4p
Azt hitted, hogy az akciós terméket nem viheted vissza? Mindenképp le kell vásárolnod a visszavitt termék árát?

„Akciós terméket nem cserélünk” - Ön találkozott már ezzel a kijelentéssel? A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság emberei jegyzőkönyveket, vásárlók könyvét, és a jótállási jegyeket ellenőrizték országszerte. Az ellenőrzés tapasztalatai szerint az üzletekben továbbra is gyakran adnak nem megfelelő tájékoztatást a szavatossági, jótállási jogokkal kapcsolatban. Az ellenőrzésben 19 megyei, és a fővárosi kormányhivatal vett részt.

„Akciós terméket nem cserélünk”, „Üzletünkben levásárolhatja”, „Reklamációt három napig fogadunk el”,„Csere csak, ha eredeti a csomagolás.”, Néhány félrevezető tájékoztatás, amelyek a próbavásárlásokkor hangzottak el országszerte.

Az ellenőrzés mérlege

Összesen 954 esetben vizsgálták a kormányhivatalok azt, hogy a szavatossági, illetve a jótállási jogokkal kapcsolatosan a vállalkozások megfelelő tájékoztatást adnak-e a vásárlóknak - 173 alkalommal tapasztaltak jogsértést.

Az egyik üzletben táblára írták ki, hogy az ott vásárolt terméket nem veszik vissza, nem cserélik, és nem adják vissza a pénzt sem.

A jogszabály szerint minden termékre két év szavatosság jár, illetve kormányrendeletben meghatározott termékekre 1 év kötelező jótállást kapunk. Ha a vásárolt áru elromlik vagy meghibásodik, kérhetjük a javítását, a cseréjét, vagy ha egyik sem lehetséges, akkor kérhetünk árleszállítást, végső esetben pedig elállhatunk a vásárlástól, azaz visszakérhetjük a pénzünket. Ezzel azonban nagyon kevesen vannak tisztában.

Két évig jogod van kicseréltetni

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megbízásából végzett kutatás szerint például a megkérdezettek 49 százaléka nem tudta, vagy helytelenül tudta, hogy a vásárlást követő 2 éven belül jogában áll a hibás árut díjmentesen megjavíttatni vagy kicseréltetni- ezért is különösen fontos, hogy az üzletekben megfelelő tájékoztatást kapjanak a vásárlók.

Az ellenőrzések tapasztalatai alapján sok probléma van a jótállási jegyekkel, 264 ellenőrzésből 159 esetben volt valamilyen szabálytalanság. A probléma sokszor az volt, hogy a kereskedő egyáltalán nem adott át jótállási jegyet (69 esetben), vagy adott, de az hiányos volt. (90 esetben).

A kormányhivatalok munkatársai 470 üzletben ellenőrizték a vásárlók könyvét is- 54 helyen volt valamilyen probléma, ami 11,5 százalékos kifogásolási arányt jelent.

Tipikus félrevezető tájékoztatások:

„Akciós terméket nem cserélünk”

A vállalkozás – jogsértő módon – azt állítja, hogy az akciós terméket nem cseréli, nem javítja. A hatályos jogszabályok alapján ugyanakkor, ha egy termék meghibásodik, a kereskedőnek attól függetlenül foglalkoznia kell a fogyasztó panaszával, hogy az le volt-e értékelve, vagy sem. Kivéve, ha a vevő egy olyan hiba miatt reklamál, amiért a termék le volt értékelve- és erről őt az eladó tájékoztatta.

„Készpénzt nem adunk vissza, de üzletünkben levásárolhatja”.

Gyakran hangzik el ez a mondat is, mikor egy termékről kiderül, hogy hibás. Ez azonban jogsértő, a vásárló ugyanis ilyen esetekben a termék árát is visszakérheti, nem köteles levásárolni, másikat választani helyette.

„Reklamációt három napig fogadunk el”.

A kereskedők gyakran adják azt a tájékoztatást, hogy az üzletben csak 3 (munka) napon belül fogadják a kifogásokat. Ezután már csakis a jótállási jegyen feltüntetett szervizhez vagy a gyártóhoz lehet fordulni minőségi kifogásokkal. A vásárlóknak ugyanakkor joguk van ott reklamálni, ahol vásároltak, tehát az üzletben- és erre nem csak három napig, hanem a szavatossági, jótállási idő teljes időtartama alatt.

„Csere csak, ha eredeti a csomagolás”

Néhány üzlet a minőségi kifogás intézését – szabálytalanul - a termék eredeti csomagolásához, illetve a doboz meglétéhez kötötte, ezt pedig a jogszabályok szerint nem teheti meg.

„Jótállás csak számla/nyugta ellenében.”

A jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel is érvényesíthetőek, a kereskedő nem követelheti meg a jótállási jegy és nyugta egyidejű felmutatását.

Az ellenőrzés eredménye valamint a fogyasztóvédelmi hatósághoz beérkező fogyasztói kérelmek, bejelentések és tájékoztatást kérő levelek is jól szemléltetik, hogy a magyar kereskedőknek a fogyasztók minőségi kifogásaival kapcsolatos eljárása sokszor nem felel meg a jogszabályban előírtaknak, illetve maguk a fogyasztók sem ismerik a szavatossági és jótállási jogaikat.

Éppen ezért a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság továbbiakban is különös figyelmet fordít a szavatosság, illetve jótállás területén a vállalkozások ellenőrzésére, és továbbra is indokolt a terület átfogó ellenőrzése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG