapokra fontos felkészülés. 
Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG