1p
A gáz, villany és távhő ára 10 százalékkal csökken, erről döntött ma a kormány, mely azt sem akarja, hogy a szolgáltatók emiatt a fogyasztókat büntessék.

Bizottságot állít fel a kormány a rezsiköltségek csökkentése után, hogy a szolgáltatók az ebből eredő veszteségüket még véletlenül se tudják áthárítania  lakosságra - jelentette be ma Giró-Szász András kormányszóvivő. A grémiumot Fónagy János vezeti majd, tagjait a fejlesztési, a nemzetgazdasági - és az erőforrás minisztérium a Miniszterelnökséggel együtt delegálja majd. A szóvivő szerint nyomon kell követni, mi történik a szektorban, miután a kormány mai ülésén döntött a gáz, a villany és a távhő árának 10%-os csökkentéséről.



Hasonló jellegű grémium alakult amúgy korábban Rogán Antal felvetésére, hogy a bankok ne terheljék át a bankadót - sok eredménye azonban ennek az intézkedésnek nem volt.

Jól megszedték magukat, fizessenek csak

Giró-Szász András szerint a döntés igazságos, hiszen e szektor szereplőit 1995-ben érdekes körülmények között "hat nap alatt sikerült privatizálni", azóta a szolgáltatók 350%-os nyereséget értek el ezen a befektetésen, miközben évente 20%-os profitot vágtak zsebre. Mindeközben vásárlóerő-paritáson Magyarországon az EU-ban a legdrágább a villany és a gáz ára, a családok pedig bevételeik harmadát költik a rezsiköltségekre. Az uniós átlag a magyar mérőszám kétharmada - mondta a szóvivő.

A kormány rezsiköltségeket érintő döntése 4 millió embert érint, közülük 3,3 millió használ gázfűtést.



Giró-Szász szerint a családok terhei ezáltal csökkennek, amire 20 éve nem volt példa. A kormányszóvivő - a szakszervezetek számításaira alapozva - arról is beszélt, hogy a tegnap bejelentett 5,34%-os minimálbér-emelés (valamint a bérminimum megemelése) 2,2%-kal emeli a családok vásárlóerejét. Úgy tűnik ezektől a jóléti intézkedésektől a kormány azt várja, hogy megtámogassa a belső fogyasztást, ami a prognózisok szerint jövőre is nagyon gyenge maradhat.
Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Jó hírt közölt az Aldi, itt egy újabb árcsökkentés
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 17:23
A csokoládé árához nyúlnak hozzá.
Vásárló Tovább halogathatja a tankolást
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 17:00
A nagykereskedelmi üzemanyagárak nem változnak szerdától.
Vásárló Kellemes meglepetés a Lidltől: 50 ezer forintot spórolhatnak a legügyesebb vásárlók
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 11:03
Már a Lidl vásárlóinak több, mint fele használja a piacvezető áruházlánc digitális hűségprogramját, a Lidl Plus-t, amelynek segítségével a tavalyi évben 22,7 milliárd forint maradt a magyar háztartásoknál. Az adatokból jól látható, hogy azon felhasználók, akik rendszeresen használták vásárlásaik során a Lidl Plus applikációt, 2025-ben éves szinten akár egy-két bevásárlás árát is megspórolhatták.
Vásárló Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló A tetőablak gondos kiválasztása pénzügyi szempontból is lényeges
Márkázott tartalom | 2026. január 14. 16:36
Egy tetőtéri felújítás vagy beépítés során a tetőablak kiválasztása jóval több, mint esztétikai kérdés. A döntés közvetlen hatással lehet ugyanis az ingatlan értékére, az energiafelhasználásra és a hosszú távú fenntartási költségekre is.
Vásárló Csapatépítés az irodában: remek ötletek, amik tényleg működnek
Márkázott tartalom | 2026. január 12. 07:44
Nem kell, hogy a dolgos hétköznapok csak a feladatokról szóljanak, hiszen az irodai lét sokkal több puszta munkavégzésnél. Egy jó közösségben az idő is gyorsabban repül, a feladatok pedig valahogy könnyebben megoldódnak, ha érezzük a kollégák támogatását. Az alábbi néhány egyszerű, mégis nagyszerű módszerrel könnyedén feldobhatjuk az irodai légkört, és kellemesebbé tehetjük az együtt töltött órákat.
Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló Környezetbarát csomagolás: marketingeszköz az éttermek kezében
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 17:59
Tudtad, hogy amikor egy étterem kínálatával találkozol, gyakran a csomagolás kelti az első benyomást, nem az étel íze vagy illata? Egy esztétikus, környezetbarát csomagolás nemcsak hasznos, hanem segíti a márka imázsának erősítését is. Még azelőtt megtapasztalhatod az étterem értékeit, hogy megkóstolnád az ételt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG