3p
A fogyasztóvédelmi szövetség szerint biztonságosabbá kell tenni a szabályozást.
A fizetésképtelenné vált Green Holidays utazási iroda székhelye a fővárosi Veres Pálné utcában (Kép forrása: MTI Fotó, Balogh Zoltán)

Az utazási irodák szabályozásának átalakítását, esetleg a vagyoni biztosíték emelését vagy más kötelezettségvállalás előírását javasolja a Green Holidays csődjével összefüggésben a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), amely nem tartja alkalmasnak a jelenlegi szabályozást arra, hogy valóban megvédje az utasokat egy utazási iroda fizetésképtelensége esetén.

Kevés lesz az 500 millió forint

A FEOSZ évek óta jelzi a jogalkotónak, hogy át kell alakítani a szabályozást. Ez minden utazási iroda érdeke is.

Az Uniqa Biztosítónál 500 millió forintos vagyoni biztosítéka van a Green Holidays Kft.-nek, de úgy vélték,  hogy az összeg nem lesz elég az utasok teljes körű kártalanítására.

A vagyoni biztosíték kizárólag három célra használható fel, az utasok hazahozatalára, a kényszerű kint tartózkodás finanszírozására és a befizetett részvételi díjak visszatérítésére,  így minden más kárigénnyel az utazásszervező felé léphetnek fel az utasok, illetve a megkötött utasbiztosítások feltételeit kell átnézni, azok mire terjednek ki.

"Tehát nem fedi a valóságot, hogy az utazásszervező moshatná kezeit, és minden igényt elutasít a biztosítóra mutogatva "- olvasható a közleményben.

Nem tartják magukat felelősnek

Az utazási iroda vasárnap estefelé jelentett fizetésképtelenséget úgy, hogy a társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el. Erről itt írtunk. >>>

A cég honlapján megjelent közleményben úgy fogalmaznak, hogy nem felelősek a törökországi események kialakulásáért, ugyanis állításuk szerint a kinti török partner (Akdem Turizm) a hétvégén érkező utasokat még visszaigazolta, és a Green Holidays a ráeső részt ki is fizette. Az utazási iroda állítja, hogy a kialakult helyzetről írásban nem lettek tájékoztatva, a török fogadócég szerződést sem bontott, így csak a vasárnapi gép érkezése után értesültek a kialakult helyzetről. A magyar cég ezért megtette a feljelentést az illetékes hatóságoknál.

Mint írják, a Green Holidays tulajdonosa jóhiszeműen járt el, és ezért vállalja a felelősséget, de a török partnercéget okolják az Antalyában kialakult helyzetért.

Kedd délután 194 utas érkezik haza Magyarországra a vasárnap csődöt jelentett Green Holidays Kft. törökországi Antalyában rekedt utasai közül, szerdán pedig három további charterjárattal mindenki hazatérhet. A társaságnak közel ezer utasa tartózkodik Törökországban, de vannak további károsultak is, akiknek befizetett útjuk van az irodánál, de még nem utaztak el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Melyik fogszabályozó illik hozzád? – Rögzített, láthatatlan vagy kivehető megoldás?
PR | 2025. december 18. 10:37
A modern fogszabályozás ma már minden korosztály számára elérhető – és teljesen személyre szabható. Az Artdent Fogászat és Szájsebészet rendelőjében a 30–60 éves páciensek is egyre nagyobb számban választják az esztétikusabb, rendezettebb mosoly felé vezető utat, méghozzá a lehető legészrevétlenebb módon. De melyik fogszabályozó a legjobb választás? A rögzített, a láthatatlan sín vagy a kivehető készülék? Segítünk eligazodni a lehetőségek között, hogy megtaláld a számodra legideálisabb megoldást.
Vásárló Olcsóbb lett a tankolás szerda reggelre, de van egy rossz hírünk
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 10:44
A következő napokban viszont nem várható további árcsökkenés.
Vásárló Mit üzen egy jó ajándék?
Márkázott tartalom | 2025. december 13. 10:34
Az ajándékozás elsőre egyszerű gesztusnak tűnik, valójában azonban jóval többről szól, mint egy tárgy átadásáról. Egy ajándék mindig üzenetet hordoz: figyelmet, elismerést, kapcsolatot vagy éppen státuszt. Éppen ezért nem mindegy, mit, mikor és kinek adunk. Különösen akkor, ha üzleti vagy hivatalos közegben történik az ajándékozás.
Vásárló Döntött az EU: ezt megemlegeti, aki rendszeresen rendel külföldről
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 16:25
Jön a kötelező vám a kis értékű csomagokra.
Vásárló Érdemes lesz elővenni a töltőpisztolyt a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 11:05
Szombaton mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken. A benziné jobban.
Vásárló Tegyél a kosaradba egy kis gondoskodást! – Indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció
PR | 2025. december 11. 13:27
Idén karácsonykor is több ezer rászoruló ember ünnepe válhat szebbé, ha csatlakozol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! tartósélelmiszer-adomány gyűjtéséhez. 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes személyesen várja a vásárlók felajánlásait a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban.
Vásárló Táncra perdülhetnek az autósok – itt vannak az új üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2025. december 10. 11:42
Csütörtökön mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken.
Vásárló Csak összehozta a kormány: másfél éve nem láttunk ilyet a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. december 8. 05:46
Hogy milyen áron, azt még nem tudhatjuk biztosan, de összejött az éves szintű élelmiszerár-csökkenés: annyi termék került be az árrésstop hatálya alá, hogy idén decemberben olcsóbban vásárolhatunk be a hipermarketekben, mint tavaly. Bezuhant a sertésmájas ára, a kávé és az alkohol viszont nagyot drágult. 
Vásárló Outdoor életmód – merész vállalkozás és divat találkozása
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 17:21
Gondoltál már arra, hogy mitől válik egy márka ikonikussá a szabadtéri világban? A szabadidős életmód iránti növekvő lelkesedés nemcsak a természet szerelmeseinek körében terjed, hanem divatirányzatként is egyre hangsúlyosabban van jelen.
Vásárló Miért választják egyre többen a prémium magánegészségügyet?
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 14:12
Az elmúlt években látványosan megváltozott, hogyan gondolkodnak az emberek az egészségügyi szolgáltatásokról. Egyre többen szeretnének gyors, kiszámítható, átlátható és magas színvonalú ellátást kapni, lehetőleg olyan környezetben, ahol a páciens valódi partnerként jelenik meg. A prémium magánegészségügy népszerűsége éppen ezért nő: nem csupán szolgáltatást nyújt, hanem komplex élményt, amelyben a figyelem, a kényelem és a szakértelem egyaránt kiemelt szerepet kap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG