1p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Újra nő az érdeklődés a turisták körében Egyiptom és Tunézia iránt.
Töküres a strand Sarm es-Sejknél. Fotó: EPA / Namir Galal

A Kartago Tours saját felmérése szerint mindkét országba élénkült a kiutazó turizmus, olyannyira, hogy januárban megduplázódott az előfoglalások száma a tavalyi évhez képest. Az Egyiptomban és Tunéziában történt terrortámadások miatt ugyanis jelentősen megcsappant az odautazó turisták száma, ami az utazási iroda árbevételén is meglátszott, ez mintegy 40 százalékkal csökkent tavaly. Bár Görögországba többen mentek ebben az időszakban, ez sem tudta ellensúlyozni a kiesést.

A cégvezető, Füri Mihályné hozzátette: Egyiptom és Tunézia a magyar utasok számára az ár-érték arányt tekintve pótolhatatlan, idén azonban nagyobb érdeklődésre számítanak. "Mindkét országban nyugalom van, a sebek lassan begyógyulnak" - mondta. Hangsúlyozta, a vendéglátók mindent megtesznek a vendégek biztonságáért, szigorították a reptéri beléptetést, a szállodákban bevezették az átvilágítást, a rendőrök diszkréten mindenhol ott vannak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Leszámolnak az oroszok az iPhone egyik legkedveltebb funkciójával
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 13:51
Korlátozzák a FaceTime működését.
Vásárló Itt vannak az új üzemanyagárak – további jó hírt kaphatnak az autósok
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 09:47
Az autósok egyik fele örülhet.
Vásárló Hogyan befolyásolja a jármű története az autó eladási árát?
PR | 2025. december 1. 14:34
A motorháztetőn lévő embléma ma már nem minden. Kiderült, hogy a vásárlók számára nagyobb jelentőséggel bír az autó tényleges műszaki állapota és története, amelyek kulcsfontosságú döntési tényezőkké válnak a vásárlásnál. Nem csoda – a jármű élettörténetének ismerete segít elkerülni jelentős anyagi veszteségeket. Pontosan milyen hatással van az autó története a vétel- és viszonteladási árra?
Vásárló Meglepetésekkel készül idén karácsonyra a Magyar Telekom
Natív tartalom | 2025. november 27. 12:50
Kedvezményözönt zúdít a Telekom karácsonykor jelenlegi és jövőbeli ügyfeleire, ezzel is támogatva a rég halogatott kapcsolatfelvételt családtagok, barátok, ismerősök között.
Vásárló Zuhanó borfogyasztás: minőségi választ ad egy magyar borászat
PR | 2025. november 19. 09:36
A borfogyasztás visszaesése által okozott krízisre a Jammertal a Nagyborral válaszol.
Vásárló Ötször annyi játékot vesznek a családok decemberben, mint máskor
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:57
Egy átlagos kisgyerekes családnak 88 ezer forintba kerül a karácsony. 
Vásárló Hogyan érheted el, hogy a webshopod előkelő helyen szerepeljen a keresőkben?
Márkázott tartalom | 2025. november 14. 18:04
Megépítetted a webshopodat, feltöltötted a termékeket, leírásokat is készítettél, mégsem nő a látogatottság? Sok webáruház-tulajdonos tapasztalja ugyanezt, amikor mindent megtesz, mégis alig látszik a Google organikus találatai között. Az alábbiakban a BP Digital szakértői osztanak meg hasznos tippeket, hogyan javíthatod a helyezéseidet!
Vásárló Zagyszivattyú kínálat – Mutatjuk, mire használható az eszköz!
Márkázott tartalom | 2025. november 13. 10:21
A modern építőipar, a mélyépítés, valamint a környezetvédelemhez kapcsolódó víztelenítési és szennyvízkezelési feladatok elképzelhetetlenek a zagyszivattyú kínálat megbízható és nagy teljesítményű tagjai nélkül. A zagyszivattyúk képesek a legnagyobb kihívást jelentő, koptató hatású, szilárd részecskéket és iszapot tartalmazó folyadék, a zagy hatékony kezelésére. A Tsurumi márkanév a megbízhatóság, a tartósság és a technológiai innováció szinonimája a szakmában. Közel egy évszázados tapasztalatával a világ egyik legelismertebb gyártójává vált a merülőszivattyúk szegmensében.
Vásárló Összefüggést találtak a fiatal felnőttek vastagbélrákja és a biológiai életkor között
Natív tartalom | 2025. november 12. 14:05
Az 50 év alatti vastagbélrákok emelkedése új megvilágításba helyezi a megelőzést – a biológiai életkor lehet a korai felismerés kulcsa.
Vásárló Teszt Plussz Magazin: ezek a legjobb vezeték nélküli állóporszívók
Márkázott tartalom | 2025. november 12. 10:25
A Teszt Plussz Magazin ismét frissítette vezeték nélküli állóporszívó tesztjét, aminek részeként megvizsgálták az egész piacot, és a teszteredményekből kiderült, hogy a Dyson még mindig uralja a prémium kategóriát, de egyre komolyabb kihívót jelent a Dreame, miközben az alacsonyabb kategóriákat leginkább a Xiaomi, a Bosch, a Shark és a Gorenje porszívói uralják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG